Szombatról-vasárnapra virradóra szándékosan korán jöttem haza, hogy rápihenjek a túrára. Megrökönyödve láttam reggel, hogy alig 4 órás alvás után kipattant a csipám. Számomra is meglepően izgatottan vártam az indulás pillanatát. Amint felkerekedtem kis családommal a kijelölt találkozási pont felé, veszett telefonálgatásba kezdtem. Igaz, hogy Gump volt a szervező, de én lettem a serkentő és akit elértem, azt felhívtam, érdeklődve, hogy elindult-e, jön-e?

Elsőként érkeztünk a Mol kútra, közvetlenül Gumpék előtt. A hangulat már az elején kifejezetten jó volt és ahogy sorban érkeztek meg a többiek, úgy vált minnél emelkedettebbé.

Amint nézelődöm egyszer csak ismerős arcot véltem felfedezni. Karcsi barátom álldogált egy motor mellett. Olvasta a felhívásunkat és úgy gondolta, egy kis tréning neki sem fog ártani.

Közben Gump elővette a turistatérképét és kinevezte Karcsit /mint profi túrázó és a környék specialistáját/ túravezetőnek. Neki is álltak tanulmányozni a kiterített papírost. Már itt gyanút kellett volna fognom…na de erről majd később.

Közben befutott Ákos és Andi, akik mint később kiderült, igen fontos kellékkel érkeztek a túrára.

Legnagyobb örömömre sikerült bevonnom ebbe az őrültségbe egy olyan embert, akire igazándiból lustasága miatt nem is számítottam. Neve senki /Borza Sándor/ kollégám vidékről érkezett, megelőzve tomajert, amin mi Gumppal valahogy nem is lepődtünk meg.

Sanyi azonnal feltalálta magát és miközben sorba üdvözölt mindenkit, azonnal fiatalkorában elért sikereiről kezdett el sztorizni.

Szerencsénkre időközben befutott tomajer is, aki állítólag útközben viharba került. Mondjuk a kocsija is ezt látszott igazolni, így hittünk neki.

Közben Gump mindenkinek megmutatta a pulzusmérő óráját és beszámolt nyugalmi, aktív és mindenféle pulzusszámáról.

Elérkezett az indulás pillanata. Túravezetőnk kiadta a parancsot és megindultunk arra a helyre, ahol az autókat hátrahagyva belevethetjük magunkat a természet dzsungelébe.

---

Elég sima utunk volt, igaz, Ákos majdnem hidegre tette az egész Forest családot, de Imi reflexeinek köszönhetően, ez elmaradt. Én azért fél szemem végig Ákoson tartottam. Biztos, ami biztos.

Megérkeztünk Nagykovácsiba és sikeresen leparkoltunk. Megkezdtük az előkészületeket a túrára.

Volt, aki igen komolyan vette a kihívásokat, de olyan is volt, aki az egyszerűségnek hódolt.

Kis idő elteltével megtalált minket a túravezetőnk is. Már itt gyanút kellett volna fognom…na de erről majd később.

---

Elérkezett a gyalogtúra kezdetének pillanata. Túravezetőnk előresietett, hogy a motorját biztonságba helyezze egyik ismerősénél, így pillanatnyilag a csapat irányítását Gump vette át. Ez annyiból állt, hogy ő megindult térképpel a kezében, mi meg a lehető legrendezetlenebb alakzatban követtük.

Orsi megkaparintotta Gump fényképezőgépét és ezt kihasználva különböző fényképeket készített, számára érdekesnek vélt dolgokról. Néha kerítést mászott, néha kutyákat idegesített, a lényeg, nagyon élvezte a lehetőséget:-)

Közben arra lettem figyelmes, hogy Karcsi /Túravezető/ az első megtett 200 méter után, egy helybélitől érdeklődik a helyes irány után. Már itt gyanút kellett volna fognom…na de erről majd később.

Csapatunk elég nagy feltűnést keltett Nagykovácsiban /persze ebben Orsinak is nagy része volt, mert eddigre már az ötödik magánlaksértést követte el egy-egy kép miatt/. Ennyi kutyát már rég láttam egy településen, mint amennyit rövidke sétánk alatt láthattunk, hallhattunk. Szerencsére velünk volt a mi Mázli nevezetű fajtiszta Uszkárunk, aki mindent elkövetett, hogy a hangzavar még erősebb legyen.

