1557/B/1992

 

               A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének

utólagos vizsgálatára benyújtott indítványok tárgyában - dr.

Tersztyánszky Ödön  és  dr.  Zlinszky  János  alkotmánybírák

párhuzamos indokolásával - meghozta a következő

                       határozatot :

Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,   hogy    a    közúti

közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2) bekezdése

alkotmányellenes,  ezért   azt  e   határozatnak  a   Magyar

Közlönyben való közzététele napjával megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság  a közúti  közlekedési szolgáltatásokról

és a  közúti járművek üzembentartásáról szóló 89/1988. (XII.

20.) MT  rendelet 5/A.  § (2)  bekezdése és  az 5/B.  §  (2)

bekezdése a  ) pontja,  továbbá a  személytaxi  szolgáltatás

végzésének egyes  feltételeiről szóló 21/1992. (X. 27.) KHVM

rendelet 2.  §-a alkotmányellenességének  megállapítása és a

rendelkezések megsemmisítése  iránt benyújtott indítványokat

elutasítja.

Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben

közzéteszi.

                         Indokolás

 

                             I.

A közúti  közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2)

bekezdését az  1992. évi LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése

módosította; a  közúti közlekedési  szolgáltatásokról  és  a

közúti járművek  üzembentartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.)

MT rendeletet  pedig a  142/1992. (X.  27.)  kormányrendelet

5/A.  és  5/B.  §-okkal  egészítette  ki.  Az  indítványozók

szerint a  módosított törvény 19. § (2) bekezdése, továbbá a

kiegészített rendelet  5/A. § (2) bekezdése és az 5/B. § (2)

bekezdése, továbbá  a 21/1992. (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a

az Alkotmánynak  a vállalkozás  jogát és a gazdasági verseny

szabadságát elismerő  9. § (2) bekezdésével, továbbá 70/A. ,

70/B. és  70/C. §-ával  ellentétes,  ezért  e  rendelkezések

alkotmányellenességének  megállapítását  és  megsemmisítését

kérték.   Az   egyik   indítványozó   szerint   a   rendelet

alkotmányellenes azért  is, mert mindazokon a helyeken sérti

az egyesülési  jogról szóló  1989. évi  II. törvényt, ahol a

szakmai     érdekképviseleti      "szerv"-eket,     előzetes

hozzájárulásuk nélkül,  kötelezi a rendeletben meghatározott

feladatok ellátására.

                            II.

A közúti  közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (2)

bekezdése szerint  a személygépkocsival  végzett közforgalmú

személyszállítás (a továbbiakban : személytaxi szolgáltatás)

céljára  használt  járművek  számát  a  település,  Budapest

területén a  fővárosi önkormányzat  képviselő-testülete -  a

szakmai érdekképviseletek  véleményének kikérését követően -

rendelettel korlátozhatja.

A közúti  közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek

üzembentartásáról     szóló      142/1992.     (X.      27.)

kormányrendelettel  kiegészített   89/1988.  (XII.  20.)  MT

rendelet ( a továbbiakban: R. ) 5/A. § (2) bekezdése szerint

a taxiengedély  iránti kérelem  benyújtásánál igazolni kell,

hogy a  jogi személy,  a jogi  személyiség nélküli gazdasági

társaság vagy  egyéni vállalkozó  taxigépkocsinként százezer

forint összegű  vagyoni biztosítékkal  rendelkezik,  amelyet

kizárólag az  utasok -  más módon nem fedezett - kártérítési

igényének kielégítésére használhat fel. A vagyoni biztosíték

pénzintézetnél lekötött  és elkülönítetten  kezelt  pénzbeni

betét, bankgarancia,  vagy  szakmai  érdekképviseleti  szerv

készfizető kezesi  nyilatkozata  lehet.  A  R.  5/B.  §  (2)

bekezdése  értelmében   taxiengedély  annak   adható,   aki,

illetőleg akinek tagja vagy alkalmazottja

a) megfelel  a rendeletben foglalt személyi feltételeknek és

a rendelet  mellékletében meghatározott  vizsga-,  illetőleg

szaktanfolyami kötelezettségének eredményesen eleget tett;

b)  olyan   járművel   rendelkezik,   amelyet   a   területi

közlekedési  felügyelet  személytaxi-szolgáltatás  végzésére

igazolólap kiadásával alkalmasnak minősített.

A  21/1992.  (X.  27.)  KHVM  rendelet  2.  §-a  e  minősítő

vizsgálat részletes szabályait tartalmazza.

