Név Majercsik Tamás
Becenév tomajer
Honlap http://hallotaxi.hu
Taxitársaság: Plus Taxi

Felhasználó hozzászólásai

Úgy tűnök, mint aki idegeskedik?!? :-)

Ha ez a lap (vagy micsuda) szeretne, az lenne az igazán gáz! :-P

Én bírom a kritikát. 
Sőt. 
Szeretem. 
Szeretek vitatkozni. 
Ha van kivel.
Mint látható, itt nem éreztem szükségét :-)
Viszont magam hoztam ide az írást, mielőtt másnak kéne megtennie.



Verbálisan bántalmaztam Lajosbácsit! :-)
Háromnegyed óra után megkérdeztem, van e é neki Bp. -i engedélye, mert itten a Bp-i problémák megvitatása a feladat :-P


Különben, emberileg jóban vagyok az öreggel ...  csak hát, ugye, mégiscsak a zillegálisok kiszűrése volt az elsődleges célként megjelölve :-P

Le lettem elvtársazva, vagy mi?!? :-)


Taxis konferencia – beszámoló

 november 21, 2019 Taxis konferencia – beszámoló

Néhány hete került meghirdetésre az „Első magyar taxisofőr konferencia”. Sokan nagy várakozással tekintettek a rendezvény elé, hiszen valóban nem ártana már egy kis rendcsinálás a fejekben. Az önkormányzati választások után megjelent, a Liberális Párt nevéhez fűződő nyilatkozatok és a főpolgármesternek küldött levél után még többen kapkodták a fejüket. Aztán persze az emberek elkezdték keresni, ki is szervezi ezt a konferenciát, mert hát ugye vannak, akik „metállal-semmit-sem”, „a BKIK-val aztán végképp nem”, „pártpolitikusokkal soha nem” felkiáltással máris azt keresték, miért NE menjenek el. Voltak, akik meg is találták erre a választ, hiszen Bodnár György „Patrióta” főszervező saját facebook oldala szerint is markáns politikai szerepet vállal, mégpedig a liberális Magyar György ügyvéd fémjelezte MoMa soraiban, valamint a jelenlegi főpolgármesterrel és köreivel is jó viszonyt ápol. Emiatt aztán jó páran úgy döntöttek, a politika ismét fel akarja használni a taxisokat, így inkább el sem mennek. Mivel felreppent a hír, hogy meglepetés vendégként politikus is jelen lesz az eseményen, többen rázták a fejüket.

AZ sem tett túl jót a részvételi kedvnek, hogy bár a főszervező korábban felsorolta, mely témákban tartaná érdemesnek az eszmecserét, a rendezvényt megelőző napon már elég érdekes hangvételű interjú jelent meg a privatkopo.hu internetes oldalon. Ebben kizárólag a pacsipénzek több évtizedes gyakorlatát és egyes – kormánypárti politikai erőkhöz köthető – őrző-védő cégek taxis-ellenes magatartását taglalta, a többi fontos téma szóba sem került.

Mivel a rendezvényre csak taxis igazolvány felmutatásával lehetett volna bejutni, így magáról az eseményről kénytelen voltunk az ott megjelentek beszámolói alapján tájékozódni. Ez nem volt könnyű feladat, mert a fenti anomáliáknak – vagy nevezzük szervezési hibának – köszönhetően alig 25 résztvevővel kezdődött meg – közel háromnegyed órás csúszás után – a megbeszélés. Egyszóval: megtörtént a nagy esemény!

Mint a létszám is mutatja, a közel 6000 pesti taxisból a napi pogácsára való hajszolása közben keveseknek jutott ideje a saját sorsával foglalkozni. Szám szerint 25 embernek. Pedig, isten látja lelkem, a jobb sorsra érdemes főszervező nem akarta magához ragadni a kezdeményezést, plusz még pogácsáról és ásványvízről is gondoskodott, ráadásul, mint kérdésekre kiderült, ő maga, pontosabban egy barátjával közösen finanszírozta meg a közel 130 ezres bérleti díjat és a nasit. Próbálta irányítani a beszélgetést, valamiféle mederbe terelni a dolgokat, és igyekezett rábírni a megjelent taxisokat, hogy Metál papa 27 fő általi felhatalmazással végzett, és rettentően káros, ámde kellőképpen önelégült ámokfutása, valamint a többi „érdekvédő” szervezet semmittevése helyett végre önszerveződjenek. Azt is kijelentette, hogy ő semmilyen funkcióra nem vágyik, pusztán és kizárólag segíteni szeretne.