Elérkeztünk egy útelágazáshoz, ahol Karcsi egy határozott balra fordulj-t vezényelt. Egyenesen neki egy Homokos hegy elnevezésű kinövésnek. Gump ugyan csendesen megjegyezte, 3 térképpel a kezében, hogy szerinte egyenesen kellene tovább menni, de a túravezetőnk olyan magabiztos léptekkel vezette a csapatot, hogy inkább nem ellenkezett. Már itt gyanút kellett volna fognom…na de erről majd később.

---

Megérkeztünk az első akadályhoz.
Homokos hegy!
Egy sűrűn benőtt, kegyetlenül emelkedős hegy lábához. Én régen túráztam párszor és emlékeim mélyén még valami derengett a turista utak kinézetéről, de  Karcsi által mutatott út nem hasonlított azokhoz. Gump gyorsan megjegyezte, hogy macsétával azért nem készült.

Nem baj, megindultunk felfelé, igaz, mindenki arcán látszott, hogy kicsit könnyebb terepre készült, legalább az út elején.

Neve senkit igaz kicsit bátorítani kellett, hogy nekivágjon, de végül csak győzött a józan ész ellen az elszántság.

Már haladtunk vagy 20 métert, amikor fentről érkezett a hír, hogy: ÁLLJ!!! Lehet eltévedtünk.

Sanyi azonnal kapott az alkalmon és hátraarcot csinált, de ebben a pillanatban újabb információ érkezett: ÁLLJ!!! Lehet nem is tévedtünk el.

Tomajer mindenesetre várakozó álláspontot vett fel: „Innen nem mozdulok egy tapodtat sem, amíg nem tudok biztosat”. Nekem itt lett gyanús a túravezetőnk hozzáértése, de mint kiderült, már későn.

Pár perc telhetett el, amikor jött a megnyugtató információ, hogy mehetünk, nem tévedtünk el. Sanyi valahogy nem volt optimista hangulatban és ezt nem rejtette véka alá.

Ez a kép Sanyi kérésére készült. A kép címe: Karcsi szerint ez egy turista út!

Minden rossznak egyszer vége szakad, így az erős emelkedő után egy meredek lejtőn találtuk magunkat, de Sanyit még ez sem töltötte el melegséggel.

---

Amint leérkeztem a hegy aljába Gump közölte, hogy Karcsinak lejárt a mandátuma, mint túravezető. Ezt a jó hírt örömmel közöltem is Sanyival, de ekkora már olyan fura fények csillogtak a szemében és mindenáron szeretett volna Karcsival pár szót váltani, aki szerintem nagyon helyesen gyorsított a tempóján.

Innentől egy könnyebb terep következett, ami azért a hangulatunkon is meglátszott.

Közben azt vettem észre, hogy Foresték ismét esznek. Hoppácska, ezt nem értem. Én ne egyek, ők meg csokiznak, sütiznek meg minden. Mint később kiderült, Forrest az én emberem, mert Gumppal közölte, hogy nem csak zsírt kell égetni, hanem kalóriát is be kell vinni. Miután Imit 10x megöleltem ez miatt az információ miatt, nekiestem Andi pizzás tekercseinek. Rajtam nem fog múlni a csapat sikere, ebben egészen bizonyos voltam, ha ehhez az kell, hogy bevigyek kalóriát, akkor beviszek. Sajnos elég hamar elfogyott a kalória raktárunk.

Innentől kezdődött az igazi próbatétel. Egy sáros meredek rész következett. Eddig a pillanatig még vidámkodtam, de felmérve a terep nehézségét, elkezdtem aggódni Sanyi miatt. Pont ekkor érkezett a hír, hogy Sanyinak szerencsére megjött az esze és visszafordult még mielőtt baj lenne. Tudnotok kell, hogy kollégánktól ez is igen szép teljesítmény volt, amit eddig a pontig megtett, mivel sajnos őt már elérték a komoly betegségek. Cukor, visszér, ízület stb…hello bemondó, miért nem jöttél?:-)

A terep nehézségi fokát mutatja ez a felvétel is. Forest örömmel ölelte át kedvesét egy-egy keményebb szakasz megtétele után.

