Az 1900-as évek elejére naponta ezer elektromos taxi is szállította az utasokat New York Cityben. A vállalat 1907-ben gazdasági visszaesést szenvedett, amikor háromszáz kocsijuk tűzvészben megsemmisült, és a vállalat még abban az évben csődöt jelentett.

A lóvontatású kocsik újra népszerűek lettek New Yorkban, miután a cég megszűnt. A dolgok azonban hamarosan megváltoztak. Harry N. Allennek nem tetszettek a lóvontatású kocsik által felszámított viteldíjak, ezért úgy döntött, hogy saját taxiszolgáltatást indít.

Sárga, mert az egyszerűen feltűnőbb

Az Allen’s New York Taxicab Company 1907. augusztus 13-án kezdte meg a szolgáltatást, miután Allen 65 piros és zöld színű autót importált Franciaországból. Úgy döntött, hogy sárgára festi az autóit, hogy messzebbről jobban észrevehetők legyenek. Egy évvel később már hétszáz taxival működött a társaság. A következő évtizedben egyre több cég lépett be a New York-i taxipiacra. A Ford Motor Company és a General Motors voltak az első nagy autógyártók, amelyek taxiflottákat terveztek és üzemeltettek az 1920-as években.

Egy évtizeddel később a Checker cég hozta létre a jól ismert sárga-fekete taxikat,

amelyekre sok lakos szívesen emlékszik  vissza.

1925-ben szabályozták a városi taxiipart. Az 1930-as években New Yorkban 300 ezer taxi volt forgalomban. A legtöbb területen több taxisofőr volt, mint utas. A polgárok aggályokat kezdtek felvetni azzal kapcsolatban, hogy ezeket a taxikat rendszeresen karbantartják-e vagy sem. Ez ahhoz vezetett, hogy a városban egy lehetséges taximonopóliumról beszéltek. A terveket azonban elvetették, miután kiderült, hogy a város polgármesterét, Jimmy Walkert bűnösnek találták abban a vád pontban, hogy kenőpénzt fogadott el New York City akkori legnagyobb taxitársaságától.

Új polgármester, új szabályok

Az új polgármester, Fiorello H. LaGuardia 1937-ben aláírta a Haas-törvényt, amely bevezette a ma is használt taxiengedély- és medalionrendszert. Ez a törvény a taxik működéséhez egy átruházható engedély megvásárlását írta elő, emellett 16 900-ra korlátozta a taxik számát a városban.

Ez a szám végül valamivel 12 ezer alá csökkent, és az azóta eltelt évtizedekben alig ingadozott. A taxiszolgáltatás egészen az 1960-as évekig virágzott New Yorkban, amikor a vidéki bűnözés és a faji konfliktusok hatást kezdtek gyakorolni az üzletre.

Egyre több magánautó-szolgáltatás alakult ki a kisebb városrészekben, ezért a városi kormányzat úgy döntött, hogy minden a hivatalos taxikat sárgára kell festeni, hogy ezzel is csökkentsék az engedély nélküli magánautók számát. A színt a New Departure taxitársaság tulajdonosának felesége választotta a cégük Rockwell taxiflottájához. Ezeket a Rockwell Service taxikat később sárga taxikra nevezték át.

1971-ben megalakult a New York-i taxi- és limuzinbizottság, hogy szabályozza a városi taxikat, az ingázó limuzinokat, a bérkocsikat és a tranzit autókat, valamint a teherautókat. Ez az 1920-as évekből származó Hack Irodát váltotta fel, és a New York-i rendőrség fennhatósága alatt működik.

Sajnos a bűnözés a következő két évtizedben tovább nőtt a városban.

A taxisok egyre nagyobb veszélynek voltak kitéve, hogy kirabolják, megsebesítik vagy akár meg is ölik őket. Több mint háromezer sofőrt raboltak ki és hét sofőrt öltek meg 1970 első felében. Az erőszak növekedésére válaszul golyóálló üvegfalakat és zárható dobozokat szereltek be az autókba, mígnem a tisztviselők rájöttek, hogy a csalók válaszul taxikat rabolnak el.

Ezek a körülmények és az engedélyek növekvő költségei a sofőrök hiányát eredményezték az 1970-es és 1980-as években. Az emlékezetes Checker Taxi kocsikat is lassan kivonták a forgalomból. Több Chevy, Ford és Toyota modell vette át a helyüket a taxis ágazatban, a korábbi rendőrségi cirkálókkal együtt.

Kilábalt a válságból az iparág

Később más személygépkocsi és kisbuszmárkák és modellek is bekerültek a cégek taxiflottájába. Végül az 1980-as és 1990-es években a bevándorlók beáramlásának köszönhetően megnőtt a taxisok száma New Yorkban.

A taxik biztonságára is nagyobb hangsúlyt helyeztek, és erre programot is indítottak 1997-ben, amely például a biztonsági övek használatára ösztönözte a taxiban ülőket. A program hat éven át futott annak ellenére, hogy sem az utasok, sem a sofőrök nem kedvelték.

2008-ban a város összes taxijának hátsó ülésén utastájékoztató monitorokat helyeztek el, melyek élő GPS-információkat és szórakoztató programokat biztosítanak, és lehetőséget adnak az utasoknak arra, hogy hitelkártyával fizessenek. Az elmúlt két évtizedben az újabb járművek és további autógyártók piacra lépésével más funkciók is megjelentek a rendszerben.

A bérkocsi-szolgáltatások 2012-től működhetnek New Yorkban.

Zöldalma színű járműveik csak olyan utasokat vehetnek fel, akik előzetesen felvették a kapcsolatot az adott szolgáltatóval. Mind a sárga taxik, mind az autószolgáltatók díjszabása azonos, de szolgáltatási területük különbözik.

A sárga taxik New York City öt kerületében bárhol felvehetik az utasokat. A személygépkocsi-szolgáltatók Brooklyn, Bronx, Staten Island, Upper Manhattan és Queens területén bárhol felvehetik az utasokat (kivéve a John F. Kennedy nemzetközi repülőteret és a La Guardia repülőteret).

Bár a sárga taxik száma az utóbbi években némileg csökkent a független fuvarmegosztó szolgáltatások, például az Uber növekvő népszerűsége miatt, még mindig hatékony és megfizethető módja a városban való közlekedésnek. A sofőrök általában elég sok bölcsességet tudnak megosztani a környékre újonnan érkező utasokkal és az itt élőkkel egyaránt. A sárga taxik fontos részét képezik a város történetének, és egyhamar nem fognak eltűnni.