A taxi, mint olyan a mozgóképek fontos kelléke, ugyebár állandóan leintik, de nem áll meg, és New Yorkban egyre inkább bevándorló (főleg: turbános) népek vezetik. Főleg kellékként jelent és jelenik meg a filmekben, nem utolsó sorban, hogy a képbe pöfögésével rögtön lokalizál, vagyis elhelyezi a mozit a „világszínpadon”. Rápillantva rögvest tudjuk, hogy – tesszük azt – Londonban, Párizsban, a „Nagy Almában” vagyunk. Esetleg idehaza járunk. Amennyiben taxis Merdzsók (123-asok) vagy Ladák bukkannak fel (a Privát kopó című tévésorozatban Kern András brit négykerekűje félrevezető, a szabályt erősítő kivétel).

Scorsese taxija

Bár tulajdonképpen jó régen robognak a bérkocsik a filmeken, mindössze harminc esztendeje kapott első ízben igazi főszerepet a jármű - és annak kormányzója (Robert De Niro) – Martin Scorsese a Taxisofőr című filmjében (1976). Itt a Vietnámból visszatérő, álmatlanságtól gyötört Travis Bickle szembesül azzal a nyomasztó ténnyel, hogy az utcákat ellepte az emberi mocsok (prostitúció, kábítószer-kereskedelem, erőszak), nem ezért harcolt, kopaszra borotválkozik tehát – a tükör előtt előadott, szállóigévé lett mondata: „Hozzám beszélsz?” – merényletre készül, de egy kis ribancot (Jodie Foster) ment meg.

Később a fizetős fuvarozás instrumentuma több sötétebb hangvételű filmben (drámában, thrillerben) „játszott” kitüntető szerepet, például – hogy Amerikán túlra is emeljük kémlelő tekintetünket – a spanyol Taxi, Madrid (1996) című filmben, aminek rendezője Carlos Saura (Carmen, A hetedik nap) volt, vagy John Tintori és Mary Cybulsky Chicagói taxi című drámájában (1998).

Öt földrész utasai

Árnyaltabb, pannószerű képet ad a taxisokról Jim Jarmusch 1991-es ironikusan édesbús mozija, az Éjszaka a Földön, amiben öt metropolisz öt történetében találkozhatunk az utasok és utaztatók sorsaival, amik nem felettébb tanulságosak. Azaz: egy ambiciózus csaj egy színészügynököt utaztat, akit jól megleckéztet; egy afroamerikai taxis a rettegett Harlembe igyekszik, egy idegen-ajkú (német) ex-bohóccal; egy világtalan leány az élet szépségére tanítja az elefántcsont-parti sofőrt; egy szex-függő talján kocsis papot visz, miközben érdekes nemi életét ecseteli; egy ittasan mulatozó társaság pedig a családi drámájától megkeseredett vezetővel utazik.

Az újabb időkben olyan alkotásokban jutott a szimpla díszletnél nagyobb hangsúlyhoz a taxi, mint az Összeesküvés-elmélet (1997, rendező: Richard Donner, főszereplők: Mel Gibson, Julia Roberts), amiben a taxizó, kissé retardált Jerry döbbenetes titokra jön rá, ami plátói szerelmét és önnön magát is erősen érinti. Illetve a Collateral – A halál záloga (2004, rendező: Michael Mann, főszereplők: Tom Cruise, Jamie Foxx), amiben a hidegvérű bérgyilkos bérautóval fuvaroztatja magát a leszámolási helyszíneire.

Cserhalmi is volt taxisofőr

Nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkezünk (legfeljebb azért, hogy még mindig egy több mint húszéves film az egyedüli hivatkozási alap), minden idők máig legjobb hazai bűnügyi filmjének, András Ferenc 1982-es Dögkeselyűjének a főhőse, Simon (Cserhalmi György) egy taxisofőr, akinek briftasniját a markecoló Roska-vénlányok (Maria Gladkowska, Temessy Hédi) nyúlják le.

S persze nem feledhetjük a zseniális Andy Kaufman 1978-1983 között forgatott sitcomját (tévés mini-vígjátéksorozatát), a Taxit. A fájdalmasan fiatalon elhunyt komikusról Milos Forman készített nagyszerű filmet, Jim Carreyvel a főszerepben (Ember a Holdon, 1999).