A R.  5/B. §  (2) bekezdésében  írt  feltételeket  teljesítő

kérelmező részére  a  taxiengedélyt  az  illetékes  területi

közlekedési felügyeletnek  - további  mérlegelés nélkül - ki

kell adnia.  A közlekedési,  hírközlési és vízügyi miniszter

tájékoztatása   szerint    az   engedélyek   kiadása   ennek

megfelelően történik.

                            III.

Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság

elismeri és  támogatja a  vállakozás jogát  és  a  gazdasági

verseny szabadságát.

Az Alkotmány  70/A. §-a  szerint  a  Magyar  Köztársaság  az

emberi  és   állampolgári  jogokat   különbségtétel   nélkül

biztosítja  mindenki  számára.  Az  Alkotmány  70/B.  §  (1)

bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek

joga van  a  munkához,  a  munka  és  a  foglalkozás  szabad

megválasztásához.  A   70/C.   §   (1)   bekezdése   szerint

mindenkinek joga  van ahhoz,  hogy gazdasági  és  társadalmi

érdekeinek  védelme  céljából  másokkal  együtt  szervezetet

alakítson, vagy ahhoz csatlakozzék.

                            IV.

1. Az  Alkotmány preambuluma és a 9. § (1) bekezdése szerint

Magyarország gazdasága piacgazdaság ( kell legyen ) . A 9. §

(2) bekezdése  kimondja, hogy  a Magyar Köztársaság elismeri

és támogatja a vállakozás jogát és a verseny szabadságát.

A piacgazdaság  közvetlen jellemzőjeként  az Alkotmány  csak

annyit tartalmaz,  hogy benne a köztulajdon és magántulajdon

egyenjogú  és  egyenlő  védelemben  részesül.  Az  Alkotmány

egyébként nem  kötelezi el  magát a  piacgazdaság  semmilyen

tartalmi modellje  mellett. Az  Alkotmánybíróság a  33/1993.

(V. 28.)  AB határozat  indokolásában  kifejtette,  hogy  az

Alkotmány   -    a   piacgazdaság    deklarálásán   túl    -

gazdaságpolitikailag semleges.  Az  Alkotmányból  az  állami

beavatkozás  nagysága,  ereje,  még  kevésbé  annak  tilalma

közvetlenül nem vezethető le.  ( ABK 1993. május, 239. )

Az Alkotmánybíróság ezért elvontan, általános ismérvvel csak

a szélső  esetekre korlátozottan határozhatja meg az "állami

beavatkozás" kritikus  nagyságát, amelynek túllépése már - a

piacgazdaság  sérelme   miatt  -   alkotmányellenes.  Az   a

beavatkozás   minősíthető    így,   amely    fogalmilag   és

nyilvánvalóan  kizárná  a  piacgazdaság  létét;  például  az

általános   államosítás   és   a   szigorú   tervgazdálkodás

bevezetése. A  "piacgazdaság" ugyanezen  korlátok között jön

számításba a "gazdasági rendszert" leíró illetve meghatározó

jogok és  intézmények értelmezésénél is. Ezek: a tulajdonhoz

való jog,  a köztulajdon  és  magántulajdon  egyenlősége;  a

vállalkozás joga, a versenyszabadság; az állami tulajdon; az

állami   vállalatok    és   a   szövetkezetek   illetve   az

önkormányzatok  tulajdoni  önállósága  -  a  munkához  és  a

foglalkozásválasztáshoz   való    jog;    az    érdekvédelmi

szervezkedés joga; a szabad mozgáshoz és letelepedéshez való

jog -  végül a  diszkrimináció tilalma  és végső  esetre  az

emberi  méltósághoz   való   jogból   levezetett   általános

személyiségi jog.   (  9-14, 70/B, 70/C, 58, 70/A, 54. § ) .

Mindez nem  zárja ki,  hogy a  piacgazdaság mint alkotmányos

feladat  éppen   a  korábbi   rendszerből  fennmaradt,  vele

összeegyeztethetetlen        intézmények        lebontásának

alkotmányossági értékelésekor  szerepet  játsszon.    (  Ld.

például a kárpótlási ügyeket. )

Az  ilyen  szélső  eseteken  túl  azonban  a  "piacgazdaság"

irreleváns   minden    alkotmányossági    vizsgálatnál.    A

piacgazdasághoz senkinek  sincs joga, vagyis nem minősíthető

alapjogként; a  piacgazdaság sérelmére  hivatkozva semmilyen

alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthető el. Nem

lehet egy  beavatkozás alkotmányosságát attól függővé tenni,

hogy a  korlátozás a  piacgazdaság  kiépítését  szolgálja-e.

