A pesti éjszaka akár egy felbolydult méhkas! Részeg, félrészeg, mélyrészeg emberek tömege könyörög bebocsátásért. No nem otthon. A szórakozóhelyekre szeretnének bejutni. Minden mulató, kocsma, bár telítve. Még a busás borravalót kapó portás is küszködik, hogy valamilyen pótszéket szerezzen, vagy éppen kidobjon valakit. Csak hely legyen.
Igen hely, mert ezért hatalmas csapat vív ádáz küzdelmet, őrült pokolnak tartottam az egészet. Értelmetlen egészség- és pénzpazarlásnak. Persze, aztán mégiscsak iparkodtam kihasználni ezeket a „kis szilvesztereket". Itt mindegy, hogy hová kerül a pénz, csak elfolyjon. Ezek az emberek csak akkor mennek haza, ha már üres a zsebük.
Hatalmas tömeg vár bebocsátásra a Semmelweis utcában lévő Jereván előtt. Hangoskodás, lökdösődés, verekedés, artikulátlan röhögés veri fel az éjszaka csöndjét.
A rendőrség általában lojalitással szemlélte a munkásosztály ezen „kulturált" szórakozását.
Megállok a taximmal. A tömeg majd földönti a szelídebb utasokhoz szokott kis Moszkvicsot. Néhány pofon elcsattan, és vagy hatan zsúfolódnak a kocsimba. - „Vigyen el sofőr úr minket egy jó kis helyre" - dübörög hátulról egy borízű maligand-basszus! -
Meg sem kísérlem, hogy a létszám fölötti utast kiszállítsam, hiszen én jól megvagyok verés nélkül. Elviszem embereimet a szomszédos, Károlyi Mihály utcában lévő hírhedt-híres Jánospincébe.
Ravasz vagyok, kicsit messzebb állok meg, hogy utasaim ne vegyék észre, hogy ide legalább oly hasztalan próbálkozni a bejutással, mint a Jerevánba. Az óra ketyeg, még csak négy forintot mutat. (Ezért az alapdíjért 820 métert gurult a kocsi.)
Szakadt, véres ingű ember ül be: A Jerevánba kérem! A „kéremen" meglepődök, hiszen fizetéses pénteken ez számomra oázisnak számít. Utasom párperces úton mindent megtesz azért, hogy józannak mutatkozzon. Jól ismerem ezt a típust.
A Jerevánhoz érve még mindig csak öt forint van az órában. Nem csapom le. Igen, ez nem éppen szabályos, de ki törődik ezzel ilyenkor? Most már ráültetem az utasokat a kezdő órára. Mindenki elölről fizeti a cechhet, és záróráig fuvarozok a Jereván és Jánospince között.
Ez volt eddigi életem legfeleslegesebb tevékenysége. Hiszen mind a két szórakozóhely előtt vagy 200 ember várt bebocsátásra, csaknem minden remény nélkül, hisz aki egyszer már „beágyazott", az többnyire záróráig maradt.
Hajnalban átcsapom az órát. Tántorgó tömeg. Mindegy, hogy kit veszek föl, úgyis a Villa Negrába megyünk. Ez a vendéglátóhely egy kimustrált autóbusz a Haller piac peremén.
Hát ami azt illeti, a Villa Negra tényleg nem fényes lokál. Mélyrészeg emberek alszanak, hánynak, veszekszenek a valamikor jobb sorsra érdemes autóbuszban.
Verácska szolgál ki. Fiatalos üdeségével és bájaival szín józanul, célratörően dolgozik. Korán kellett kelnie, hiszen a Villa Negra hajnali három órakor nyitott minden nap. Szerettem ezt a helyet, mert a hajnali részegtől így legalább meg tudtam szabadulni. Megfigyeltem azt is, hogy minél részegebb valaki, annál hajlamosabb arra, hogy tovább igyon. Ilyenkor semmit nem használ a hazamenetelre történő rábeszélés.
A fizetéses péntekekhez hozzátartozott az is, hogy a kocsit összehányta az utas.
Nem titkolom, szinte vártam ezt az eseményt. Mikor megtörtént, természetesen nem mutattam ki örömömet. Felháborodást színlelve emlegettem a fertőtlenítő állomást. De ez csak trükk volt. A lényeg az volt, hogy takarítás címen ötven-száz forintot is adtak az utasok.
A legnagyobb keresetem is a fizetéses péntekhez fűződik. Reggel, mikor sepertem ki a kocsit, hét darab százast találtam benne, galacsinná gyűrve... Gondolom, hogy az utasom villamosjegynek vélhette a zsebében lapuló százasokat.
Sajnos a munkásosztály napjainkban sem igen jár kultúrházakba. És most, közel harminc év távlatából úgy vélem, hogy a társadalom fontos kötőszövetének, a kultúrának a fellazulása valahol a hatvanas évek elején kezdődött el.

Tovább>

Folytatjuk...

• FÓRUM - Egy éjszaka a hiénákkal
• FÓRUM - Mikor ébren vannak a patkányok  E könyv fóruma
• FÓRUM - BEZZEG AZ ÉN IDŐMBEN 1969. SZEPTEMBER.12.

• Egy éjszaka a hiénákkal TV2 Napló 2006.03.19. 19.45
• Az ellenőrzésről
• Mesél a pesti taxi
• Régiségek
• Misibácsi meséi

E könyv előkerülése, újabb könyvespolci motyózásom eredménye. Én annak idején nagyon élveztem. Most újraolvasva furcsa érzés, hogy már akkor is úgy beszéltek a múltról, mint valami csodálatos soha vissza nem térő aranykorról, pedig még nem sejtették, mi minden vár ránk.
Számomra, a könyv születésének ideje volt az aranykor, hiszen én akkor voltam ifjú titán, a könyvben szereplők számára, viszont magam voltam a felhígulás, a tömegesen, már szinte akadálytalanul beözönlő ifjuság!
És hol volt még a rendszerváltás,  a munkanélküliek tömege....?