---

Közben Károlyunkon észrevettem a fáradtság jeleit. Igaz, még bírta magát, de látszott, hogy valami nincs vele rendben. Mint kiderült, Ausztriában vásármányozta a lábán látható túrabakancsot, 60 euróért. Nem bízta a véletlenre a lába sorsát. Biztosra akart menni, hogy a sarkát valami feltörje, de valami döbbenetes módon. Ez be is jött neki.

Végre megérkeztünk a Nagy-kopasz kilátó közelébe, ahol tomajer valami vadlest talált, amit azonnal meg is hódított, és onnan kiabált hangos: hú-hú-kat, riadalmat keltve a vadállományban, és beégetve minket a többi kiránduló előtt.



Időközben a terep még jobban emelkedni kezdett. Eszembe jutott, hogy az igazi profi túrázók mindig egy bottal rendelkeznek. Eddig azt hittem, hogy ez egy ilyen felesleges kellék, de amint kipróbáltam milyen ez éles bevetésen, azonnal hű barátomnak nyilvánítottam egy célnak épp megfelelő fadarabot.

Van Isten, megérkeztünk a pihenőhelyünkre, a Csergezán kilátóhoz.

Miközben páran felrohantak a kilátóba, a panorámában gyönyörködni, addig mi tomajerrel azon igyekeztünk, hogy magunk körül összegyűjtsük a fellelhető összes oxigént és utána ezt legyűrjük a tüdőnkbe.

Igyekezetünknek meg is lett a gyümölcse, amit egy cigaretta elszívásával ünnepeltünk.

---

Miután készítettünk pár fotót, gyönyörködtünk a kilátásban, összegyűltünk és mindenki azt tette, amihez épp kedve volt.

Tomajer arra volt kíváncsi, hogy mennyit jöttünk.

Lányom rajzolt.

Foresték ismét táplálkoztak.

Karcsi elsősegélyben részesítette a lábát, felhasználva a csapat 40 darab ragtapaszát.

Itt elérkeztünk utunk egyik fordulópontjához, szó szerint. Foresttel kiszámoltuk, hogy ha a tervezett útvonalon haladunk tovább, akkor keményen ránk esteledik. Gump közölte, hogy semmi baj, neki van elemlámpája, de elég határozottan lehurrogtuk. Rövid tanácskozás után arra jutottunk, hogy azon az útvonalon megyünk vissza, amin jöttünk.

---

Elhatározást a cselekvés követte, és a csapat kissé vidámabban indult meg visszafelé.

Itt három részre szakadtunk. Elől én, a gravitációnak köszönhetően igen lendületesen haladtam lefelé maroknyi csapatommal, majd utánunk tomajer bandukolt Lakatos Sanyival, a sort a profik zárták.

Hiába na, mi jól osztottuk be energiatartalékainkat, így maradt kondink lefelé is, nem úgy, mint a többieknek, akiket végül is kénytelenek voltunk /lendületünket megszakítva/ bevárni.

Kiérve a zord Nagykovácsi hegységből ismét lemaradtak tőlünk, de mi ezzel már nem törődtünk, hiszen a cél, az autó ülése, lebegett a szemünk előtt.

Pontosan 4 órával az indulás időpontjától, 17 órakor érkeztünk vissza a kiindulási ponthoz. Kicsit fáradtan, elcsigázottan, porosan, de azzal a jóleső érzéssel, hogy legyőztük önmagunkat!!!

FIGYELEM!!!

Ez a gyalogtúra az első volt, ami egyben azt is jelenti, hogy ezt követi majd egy második. A túra időpontját-helyszínét jelezni fogjuk és mindenkit szeretettel várunk majd!

 

 

 

 

I. hallotaxi gyalogtúra (Csogu the Iron Man képei)

I. hallotaxi gyalogtúra [Bbetyár képei]

 

 

 

• I. hallotaxi teniszkupa Balatonfüred

 

---