Változó    kormányok     változó    gazdasági     helyzetben

gazdaságpolitikájukat    szabadon     alakítják,    szabadon

liberalizálnak vagy  szigorítják az  irányítást, amíg csak a

"piacgazdaságot" nyilvánvalóan  lehetetlenné nem  teszik.  A

liberalizmus örök  dilemmája, hogy  mikor szabad  ( kell ) a

szabadságot önmaga  ellen védeni.  Igaz, hogy  a szabad piac

korlátozásainak  is   a  szabad   piac   fenntartását   kell

szolgálniuk, de egyrészt nincs alkotmányos ismérv arra, hogy

mikor fordul  e cél  visszájára, másrészt  - és  főleg -  az

adott gazdaságpolitika  szerint  más-más  az  ideális  piaci

szabadság,   s   a   törvényhozó   elképzelését   erről   az

Alkotmánybíróság nem  helyettesítheti a sajátjával.  ( Abban

a  kérdésben   érvényesítheti  az   Alkotmánybíróság   saját

véleményét,  hogy   mi  teszi   a   piacgazdaságot   végképp

lehetetlenné.  )   Végül  pedig  alkotmányos  lehet  a  piac

korlátozása  a   piac   szabadságától   teljesen   független

alapjogok   és    alkotmányos   érdekek    miatt   is:   pl.

környezetvédelmi,  egészségügyi,   vagy   éppen   honvédelmi

okokból.   Ugyanakkor   e   tétel   megfordítva   is   igaz:

alkotmányellenes lehet  a piacnak  -  a  piac  szabadságától

ugyancsak teljesen  független  -  olyan  korlátozása,  amely

valamely alapjogot sért.

A piacgazdasággal  mint alkotmányos  feladattal  és  mint  a

gazdasági  rend   alkotmányos   jellemzőjével   kapcsolatban

egyetlen, de  lényeges szempontból hasonló a helyzet, mint a

jogállamisággal:   az    Alkotmány    hatálybalépésével    a

piacgazdaság alkotmányjogilag ténnyé vált és program maradt.

Ténnyé  vált,   amennyiben  az   Alkotmány  erejénél   fogva

hatályosultak  mindazon  jogok  és  intézmények,  amelyek  a

piacgazdaság működéséhez  szükségesek: az (egyenlően védett)

tulajdon,   a    vállalkozás   joga  stb,   lásd   fenn.   A

piacgazdaság  fenntartása   és  védelme   egyben  folyamatos

alkotmányos  feladat   is,  amelyet   egyrészt  a  gazdasági

versenynek az  Alkotmányban is  előírt  "támogatásával",  de

mindenek  előtt   az  egyes  alapjogok  érvényesítésével  és

védelmével lehet  és kell  az államnak megvalósítania. Ennek

az alapjogvédelemnek  viszont megvan  a maga  módszertana és

megvannak  a   maga  ismérvei  (  Pl.  a  tulajdonkorlátozás

"átmenetisége", mint  az arányosság  egyik összetevője,  már

valódi alkotmányossági mérce. Ez az Alkotmánybíróság állandó

gyakorlata: ABH 1991, 22, 27; 1992, 95; 126, 129. )

2. "A  gazdasági verseny  szabadsága" szintén  nem  alapjog,

hanem a  piacgazdaság olyan  feltétele, amelynek meglétét és

működését  biztosítani  az  Alkotmány  9.  §  (2)  bekezdése

értelmében az  államnak is  feladata.    A  versenyszabadság

állami   "elismerése    és   támogatása"    megköveteli    a

vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi

-   az    1.   pontban   felsorolt   -   alapjog   objektiv,

intézményvédelmi oldalának  kiépítését.  Elsősorban  ezeknek

alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a

szabad verseny,  amelynek -  a piacgazdasághoz  hasonlóan  -

külön alkotmányossági mércéje nincs.

3. A  vállalkozás joga  ( 9. § (2) bekezdés ) viszont valódi

alapjog.

