1, Cím Szabolcs utca 13. Annyiszor, de annyiszor megfogadtam már, hogy nem veszem fel a a Szabolcs utca kis számait, de mindig elsül az ujjam. Az utolsó ilyen eset az volt, amikor két suhanc rendelt és mentünk a Róbert 54-be, majd onnan vissza. Már éreztem gáz van, és az elől üllő gyerek kezében meg is láttam a kést. Mondtam neki, hogy vagy elteszi, és kiszállnak, fizetni sem kell (persze hogy nem kell, hiszen feltehetőleg azt akarták megúszni, és amennyiben ez nem sikerülne simán, akkor használta volna a kést), vagy olyan pofont kap, hogy még az apja is elfelejt beszélni. Kiszálltak. Na közben céget váltottam, és bele-bele nyúltam egy-egy Szabolcs utcába. Viszonylag minden rendben volt. De sosem szándékosan vettem fel, hanem csak véletlen belekapás okaként.
Tegnap este is így volt ez. Mindegy – gondoltam -,ha nagyon gázok, akik utazni akarnak, akkor lökök egy menekülőt, és már ott sem vagyok.
Egy középkorú „hölgy” jött. Már a név sem tetszett, amit bemondott, éreztem nem frankó.
Árpád kórház – mondta be a címet. Megindultam, mondom talán most sem lukra megyek, hiszen egy kórházat csak nem mond kamunak. A Fiastyúk utcához érve közölte, hogy ott nem végzünk, hanem jövünk majd vissza. Hó-hó, a jó bevált beetetős duma. Na de most velem ráfázol, mert eleve nincs jókedvem és ez sem dob fel igazán.

- Arról nem lehet szó hölgyem. Amikor megérkezünk, akkor fizetni kell és majd rendeljenek egy másik autót a visszaúthoz.
- Az gond – mondta -, mert nálam nincs pénz, hanem a betegnél van, akiért megyünk.
- Értem. Akkor a következőt fogjuk csinálni. Csak akkor indulunk vissza, ha ott a helyszínen kifizetik az addigi számlát és a várható összeget vissza a kiindulási pontig.
- Rendben – egyezett bele túl könnyen.

Na nem baj, ezt buktam. Ezzel szinte teljesen tisztában voltam. De nem érdekel, akkor játszunk, nekem most már mindegy. Megérkeztünk a kórházba és a traumatológiát adta meg címként. Besétált, én meg ezerrel tolattam arra a pontra, ahol mind a 2 kijáratot látom. Szépen ücsörögtem nyugodtan 20 percet a kocsiban, majd akcióba lendültem. Meg is találtam őt az osztályokon császkálva. Rendesen meglepődött, amikor meglátott.

- Hölgyem, most már kérném fizesse ki a fuvart és én már itt sem vagyok.
- Sajnos nem tudom, mert nem találom akiért jöttem, és amint azt az út elején mondtam, nekem nincs pénzem.
- Jó, akkor jöjjön, meginformáljuk, hogy hol a kedves ismerőse.

5 perc alatt kiderítettem, hogy azon a néven, amit ő adott meg nincs beteg. Még egyszer megkérdeztem, hogy tud-e fizetni, és amikor nemleges választ kaptam, akkor lesiettem a második emeletről. Ő láthatta, hogy kész tervem van valamire, ami elkezdte nyugtalanítani.
Hívtam a rendőröket, hogy egy feltehetőleg kórházi besurranóval van dolgom, és jöjjenek, mert most is a kórház területén bóklászik. Közben ő is leért, és érdeklődött, hogy mire is várok még. Közöltem vele, hogy hagyjon nekem békét, és tegye azt, amit tennie kell és én sem cselekszem másként.
Ez nem nyugtatta meg őt, és idegesen nézelődött.

Meg is érkeztek a rendőrök, akik miután elmeséltem a sztorim, a hölgyet vették pártfogásukba.

- Miért utazik taxival, ha nem tudja kifizetni?
- Nem én akartam, hanem hívták nekem a taxit, de most nem találom azt, akiért jöttem, így sajnos nem tudom itt kiegyenlíteni a számlát. De ezt az út elején mondtam is a taxisnak, aki ezek után is elvállalta a fuvart, így ő a hibás.

A rendőr kérdően rám nézett, de nekem ekkor már kész tervem volt, hogy miként hálálom meg a hölgynek ezt a beszólását.

- Így igaz uram, mondta a hölgy, de engem nem is ez az oldala érdekel a dolognak, hanem hogy láttam amint kijött az egyik szobából és a fehérneműjébe (bugyi), mintha eltett volna valamit.

Mondjuk ez nem elferdítése a dolgoknak, mert ha jól visszaemlékszek, akkor valóban ezt láttam.
- Igen? – kérdezte a rendőr kapva a lehetőségen, mert már azt hitte simán el kell engedniük a nem túl szimpatikus gyanúsítottat -, akkor be kell kísérnünk egy mindenre kiterjedő motozásra.