Akár történelmi tényként is kezelhető konzekvenciája a konferenciának, hogy az emberek/taxisok a problémáikat biztosan nem fogják megoldani a pestis szerűen terjeszkedő facebook oldalain. Pedig egyre vadabbul csak ott próbálkoznak, no meg az Über nyomdokain létrehozott, napjainkra a kismillió fele konvergáló Viber-csoportokban, ám ha ki kellene nyitni a pofát vagy a pofonzsákot, arra már nincs vér a pucában.

A tegnapi konferencián végül is úgy nagyjából összefoglalásra került az elmúlt 30 év összes sikertelen próbálkozása, ezen keresztül rámutatva, hogyan nem kell(ene) most már csinálni. Ám Tomajer elvtárs provokáló, többször feltett kérdésére, hogy mi is a megoldás, válasz nem született.

Persze valljuk be őszintén, illúziók nincsenek. Bár egyedül a Tele5 taxi képviseltette magát tulajdonosi szinten, azért a Főtaxi emberei is eljutottak a rendezvényre. És kétségeink ne legyenek, már a hírek is eljutottak az érintettekhez – fuvarkufárok, politikai ámokfutók, stb,- , akik már szépen és megnyugodva hátra is dőltek foteljeikben. A politikai erők felmérték az erőviszonyokat, és konstatálták, hogy a pesti taxisok nem fogják a zölddé válás útjára lépő főváros utcáit blokáddal, sztrájkkal, tüntetéssel megbénítani, ergó az új főpolgármester nyugodtan ülhet még egy darabig a taxis babérokon. A fuvarkufárok is megnyugodhattak, maximum bejegyezték a naptárba a következő “takkdíj” fizetés időpontját, és elmerengenek, mennyit bírnak még emelni rajta, valamint a pacsipénzeken és egyéb sápokon. Merthogy, bár jól időzítve jelent meg a privatkopo.hu cikke, de a témáról a konferencián elég kevés szó esett. Pedig elhiheti mindenki, hogy a Hallótaxi inkább mély, mint magas provokátora, akarom mondani tudósítója, elég nagy igyekezettel próbálta szétoffolni az eseményt, e kérdésben, és minden egyéb tekintetben is, még egy, a BKK által jogtalanul szétcseszett egzisztenciával bíró, erősen nyugdíjas korú taxis verbális bántalmazásával is.

Be kell hogy lássuk, a jó/nem jó Metál elvtársnak azért nehéz dolga nincs a garázdálkodásában. Nem véletlen, hogy a taxis expón istenkirályként, a föld felett lebegve menetelt hívei körében. Az azonban korunk tragédiája is lehet, hogy mind társadalmi, mind taxis szinten természetes és elfogadott, hogy a mai Magyarországon 10-12/16-18 óra munkával az 1000 euró körüli kereset az Európai Unió csúcsa. És miután Főtaxis kolléga a komplett résztvevő gárda előtt levezette, hogy napi 300 kilométer levezetésével, 10 órás munkával bruttó 1 millió 200 ezer a bevétele, hát a fuvarkufárok biztos elgondolkodnak majd, hogy hogyan emelhetnék a kiadásait, ha ilyen kevés időt tölt az utcán, és hajlandó egy pihenőnapot is beiktatnia a munkarendjébe. A kiadásairól és egészségének esetleges romlásáról ugyanis a fiatalember egy szót sem ejtett.

Arról már csak nagyon halkan merünk szót ejteni, hogy ezen ominózus esemény 25 fős csapatában is napirenden volt a céges-hiéna ellentét, és sajnos azt is el kell mondanunk, hogy nem a hiénák voltak azok, akik támadó, provokatív, néha gusztustalanba csapó kérdésekkel és megjegyzésekkel bombázták a másik felet.