Az 54/1993. (X. 13.) AB határozat szerint "a vállakozás joga

a  foglalkozás   szabad  megválasztásához  való  alkotmányos

alapjog (  70/B. §  (1) bekezdés  ) egyik  aspektusa,  annak

egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása". "Senkinek

nincs alanyi  joga meghatározott  foglalkozással kapcsolatos

vállalkozás, sem pedig ennek adott vállakozási jogi formában

való gyakorlásához.  A vállakozás  joga annyit  jelent -  de

annyit alkotmányos  követelményként feltétlenül  -  hogy  az

állam  ne   akadályozza  meg,   ne  tegye   lehetetlenné   a

vállalkozóvá válást. " ( ABK 1993. október, 397. )

A  munkához   való  jogtól   mint  alanyi  jogtól  meg  kell

különböztetni a  munkához való jogot mint szociális jogot, s

különösen annak  intézményi oldalát,  az állam  kötelességét

megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb.

A jelen  ügyre ez  az oldal  éppúgy  nem  tartozik,  mint  a

vállakozás  jogából   az  államra   háruló  kötelezettségek.

Másrészt nincs  annak sem  semmi alkotmányos  indoka, hogy a

munkához való  alanyi jogot  csakis a munkaviszony keretében

végzett munkára szűkítsük.

Az alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és

a foglalkozás szabad megválasztásához való jog ( 70/B. § ) ,

illetőleg  a   vállalkozás  joga  (  9.  §  )  között  nincs

hierarchikus viszony.  A munkához  való jogot  is  úgy  kell

értelmezni,  hogy  abba  mindenfajta  foglalkozás,  hivatás,

"munka"   megválasztásának   és   gyakorlásának   szabadsága

beletartozik. Ehhez  képest mind  az egyik  aspektus, ti.  a

választási szabadság külön megnevezése a 70/B. §-ban, mind a

vállalkozás  kiemelése  a  9.  §-ban  csupán  ismétlés  vagy

részletező  rendelkezés.   Munka,  foglalkozás,  vállalkozás

alanyi alapjogként nem különbözik egymástól.

4.  A  munkához  (  foglalkozáshoz,  vállalkozáshoz  )  való

alapjog a  szabadságjogokhoz hasonló  védelemben részesül az

állami beavatkozások  és korlátozások  ellen. E korlátozások

alkotmányossága azonban  más-más mérce  alapján  minősítendő

aszerint, hogy  a foglalkozás  gyakorlását vagy annak szabad

megválasztását korlátozza-e  az állam, s az utóbbin belül is

különbözik  a   megítélés  az  adott  foglalkozásba  kerülés

szubjektiv  illetve   az  objektiv   korlátokhoz   kötésének

megfelelően.     (  A   vizsgált  ügyben   például  a  taxis

vállalkozás gyakorlását  korlátozzák a  kaucióra és  az autó

állapotára, vizsgáztatására stb. vonatkozó előírások; alanyi

korlát a  vizsgakötelezettség; tárgyi,  azaz  a  vállalkozni

kívánó személyi tulajdonságaitól teljesen független korlát a

kiadható engedélyek számának meghatározása. )

A munkához  ( foglalkozáshoz, vállalkozáshoz ) való jogot az

veszélyezteti  a  legsúlyosabban,  ha  az  ember  az  illető

tevékenységtől el  van zárva,  azt nem  választhatja. Ha nem

lenne ez  a jog  nevesítve, az  általános  személyiségi  jog

sérelme alapján  lehetne érvényesíteni.  Az Alkotmánybíróság

már   korábban    feltétlen    alkotmányos    követelménynek

minősítette,  hogy   az  állam   ne  tegye   lehetetlenné  a

vállakozóvá válást.   (  ABK 1993.  október, 397. ) Az egyes

foglalkozásokra tárgyi  ismérvek alapján  bevezetett numerus

clausus  éppen  ezt  teszi:  ha  a  létszám  betelt,  minden

személyi tulajdonságtól  függetlenül, lehetetlenné  teszi az

adott  foglalkozás   választását.  Az  ilyen  tárgyi  korlát

alkotmányosságát,   elsősorban   annak   szükségességét   és

elkerülhetetlenségét,  azt,  hogy  a  korlátozás  valóban  a

legenyhébb eszköz-e az adott cél elérésére, a legszigorúbban

kell vizsgálni.

A szubjektiv  feltételek előírása  is a választási szabadság

korlátozása. Ezek  teljesítése azonban  elvileg  mindenkinek

nyitva áll  ( ha  nem, akkor  a korlát  objektiv ) . Ezért a

jogalkotó  mozgástere  némileg  nagyobb,  mint  az  objektiv

korlátozásnál. Végül  a foglalkozás  gyakorlásának  korlátai

jórészt szakmailag és célszerűségi szempontokból indokoltak,

alapjogi problémát határesetekben okoznak.

