Név Modroczky Richard
Becenév csogu
Honlap hallotaxi.hu
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.04 08:06

Inzert! Mivel egyike vagy azoknak (azért vannak páran), akiknek a véleményére figyelek, mint meghatározó tényező, nem értettem, hogy ebben a témában miért ekkora a véleménykülönbség köztünk. Köztünk, illetve hogy miért szakad ennyire ketté a szakma véleménye ebben a témában. Most hagyjuk ki ebből az egyenletből a nagypályásokat, a batyusokat, egyszóval a zavarosban halászókat, illetve a másik oldalról a kevésbé rutinosokat, kényelmeseket. Maradjon egy letisztult oldal mind a két részről. Ebből indultam ki. Majd kicsit jobban utánajártam a dolognak, beszélgettem kollégákkal és a következőre jutottam. Ami a megosztottságot idézi elő, az nem más, mint a tapasztalati különbség. Mert nem mind1, hogy egy viszonylag jobban (és nem tökéletesen) működő rendszerrel próbálkozik valaki, egy (egyelőre) ideális létszám/címarány leosztásban, vagy mint pl. a Taxi4-esek, akik csak pislognak a sötét éjszakában és az egyik kétségbeesésből a másikba zuhannak. Nagyon jó az általad használt rendszerben, hogy van kontroll feléd, hogy mi is történik körülötted, így már nem teljesen „vakon” ülsz kint, hanem kapsz némi információt, amit az előnyödre is fordíthatsz akár. Gondolom erre értetted, hogy aki a régi rendszerben tudott dolgozni, az ebben is megtalálhatja a számításait. Így némileg módosítanám a negatív véleményem, bár a forgalomban betöltött veszélyességét még mindig fenntartom. Nem vagyok szemellenzős, és ha valamiről kiderül számomra is, hogy másként van, mint ahogy addig gondoltam, akkor azt vállalom. Az ember a személyes benyomásai alapján ítél meg dolgokat, hiszen ezért ember és nem gép.

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.04 07:53

Pontosabban, egy csúfos, gúnyos szlengje a tagdíjnak a takdíj. Hasonlóan, mint a nyögdíj, a nyugdíjnak.

Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D

Hozzáadva: 2013.10.03 23:40

Mi a kurva gondod ezzel?:-)

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.02 21:19

Én tudom. Szálka nem bír magával, azt huzogatja a bajszod

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.02 21:14

Most meg leripacsozott...csak mondom.

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.02 21:13

Nem akarom a tüzet szítani köztetek, mert nem szoktam, de szerintem arra gondolt, hogy ha elfogy az üzemanyagod, akkor nem vontat haza.

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.02 18:24

Pontosan ezért nincs helye itt az idétlenkedésnek.

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.02 18:18

Itt, aki grafomán, már mind kapott "pofont". Aki meg próbált tenni is valamit, azt tuti begyűjtött annyi "sebet", hogy már akkor is "veszélyt" szimatoljon, amikor békejobbot nyújtanak felé. Sáros vagyok abban, hogy ez a vélemény kialakult benned, nem vitatom, de vannak témák, amiben nincs helye az idétlenkedésnek. A kialakult és várható helyzetet nézve, nem érzem azt, hogy itt bármi játszadozásnak lenne helye.

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.02 17:53

Beléd egy nagyadag sértettség szorult, amit korrektségnek nevezve tartasz magad elé, jogot formálva arra nézve, hogy Te döntsd el, hogy ki őszinte és ki nem. Ezt meg én utasítom vissza.

Téma: CSENDES CÍMKIADÁS 2013!

Hozzáadva: 2013.10.02 17:48

Akkor lényegében egy állásponton vagyunk. Az elképzelést támogatni tudjuk, csak nem a jelenlegi formájában, illetve a létszám figyelmen kívül hagyása, szintén kizáró okot képez. Hiszen ezt írtam én is. Annyi különbséggel, hogy én még mindig azt mondom, hogy ez egy időzített bomba, még akkor is, ha csak a veszélyességét nézzük, hiszen több másodpercig elvonja a figyelmét a sofőrnek az útról.