Mit mondjak, kizökkent a szerepéből a hölgy. Én meg vidámabban ültem be az autóba, tudván azt, hogy amíg én itt kocsikázok, addig a hölgy legrejtettebb testrészébe is egy matató ujj fog kíváncsiskodni.

1:1 és ez jó, legközelebb megszerezzük a vezetést is.

---

2, Ezek után jöttek a szokványos hangulatteremtő 6- 7 száz forintos kanyarok, meg a 15-20 perces várakoztatások. Már épp ott tartottam, hogy az első szembejövő gyalogosnak átadom a slusszkulcsot és kinevezem taxisnak, én meg elmegyek péknek, amikor felvettem egy újpesti címet. Reménykedtem, hogy ez majd kicsit felvidít. Hát ezt is buktam. Már amikor megérkeztem, akkor elgondolkodtam azon, hogy nyomok egy kövéret és el innen, de sajnos nem tettem.
A kép, ami fogadott a címreérkezéskor:

5 fiatal, ebből 2 lány, akik szép kényelmesen elhelyezkedtek a füves-poros területen, szorongatva egy ¾-ig kiivott, minőséginek nem nevezhető bort. A tipikus tarisznyás értelmiségiek, akik kirúgtak a hámból. Amikor észleltek, akkor az egyik lány felállt, odajött és közölte milyen néven rendelték az autót. A legnagyobb bánatomra stimmelt.

- XY névre rendeltük az autót.
- Igen, tessék parancsolni, szálljanak be.
- Mi most öten fogunk utazni!

Itt nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Ilyenkor nincs bekapcsolva a diktafon és ezt nem hallhatjátok viszont. Nem kérdezte, nem kérte, kijelentette, ellentmondást nem tűrő hangon.

- Hát az biztos nem így lesz – zökkentem ki a szolgáltató szerepemből, de még így is igen visszafogva magam.
- Pedig mi öten vagyunk, és öten fogunk utazni.
- De nem velem hölgyem.

Ezen végre ő lepődött meg.

- De ez az autó ötszemélyes nem? – tette fel a keresztkérdését.
- De hölgyem, csak engedelmével én is önökkel tartanék, és akkor az már létszámilag hat személy és én nagyon fogok ragaszkodni hozzá, hogy magukkal tartsak.

Itt erőteljes tanácskozásba kezdtek, majd miután észlelték, hogy bekapcsoltam a taxiórát elég hamar megegyeztek, hogy kinek nincs is kedve igazán velünk jönni. Beszálltak. 2 lány, 2 fiú.
Bemondtak egy Zuglói címet. Minden rendben is zajlott volna, de a hölgy személyes sérelemnek vélte, hogy nem engedtem meg nekik, hogy sárgabusznak nézzék a taxit, és az állóhelyet nem vehette igénybe az egyik barátjuk. Éreztem egész úton, hogy valamit ki akar találni, valamivel belém akar kötni.
Szerencsére előre az értelmesebbik srác ült, akit a tablettás bor még nem kezdet ki, így neki mutattam, hogy beütöttem a címet a GPS-be és ez alapján fogok menni, ha neki nincs más elképzelése. Nem volt.
Már a Drégelyvár úton haladtunk, amikor a hölgy végre magára talált.

- Na most elkezdhet azon gondolkodni, hogy a fuvar végén mennyi pénzt fog tőlünk kérni, mert körbe kerülte velünk a várost. Azért mert vidékről jöttünk, még nem kell minket becsapni! Túl hosszú ez az út.
- Távoli címet kaptam és a távolságot vhogy csak le kell győzni és ez sajnos bizonyos időt igénybe vesz.
- Ez nem igaz, itt körözünk már 5 perce.
- Hölgyem, amikor indultunk, akkor az itt elől üllő fiatalembernek mutattam, hogy a kapott címet beütöttem a GPS-be és mivel ő nem szeretett volna más alternatívát felajánlani, így ezt követtük végig.
- Így igaz Bogikám, így igaz – vett védelmébe a srác.

Azt hittem felrobban a csaj.

- Remélem akkor most már lassan megállunk?!
- - Hölgyem, ha akarja, akkor ez azonnal meg is történhet.


Sajnos nem akarta. Inkább hallgatott. Nem szokhatta meg az ellenkezést, hiszen ő feltehetőleg nem kérni szokott távoli falujában, hanem kijelenteni.

Mi most öten fogunk utazni!

Egy szónak is száz a vége: Tiltólistára helyeztem a Szabolcs utca 7-9-11-13-as házszámot!

 

Amikor elpattan az a bizonyos húr

Hello kolléga..!

Mi van veletek TAXISOK? 

Még több csogu jelenti

Vészhelyzet Ferihegyen - ahogy mi láttuk

Tomajert 5 percig vertem

Az embereknek nincs pénzük

 

---