A tárgyi  korlátok megítélésénél figyelemmel kell lenni arra

is, hogy mivel itt alapjog teljes elvonásáról van szó, ez az

eszköz nem  alkalmazható versenyszabályozásra. Különösen nem

szolgálhat a  numerus clausus a szükségletek megtervezésére.

Egy ettól  függő engedélyezési  rendszer ugyanis  valóban  a

terv- és nem a piacgazdaság eszköze. Ugyancsak nem elégséges

indok a  zárt létszám bevezetéséhez semmiféle más igazgatási

feladat megkönnyítése  ( mint  a taxiknál  a forgalmi  káosz

veszélyének növekedése a túl sok kocsi miatt, standok hiánya

stb ) .

                             V.

1. A  támadott jogszabályok alkotmányossági vizsgálata során

egyrészt különbséget kell tenni a munkához ( foglalkozáshoz,

vállakozáshoz   )    való   alapjog    különböző   szempontú

korlátozásai között;  másrészt az alapjogkorlátozást elvileg

igazoló ok  meglétét konkrétan,  azaz a  vizsgált jogszabály

személyi, tárgyi  és  időbeli  hatálya  körében  bizonyítani

kell.

2. A  támadott jogszabályok  közül a  R 5/A.  §-a (  vagyoni

biztosíték előírása  ) és  az 5/B.  § b  ) pontja  ( a jármű

alkalmasságának   hatósági   igazolása   )   a   foglalkozás

gyakorlásának feltételeit  írja elő.  A R 5/B. § a ) pontja,

valamint a  szintén kifogásolt  1. melléklet  I. fejezet 1/B

pontja, továbbá  a 21/1992.  (X. 27.) KHVM rendelet 2. §-a a

foglalkozás  szabad   megválasztásának  alanyi  korlátozását

tartalmazza ( tanfolyam- és vizsgakötelezettség ) . Az 1988.

évi I.  törvény 19.  § (2)  bekezdése viszont  a foglalkozás

szabad  megválasztásának   tárgyi  korlátozását  tartalmazza

azzal,  hogy   felhatalmazza  az  önkormányzatokat  a  taxik

számának rendelettel való korlátozására.

A  háromféle   korlátozás  alkotmányosságát  az  I.  pontban

kifejtettek szerint  más-más, egyre  szigorúbb mércével kell

elbírálni.      Az   alkotmányosság   értékelésének   vázolt

módszertana   szerint    a   szükségesség    és   arányosság

kritériumait lehet  lazítani vagy szigorítani attól függően,

hogy a  vállalkozáshoz való  jog milyen fajta korlátozásáról

van szó.

3. Mind  a kaució, mind a taxik fokozott műszaki ellenőrzése

az ipar  jellegével és  a fogyasztók  védelmével indokolható

korlátozása   a   foglalkozás   gyakorlásának.   A   műszaki

követelmények  teljesítése   a  fogyasztóvédelemmel   is,  a

minimális  szolgáltatási   szinvonal   megkövetelésével   is

arányos, és  ahhoz szükségesnek  mondható korlátozás. A 100.

000 Ft.  vagyoni biztosíték a R. szerint az utasok más módon

meg  nem  térülő  kárának  fedezetéül  szolgál.  A  kötelező

felelősségbiztosítás  akkor   is  megtéríti  a  kárt,  ha  a

károkozó a  díjat nem fizette. A bírói gyakorlat a biztosító

által  megtérítendő  károk  körét  kiterjesztően  értelmezi.

Ennek ellenére  számos olyan kár érheti a taxi utasát, amely

nem tartozik  a kötelező  biztosítás  kockázati  körébe.  Az

ilyen  károk   fedezésére  a   vagyoni  biztosíték   letétbe

helyezése   szükséges,   és   nagyságát   tekintve   arányos

korlátozása   a    foglalkozás   gyakorlásának.   Ezért   az

Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban elutasította.

4.  A   vizsgák  megkövetelése   elvileg  mindig   szükséges

feltétele lehet egy foglalkozási ágba kerülésnek, hacsak nem

tökéletesen  szakképzetlen   segédmunkáról  van  szó  -  bár

munkavédelmi vizsga még ott is előírható. A taxis ipar külön

szakképzettséget nem  igényel, de  gyakorlásához a gépjármű-

vezetési engedélyen felül megkövetelhetők további ismeretek.

