Neszmélyen, a Duna partján, festői környezetben, egy csodálatos parkban vártak minket. Az érkezőket azonnal ropogós kenyérlángossal, tájjellegű borokkal, és a Polgármester sajátfőzésű pálinkájával kínálták a helyiek. Az esemény központi helyszíne, egy hatalmas több száz férőhelyes fából készült csűr volt, melynek a közepén barátságos tűz ropogott.
A hivatalos programkezdés csak délután egy órára volt meghirdetve. Addig, mindenki körülnézhetett a környéken, és akik maradni szándékoztak éjszakára, elmehettek megnézni a szállodahajót, kiválasztani, és elfoglalni a számukra szimpatikus szobát. Miután, én sajnos nem utaztam a Titanicon, számomra ez a hajó hatalmas volt, és a luxus, amit nyújtott, kimagasló. Igazán „Úri társaságnak” éreztük magunkat. (igaz, a tévén, csak szlovák adók jöttek be, amit gyermekeim sérelmeztek) Gyönyörű szobák, elegáns közös helységek, pianínó, a társalgóban, fenséges kilátás, és biztonságos kötelek, amik a parthoz kötöttek bennünket. Kell ennél több?

Amikor mindenki visszaérkezett, Szenci Szabó János, a társaság tulajdonosa rövid beszédet mondott:

Tíz év telt el! Aki figyelte a Taxi 2000-nek a kialakulását, és létezését, az érzi, hogy milyen jelentősége van ennek az évtizednek. Mindig tudni kell újrakezdeni.
Nekem sajnos többször adódott ilyen az életemben. Legutoljára tíz esztendeje.
De nem egyedül csináltam meg, hanem közösen, együttes munkával hoztuk létre a Taxi 2000-et. Ezért is örülök, hogy sokan vannak itt olyanok, akik az első kapavágástól, együtt dolgoztak velünk, azért, hogy ezt megérjük.
Voltak ellendrukkereink, akik mosolyogva figyelték erőfeszítéseinket, és voltak barátok, akik hittek bennünk. Közhelynek tűnik, hogy nem volt könnyű. Egy telített piacon, kemény versenyben kellett megvívni mindennapi harcunkat.
Finoman fogalmazva gazdasági érdekközösségekkel, vagy a piacot áraival elbizonytalanító inkorrekt egyedekkel kellett megküzdeni, közöttük magunknak helyet követelni. Fantazmagóriákkal, beteges álmokkal kísérleteztek rajtunk, emberek megélhetését sodorva veszélybe.
Van olyan, aki egy évvel ezelőtt, még a Fix árról beszélt, és a fix árért való küzdelem töltötte ki minden percét,. Most ugyanaz az ember, minimáláron dolgoztat taxisokat, és minimál-tarifával üzemeltet taxitársaságot.
A másik, a Fővárosi Önkormányzatban volt élharcosa a Fix árnak, és most a repülőtéri tendernél, a bírálóbizottság tagjaként, részt vett a piaci ár alatti reptéri transzferárak kialakításában. Nem tudom, milyen lett volna a hozzáállása, hogy ha Fix ár lett volna Budapesten.
Ezek a momentumok azt hiszem, jól példázzák, hogy mennyire büszkék lehetünk arra, hogy ilyen környezetben, ilyen nehéz körülmények között, megértük ezt a kort.
Saját munkatársaink is, sokszor túlzásnak vélték elvárásainkat, de hamar tisztába lettek azzal, hogy ez az ő érdekeiket is képviseli.
Mindig büszkén hangoztatjuk, hogy Európa felé haladunk, és bízom benne, hogy ez nem csak egy jelszó. Az európaiságba beletartozik a rendezett utcakép, a közlekedési morál, a vendégszeretet, amely az idelátogatót várja.
Egy barátom profán példáját idézem, aki szerint egy ország állapotát, három dologból lehet egy fél nap alatt lemérni: a toalettek tisztasága, a piacok kínálata, valamint a Taxik korrektsége.
Nekünk kötelességünk, hogy jó emlékeket hagyjunk magunkról. Azzal, hogy esemény nélkül szállítjuk el ezeket az utasokat, és esetleg egy-egy mosolyt is csalunk az arcukra kiszálláskor.
A partneri kapcsolatokat, e túlfűtött piacon nehéz felépíteni, és egy-két ember felelőtlenségével igen könnyű elveszíteni.
Nagyon jó érzés arra gondolni, hogy ebben a munkanélküliséggel terhelt világban félezer embernek, és családjának adunk biztos megélhetést. E rendezvény szervezésekor is rá kellett döbbennünk, hogy minden taxis egy különálló világ.
De azért még létezik a közösségi szellem, és ennek a kicsiny lángocskának az életben tartásáért, érdemes dolgozni.
Sokan mondják, hogy elfelejtettünk mulatni. De ha elfelejtünk ünnepelni, és a hétköznapok sűrűjében erre nem jut időnk, akkor borzasztó száraz lesz az életünk.
Exúpéry Kis hercegének szavai jutnak eszembe,: Ünneplőbe kell öltöztetni szívünket!