Mindezeken túl látjuk, halljuk a szervezőnek szóló kritikákat mi is a különböző felületeken, azonban csendesen megjegyeznénk, hogy a taxizást nyúzó rendeletek a taxisok problémái. Azonban a mutatott ellenállás függvényében ez a taxis társadalom sokkal többet, mintsem az elcseszett rendelet, a tökeiket ráncigáló fuvarkufárok, az életükön átlépdelő és arra rátaposó Metál-féle önjelölt ámokfutók, nem is nagyon érdemel. Ahogy a mondás is tartja: “mindenki saját sorsának pogácsa…..”

Képek forrása: facebook csoport

Én természetesen elmentem erre a "konferenciára"   mondjuk úgy, kötelességből.

Annyit nem ér, hogy mégegyszer leírjam, áthozom a fészről, amit ott kérdésre írtam.


Majercsik Tamás Tomajer Én nem videóztam, mert kénytelen voltam üvöltözni a sok hülyeség miatt :-)
De mások megtették, majd gondolom jön videó ide is.
A lényeg, hogy "elnökúr" mézesmázos magázódós stílusban, próbált minket meggyőzni, hogy a problémákat kell összeszedni ...
Én meg rákérdeztem, hogy ő most itt kit is képvisel. Van e valami kapcsolata a hatalom felé, mert arra lenne szükségünk.
A problémákat nem kell sorolgatni, mindannyian tudjuk.
A MEGOLDÁST KELLENE MÁR TUDNIA VALAKINEK.
Nna erre nem válaszolt, csak folytatta a problémákat .... itt nekem elszakadt a cérna ... :-P
Elüvöltöztem, hogy a problémákat húsz éve hajtogatjuk, több papírt adtunk be, mint amennyi Lajosbácsinál van .... hatalom kell, erő kell, mert annélkül leszarnak minket.
Aszonggya: Hát ezért vagyunk itt! :-P
Mondom, ja 23-an, akik máris három táborra szakadtak.
Miről beszél?
Szóval ő szeretne a hátunkon felkapaszkodni ....


Nem eszik olyan forrón a kását! :-)
Ha figyeltél, a taxiexpón, az adóspasi újra elmondta, (és fényképekkel is illusztrálta) hogy mennyire kell egyeznie, az adatoknak, és a pénztárca tartalmának.
Határozottan azt javasolta újra, hogy ha lehet  a kasszába ne legyen több.  Mert az arra enged következtetni, hogy valamit nem ütöttél be az onlányba.
De kevesebb lehet, és sose fognak érte zaklatni.
Tehát, ha nagyságrendileg figyelünk, hogy a napnyitásnál bevitt összeghez képest ne menjünk fölé a pénztárcában, akkor senki nem fogja a filléreket csesztetni.

Én úgy csinálom, hogy kb 17-18 ezer ft.ot hagyok reggel a brifkóba, plusz a fémpénzek.
Húszezret ütök indulónak.
A fémpénzekkel, kb meg is van.    Ahogy megy a nap, és érzem a jatt mértékét, egy kétezret kiveszek, vagy elvásárolok.  Ha jönne egy ellenőrzés, akkor legfeljebb a fémpénzekkel vagyok fölötte, arra meg életszerű, azt mondani, hogy nem számoltad ki fillérre.

Egy étteremnél azért más a helyzet.  Ott ugye tízezrek lehetnek estig a jattból.  Az meg  jogosan veti fel a lehetőségét annak, hogy valamit nem ütött be.  Ne tegye oda!

Ugyanaz a helyzet mint nálunk.  Lehetőleg ne legyen több.   Csak nálunk legfeljebb egy-kétrugóval megyünk fölé, amit egy cigivásárlással letudsz ...  ha nincs két pénztárcád.

Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D

Hozzáadva: 2019.11.18 19:56

Nna azért, a Jomeó, nekem is az agyamra ment, ...  ha szakmáról volt szó.
Patriótához tudnám csak hasonlítani:-)