Az illetékes  szakhatóságnak széles  mérlegelési  lehetősége

van arra,  hogy milyen  szintű és körű ismereteket ír elő az

engedély kiadásához.  A vizsgaanyag minősítése mindaddig nem

alkotmányossági kérdés,  amíg a  vizsga  -  például  túlzott

követelményei, vagy  a képesítés  céljával való  összefüggés

nyilvánvaló   hiánya    miatt   -   a   foglalkozás   szabad

megválasztását   szükségtelenül    és    aránytalanul    nem

korlátozzza. Az Alkotmánybíróság áttekintette az oktatási és

vizsgaanyagot, és  megállapította, hogy  az nem  értékelhető

ilyen korlátozásnak.

5. Az  1992. évi  LXXVIII. törvény 1. § (2) bekezdése, amely

az 1988. évi I. törvény 19. §-át módosította, a foglalkozási

szabadság  objektiv   korlátját  tartalmazza:  a  települési

önkormányzatok   illetékességi    területükön    rendelettel

korlátozhatják  a   taxik  számát.   Noha  a   taxik  és   a

vállalkozások száma  nem azonos,  mert egy  vállalkozó  több

taxit üzemeltethet,  illetve egy  taxit több  vállalkozó  is

használhat, a  taxik számának  korlátozása  nyilvánvalóan  a

vállalkozások számának korlátozását eredményezi.

Ez a rendelkezés több okból alkotmányellenes.

a )  Az Alkotmánybíróság  nem talált olyan alkotmányos jogot

vagy érdeket,  amely a foglalkozás megválasztásához való jog

objektiv   korlátozását    a   taxis    ipar    tekintetében

szükségszerűvé  és  arányossá  tette  volna.  Különösen  nem

elégítik ki  az alapjogkorlátozás alkotmányos követelményeit

a  jogalkotó   által   indokolásul   felhozott   érvek.   "A

szolgáltatói oldal  nem kívánatos  bővülése, a  szolgáltatás

színvonalának  csökkenése,   magas  árszint  kialakulása,  a

vállakozók jelentős részének gazdasági ellehetetlenülése, az

adók és  köztartozások befizetésének  elmaradása";  mindezek

"kiküszöbölése  és  a  fogyasztók  érdekeinek  védelme  -  a

taxipiac önszabályozó  mechanizmusának hiányában  -  tudatos

beavatkozást igényel"  - írta  a közlekedési,  hírközlési és

vízügyi miniszter.  Ez a  "beavatkozás"  azonban  nem  lehet

alkotmányos  alapjog   lényeges  tartalmának  megsértése.  A

vállalkozás  jogának  korlátozása  numerus  claususszal  nem

alkotmányos  versenyszabályozási   eszköz,   nem   lehet   a

szolgáltatás  színvonalának  emelésére  és  még  kevésbé  az

adóbehajtás pótlására  használni. A  taxipiac  anomáliáit  -

erőszakos  helyfoglalást,  versenytársak  kiszorítását  stb.

más, igazgatási  intézkedésekkel lehet  és  kell  megoldani.

(Pl. a  köztartozások befizetését  is inkább  a  kötelező és

nyugtát adó  taxióra előírásával,  semmint a  szakmába lépés

korlátozásával kell  biztosítani,  mint  ahogy  ezt  meg  is

tették. )  Az igazgatás  saját munkáját  nem könnyítheti  az

alapjogok ilyen korlátozása árán.

b)  Alkotmányellenes  az  önkormányzatokat  létszámkorlátozó

rendelet kiadására  felhatalmazó törvényi rendelkezés amiatt

is, mert  a felhatalmazás a korlátozás semmilyen szempontját

nem tartalmazza.   (  Ez  a  helyzet  logikus  következménye

annak, hogy  a korlátozásnak  nincs is  alkotmányos alapja -

ld. a  ) pont.  ) Alapjog  közvetlen és jelentős korlátozása

csak  törvényben  történhet.    (  64/1991.  (XII.  17.)  AB

határozat, ABH 1991, 300. ) Biankó felhatalmazást adni ilyen

korlátozásra     az      önkormányzati     rendeletalkotónak

alkotmányosan kizárt. Ezért az Alkotmánybíróság az 1988. évi

I. törvénynek  az  1992.  évi  LXXVIII.  törvény  1.  §  (2)

bekezdésével    módosított     19.    §    (2)    bekezdését

megsemmisítette.

                            VI.