Öltöztessük ünneplőbe szívünket, érezzük jól magunkat, és ha koccintunk a magunk mögött hagyott tíz esztendőre, akkor gondoljunk azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk, és azokra is, akik éppen most, fönt a Főváros utcáin dolgoznak!
Azt hiszem már túl sokat beszéltem, tehát megpróbálom röviden bezárni.
Az évtized munkáját megköszönve kívánom, hogy öt-tíz év múlva is hasonló körben ünnepelhessünk, bizakodva nézve a jövő felé.

A taps elültével, a húrok közé csaptak a zenészek, és János egy tálca pálinkával a kezében elindult, hogy megszervezze azt a koccintást, múltra, és jövőre.

Miközben fogyasztottuk az aperitifet, a konyhán is felpörögtek az események, és az éhesebbje már állhatott is be a sorba az ebédért. Csogu idegeinek kímélése végett eltekintenék, a menüsor részletesebb leírásától. Mindenesetre mindenki talált magának megfelelőt.

Miután, az első program, rétestésztanyújtó verseny volt, a helyi profik kedveskedtek nekünk, némi kis bemutató kóstolóval.

Nekiveselkedtek a lányok a rétesnyújtásnak. A verseny menetét, nem tudom ismertetni, mert nem vagyok szakkommentátor, de a végeredményt tekintve kijelenthetjük, hogy a legszebb rétest az első csapat, a legfinomabbat, (jó vastag tésztája volt) a középső, a legnagyobbat pedig a harmadik készítette.

Miután elült az izgalom, és a férfiak kiheverték, az ebéd, és a rétesnyújtás fáradalmait, már nem húzhatták tovább, a focibajnokság döntőjének lejátszását.

Nehezen gyűltek a csapatok, mert több apukának, közben még kisebb feladata volt, a gyerekek kötélhúzó versenyében.

A mérkőzés részletes leírásától itt is eltekintenék.
A végeredmény: (mint egy kollega kommentálta a feleségének) A Taxisok győztek!

Nagy izgalommal vártuk a tutajozást. Leginkább, mert senkinek nem volt elképzelése se, hogy ez a versenyszám miből fog állni, és hogy fog lezajlani.

Lelki szemeim előtt már láttam, amint a „baráti” szlovák határőrök, hosszú, és elkeseredett tárgyalássorozat után, hátrabilincselt kézzel adják vissza csonttásoványodott fiainkat, egy fogolycsere alkalmából.

Mindenki megnyugodott, amikor kiderült, hogy a verseny egy kedves kis öbölben lesz megrendezve, ahol a másik part is Magyarországhoz tartozik.
No és a Duna, is békésebb.