Besson, az igazi

Mindezektől alapvetően eltér a francia Luc Besson Taxi-szériája, amit a rendező producerként és forgatókönyvíróként jegyez. Saját bevallása szerint gyermekkora óta „kísérti” egy bérfuvaros szuperhős kalandsorozata, ennek tulajdonképpen a jövőbe helyezett variánsa Az ötödik elem (1997, ezt Besson dirigálta is), amiben a Bruce Willis megformálta figura menti meg a világot, a „tökéletes lénnyel” (Milla Jovovich) az oldalán; egyes űrtaxis motívumait (gyöngécske módon) alkalmazta a német A zűrhajó című opus is.

Besson anyagilag és a nézőszámot tekintve legsikeresebb filmfolyama ez. Mi a siker titka? – kérdezheti a böngésző. Mert bizony sikeres mindegyik opus, hiába fanyalog a kritika/kritikus (joggal), miszerint: ahogy emelkedik a szériaszám, úgy csökken a szórakoztatási faktor minősége. A stabil rajongótábor érdeklődése azonban erre rácáfol.

A Taxi-széria titka

A Taxi-filmek kedveltségét több tényező segíti elő. Nagy hangsúly esik bennük a látványra, a vehemens autós üldözésekre, a kocsikkal előadott mutatványokra, technikai trükkökre (még ha azok olykor a „gagyi” kategóriáját súrolják: a korai Bond-opusok módján transzformálódó, terelő szárnyakat stb. nővesztő szuperautó). Fontos a humor, nem baj, ha egyszerű és erőltetett (mint a negyedik filmben a folyton kiálló tárgyaknak ütköző főfelügyelő), akad azért mosolyogni való bőven.

Ami a jól kitalált karakterekből szintén fakad: Emilien (Frédéric Diefenthal) egy mamlasz, de jószívű rendőr, ellentétje a „párja”, Daniel (Samy Naceri), aki elég dörzsölt, a törvényes határán egyensúlyoz, de azért igazságbajnok. Hozzájuk csatlakozik a teljesen idióta Gibert fődetektív (Bernard Farcy), a szép lányok (Emma Sjöberg, aki a negyedik résztől már Emma Wyklund és a negyedik felvonásból a Piaf-film főszerepe miatt hiányzó Marion Cotillard) és a szintén félig hülye szülők (például: az egyik após, Jean-Christophe Bouvet) teamje. Szólni illik arról szintúgy, hogy a sikerhez a jól megválogatott zene, különösen a főcímé hasonlóképpen hozzájárul, még ha a Dick Dale and His Del-Tones pörgős Misirlouját már 1994-ben Quentin Tarantino fel is fedezte (Ponyvaregény).

Mindezekhez képest mindegy, hogy – példának okáért – a film hol játszódik, a Taxi (1998) és a T4xi (2007) Marseille-ben, a Taxi 2. (2000) Párizsban, a Taxi 3. (2003) Tignes-ben, mindegy, hogy a Peugeot 406-osnak (a negyedik részben 407-esnek) kik az ellenfelei – először német Mercedeses bankrablók, azután japán Mitsubishis jakuzák, későbben görkoris terroristák voltak, negyedszerre hazai gengszterek az ellenlábasok – a lényeg a vicc és az autós üldözés. Ami nélkülözi a primer módon ábrázolt erőszakot, a vért, inkább a mediterrán bűnügyi vígjátékok hagyományából merít (a Piedone-kvadrológia és a Fantomas-trilógia).

Győztes csapaton ne változtass

Besson tudja jól azt a (közhelyes, de mindenképpen alkalmazható) receptet, miszerint bevált – siker- – csapaton ne változtass. A színészek ugyanazok, a rendező is – „hivatalosan” a folytatásokat dirigálta Gérard Krawczyk, valójában az első részt is inkább ő vezényelte, a kijelölt direktor, Gérard Pirés balesete miatt –, és az abszolút főhős pedig maradjon az autó (abban az esetben is, ha hajlamos a mezei néző szimpla, jól elnyújtott Peugeot-promócióra gyanakodni).

Besson Taxija nekünk szól, európaiaknak, a tengerentúli változat (Amerikai taxi, 2004) nagyot bukott, no igen, elveszítette lényegét, a szerethetően vesztes és ostoba karaktereket, az egyszerűségükben működőképes vicceket. És a Peugeot-t.

• Kultúra
• Négy éves a TAXI4
• Taxi 4 poszter és előzetes
• Hat hónap börtönt kapott a Taxi sztárja - nem gyorshajtásért...
• Jön a TAXI 4 - Peugeot 407 féline HDI FAP
• Luc Besson Magyarországon
• A Taxi negyedik részét már tényleg nem várta senki