Az  Alkotmány   70/C.   §   (1)   bekezdésében   biztosított

szervezetalakítási jog és a támadott jogszabályokban a taxis

érdekképviseleteknek biztosított  véleményezési jogok között

között  semmiféle  alkotmányossági  szempontból  értékelhető

összefüggés nincs.  Ugyancsak nem  vet  fel  alkotmányossági

kérdést a  jogszabályok  kifogásolt  szóhasználata,  sem  az

egyesülési jog,  sem a vállakozáshoz való jog szempontjából.

A  "szakmai   érdekképviselet"  illetőleg   "  (  szakmai  )

érdekképviseleti szerv" megjelölésből ugyanis nem következik

sem az,  hogy ezek  a szervek  nem az egyesülési jog alapján

alakult  szervezetek  lennének,  sem  az,  hogy  "céhekként"

piackorlátozó   szabályzatokat    készíthetnének.   Az   sem

alkotmányossági   kérdés,    hogy    a    jogszabályok    az

érdekképviseleti szerveket  nem  sorolják  fel.    Ezért  az

Alkotmánybíróság   az    indítványokat    e    vonatkozásban

elutasította.

Budapest, 1994. április 12.

 

                     Dr. Sólyom László

                    előadó alkotmánybíró

                 az Alkotmánybíróság elnöke

        Dr. Ádám Antal             Dr. Kilényi Géza

          alkotmánybíró             alkotmánybíró

         Dr. Lábady Tamás         Dr. Schmidt Péter

           alkotmánybíró            alkotmánybíró

        Dr. Szabó András        Dr. Tersztyánszky Ödön

         alkotmánybíró               alkotmánybíró

        Dr. Vörös Imre            Dr. Zlinszky János

          alkotmánybíró              alkotmánybíró

 

Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró párhuzamos indokolása

A  határozat   rendelkezéseivel  érdemben   egyetértek.   Az

alkotmányellenesség   megállapítása   tekintetében   azonban

részben eltérő indokolást tartok helyesnek.

Egyetértek az  indokolás  elméleti  megalapozására  irányuló

fejtegetésekkel. A  munkához, foglalkozáshoz, vállalkozáshoz

való alapjog  - utóbbinak  alanya lehet  jogi személy,  jogi

személyiséggel  nem   rendelkező  gazdasági  társaság  is  -

közvetlen  és   jelentős  korlátozása   alkotmányosan   csak

törvényben történhet.  A korlátozás  jellegének és  mérvének

minősítése  illetve  súlyozása  alkotmányossági  szempontból

attól függ,  hogy az  mennyire érinti  a vállalkozáshoz való

hozzáférést,  elsősorban   olyan  szabályozási  ok  folytán,

amelyre a  jogosultnak nincs befolyása ( objektív korlát ) .

Kevésbé  szigorú   megítélés  alá   esik,  ha   a  korlátozó

feltételek a  választást megnehezítik ugyan, de teljesítésük

elvileg bárkinek nyitva áll ( szubjektív korlát ) .

A  foglalkozás   gyakorlásának  korlátozó   feltételei   még

objektív voltukban  is csak  szélsőséges esetben  sértik  az

alkotmányos alapjogot.

Az  elbírált  ügyben  olyan  vállalkozási  jogról  van  szó,

amelyet jogszabály  hatósági  engedélyhez  köt  és  mind  az

engedély  megszerzését,  fenntartását,  mind  a  tevékenység

gyakorlását viszonylag  szigorú feltételhez  köti. A  közúti

közlekedés, a  közúti  közlekedési  szolgáltatások  alapvető

feltételeinek, a résztvevők jogainak és kötelezettségeinek a

biztonsági és  környezetvédelmi követelményekkel összhangban

való szabályozásáról  törvény  és  kormányrendelet  szól.  A

szolgáltatások    közül     a    közúti     közforgalmi    -

személygépkocsival       végzett      -     személyszállítás

( taxiszolgáltatás )  engedélyhez kötött (R 5/A. § (1) bek.)

Az engedélyezés  jogszabályi előfeltételeit  -  az  érintett

területen  forgalomba   állítható  taxigépkocsik  keretszám-

korlátozását  kivéve  -  a  vállalkozás  alapjogának  elvben

minden alanya teljesítheti.

Egyetértek a  határozat indokolásának azzal a részével, hogy

a  vizsgált  szubjektív  korlátok  az  elbírált  esetben  az

alapjogot nem sértik (R 5/A. § (2-3) bek., 5/B. § (2) bek.).