Igaz, ez az öböl, egy kissé odébb volt, amire viszont nem hívta fel senki a figyelmünket. Gyanús volt, hogy néhányan autóval indultak neki. Fél óra bandukolás után, már nem néztük őket annyira hülyének. Sebaj. Aki nem focizott, és még rétest sem nyújtott, arra igazán ráfért némi séta, hogy ledolgozza az ebédet.
Igaz, én szuszókálással szoktam.

Amikor megérkeztünk, a hajó-skanzennek nevezett „roncstelepre” végre fény derült a titokra, és kiderült, mit neveznek a helyiek „tutajnak” Mindenki döntse el maga, mi ez, egy biztos, nem farönkökből összekötözött vízi jármű. Szerencsére.

A mentőmellények kiosztása után, elkezdtek alakulni a csapatok. Mire mindenki elhelyezkedett a járművekben, kiderült, hogy a legfontosabb feladat, a víz kimerése a hajókból.
Az egyik csapat ezt a versenyt azonnal fel is adta.

Kisebb terheléssel, azért az a hajó is nekivágott a víznek, de ez a lemaradás, már elvette a verseny verseny jellegét.
Néha azért találkoztak egymással a vízen a küzdők.

A harmadik, immár tudományosan összeállított legénységű csapat behajózásakor akadt némi malőr. (mindig a nőkkel van a baj) Szerencsére Géza bácsi, tudott úszni. Ebben a mentőmellény csak kicsit akadályozta.

Többek rimánkodásának ellenére vizes ruhában teljesítette a távot. Megesküdtem volna, hogy nem ússza meg tüdőgyulladás nélkül. Remélem ő megúszta.
Én nem. De már lábadozok.
Ez mutatja, milyen veszélyes szakma ez a sportriporterkedés.

Amikor visszaért a társaság, a jurtához (tényleg, még mindig nem tudom mi a hivatalos neve ennek a szellős épületnek) mindenki kellően fáradt, és éhes volt ahhoz, hogy letelepedjünk, néhány karéj zsíros kenyér mellé. Nem cukkolni akarom a csogut, de ez a nap kisebb megszakításokkal, végig evéssel telt.

Kifújtuk magunkat, mindenki újra civilizált öltözetett húzott magára, és elkezdődött az est fénypontja az eredményhirdetés.
Időközben besötétedett, és a cigányzenészeket, egy DJ váltotta fel. (nekem kicsit hangos volt a zene)
A hangulat az egekig csapott, hiszen mindenki nyert, senki nem távozott, ajándék nélkül.

Közben ismét kinyitott a konyha, és igen emberes bográcsgulyást kaptunk vacsorára.

Olyan ropogós házi cipóval, amilyet én még életemben nem ettem. Sajnos elvitelre, csak a vip vendégeknek adtak belőle.
Továbbrai is rendelkezésre állt a helyi borok megkóstolásának lehetősége, ami most már számomra is aktuálissá vált, mert ezt a gulyást nem lehetett narancslével leöblíteni.

Többen táncolni kezdtek. Akinek még ébren volt a felesége, inkább csendes és igen fontos beszélgetésbe merült kollegáival.

Tervbe volt véve egy tűzijáték is az este lezárásaként, de olyan szélvihar kerekedett, hogy ezt a menüpontot a rendezvény felelős szervezője (mert itt volt ilyen) saját hatáskörben elhalasztotta.
Kilenc óra körül, Szenci Szabó János, elbúcsúzott a résztvevőktől, és lezárta a hivatalos programot. Akik hazaindultak, szedelőzködni kezdtek, akik maradtak, lassan áttelepültek a hajóra.
Ott még kisebb csoportokban, sokáig folyt a bor, a sör, és a röhögés.

KÉPGALÉRIA

• Tudósítások
• Taxi 2000 tavaszi gépkocsi szemle 2006
• Megkérdeztük Szenci Szabó Jánost a Taxi 2000 tulajdonosát

tomajer@hallotaxi.hu