Az R  a taxivállalkozás  gyakorlását is  feltételekhez  köti

illetve korlátozza  ( 5,  7-9, 11,  12, 17, 24, 25. § ) . Az

engedélyt területi  hatóság területi  hatállyal adja  meg: a

működési területen kívül utas nem vehető fel, tehát az adott

vállalkozás piaca eleve ( objektíve ) korlátozott.

Az Alkotmánybíróságnak  e szabályozási  struktúrában kellett

állást  foglalnia   abban  a   kérdésben,   hogy   a   helyi

taxigépkocsi     keretszám-meghatározás     az     ugyancsak

meghatározott területre  szóló vállalkozást  közvetlenül  és

jelentősen,   illetőleg   szükségtelenül   és   aránytalanul

korlátozza-e.

Az Alkotmány  a  jogosult  által  választott  vagy  éppen  a

számára kedvező  helyre illetve piacra a vállalkozáshoz való

hozzáférést nem  garantálja. Az R szabályai pedig nem zárják

ki, hogy  a taxivállalkozó  ( jelölt  ) az  eredetileg - pl.

lakhelyéhez közel  - választott  területen kívűl  kérjen  és

kapjon engedélyt, ha a forgalomba állítható taxik keretszáma

amott már kimerült.

Egyetértek  azzal,   hogy  az   önkormányzatokat   a   taxik

tekintetében     létszámkorlátozó     rendelet     kiadására

felhatalmazó törvényi  rendelkezés amiatt  alkotmányellenes,

mert a  felhatalmazás a korlátozás semmilyen szempontját nem

tartalmazza.  Az  ilyen  felhatalmazás  alapján  kibocsátott

rendeletek törvényessége nem ellenőrizhető.

Nem értek  egyet azonban azzal, hogy az 1988. évi I. törvény

19.  §   (2)  bekezdése   azért  alkotmányellenes,   mert  a

vállalkozás jogát a taxik számának korlátozása már önmagában

sérti.

A  törvény   a  közúti  közlekedéshez  fűződő  jogi  érdekek

védelmére  hivatott.   A   személyfuvarozás,   mint   közúti

közlekedési  szolgáltatás  közforgalmú  üzem.  A  kifogásolt

rendelkezésnek  a   szabályozási  környezet  elemzése  útján

feltárt értelme  alapján nem  zárható ki,  hogy e  speciális

területen a forgalom biztonsága, folyamatossága érdekében az

adott településen  a  közforgalmú  személyszállítás  céljára

használt járművek számának korlátozása szükséges.

Az sem  zárható ki,  hogy az  érintett piacon a szolgáltatói

oldal korlátlan  bővülése -  éppen a  tevékenység adottságai

folytán - a taxis ipar ellehetetlenülésével fenyegethet.

A taxik  számának adott  működési területen való korlátozása

objektív jellegű  ugyan,  mert  erre  az  érdekeltnek  nincs

befolyása, de  a vállalkozás megválasztásának szabadságát az

alkotmányos alapvető  jog  szempontjából  csak  közvetve  és

relatív módon  érinti. Az  ilyen korlátozás  nem jelenti  az

alapjog  teljes   elvonását  és  emiatt  nem  szükségszerűen

aránytalan.

Közvetett a korlátozás azért, mert az önkormányzati rendelet

hatálya csak  az adott  működési  területre  -  az  érintett

piacra  -   terjed  ki.   Más  településeken   ugyanebben  a

tevékenységi körben  a vállalkozás lehetősége akár az ottani

korlátozó   rendelet    hiánya,   akár    a   taxi-keretszám

kimerítetlensége miatt nyitva állhat.

Arra sincs  adat, hogy  a vállalkozás  szabad  megválasztása

alapjogának gyakorlása - e körülmények figyelembevételével -

bárki számára  abszolút  jelleggel  lehetetlenné  vált  vagy

ilyen  helyzet   kialakulására  alapos  okkal  következtetni

lehetne.

A taxiengedély  meghatározott működési  területre  érvényes.

Ebből  következik,  hogy  megfelelő  törvényi  felhatalmazás

alapján  nem  alkotmányellenes  az,  ha  az  adott  működési

területre vonatkozóan a taxik számát települési önkormányzat

határozhatja meg  rendeletében. Ez  ugyanis az adott esetben

csak közvetve korlátozza a vállalkozás jogát és így törvényi

szabályozást nem igényel.

Budapest, 1994. április 12.

                                      Dr. Tersztyánszky Ödön

                                            alkotmánybíró

A párhuzamos indokolásban foglaltakhoz csatlakozom.

                                          Dr. Zlinszky János

                                            alkotmánybíró