Áll a kocsija mellett és elmerengve nézi a ronccsá vált munkaeszközét. Mire gondol? Nem tudhatjuk, mint ahogy azt sem, hogy akkor mi járhatott a kollégánk fejében, amikor a Rákóczi úton haladva beért a Károly krt. kereszteződésébe. Talán az eltelt éjszakát mérlegelte, hogy mennyire is érte meg ma kijönni?

Vagy az utolsó fuvaron merengett, azon a 2 fiatalon, akik azt fejtegették neki, hogy mennyire is könnyű manapság ebben az országban érvényesülni. Ő 20 éve taxis, becsületes taxis. Ennek a nyomai tagadhatatlanok rajta. Kissé megfáradt, reményvesztett, de valahol büszke magára, hiszen egy kifizetett autója van. Igaz, 8 éves, de az övé. Még vagy 3-4 évet biztos ezzel fog dolgozni, mert cserére semmi esélye.

Nézi a buszmegállóban várakozókat, figyeli, hogy nem-e intik le.
De jó is lenne egy jó beülős, aki esetleg hazafelé viszi, tiszta főnyeremény lenne. Hazaérve majd lerúgja a pedáltól megkopott cipőjét, kényelmesen elhelyezkedik a foteljában, ami az ő szent helye, még a macska is kiugrik belőle, ha meglátja hazaérkezni.
Pedig lusta egy dög, az biztos. Emlékszik rá, hogy egyik hajnalon, amikor utasnak segített kivenni a csomagját, akkor vetődött mellé. Sovány volt, bolhás, látszott rajta, hogy semmi esélye a tél túlélésére.

Nem tudta otthagyni, a biztos pusztulásnak.
Azóta uralja az egész lakást, de a fotelját még ő is tiszteletben tartja.

Senki sem intette ki, nem lesz ebből beülős. Egy sávval beljebb sorol, miközben a műszerfalra esik a pillantása. A benzintank mutató sárgán világít. Ő már nem tankol ma, nem költ rá. Élvezni fogja, hogy legalább estig van egyben 30 ezer forintja. Estig? Hmmm…hiszen még meg kell állnia tejet és friss kenyeret kénytelen vásárolni, hiszen este ezekkel az instrukciókkal engedték útjára: Ne feledd, minden zárva. Piros betűs ünnep lesz!!!

Felpillant még a jelzőlámpára: ZÖLD

Egyenletesen suhan tovább, nem gyorsít, nem lassít…hiszen minden egyes ilyen mozdulat, több és több költséggel jár. Nah jah, hiszen nem olcsó az üzemanyag….

Így utólag sem tudja visszapörgetni magában, hogy mi is történt. Hirtelen egy autót látott jobbról feltűnni, de ez csak egy villanás volt és ő máris eldőlve az anyósülésen találta magát.

A légzsákok még füstöltek, furcsa szagot árasztva magukból, amikor felült az ülésében.

- Hiszen ez nem is az én autóm – motyogta magában. Mivel az Ő autójában nem voltak kinyílva a légzsákok, nem volt üvegszilánk, az ő munkaeszköze, megélhetése nem nézhet így ki.

- Jól van uram? – érkezett felé a kérdés.

Nem, nincs jól. Igaz nem vérzik, nem is tört el semmije, az Ő sebe sokkal, de sokkal súlyosabb. Ő tönkrement, ezt nem fogja tudni kiheverni…ehhez az Ő élete már rövid.

Amikor megtudja, hogy a másik kocsiban hárman ültek és mind a három középkorú férfi azt állítja, hogy nem Ők jöttek tilosban, akkor már tudja, hogy mindennek vége.

Egyedül van, nincs tanúja. Kétségbeesve kérdezősködik, hogy ki látta a balesetet, de senki sem vállalkozik, hogy tanúskodjon.
Ennek lehetett az is az oka, hogy valóban nem figyelt senki, de az is lehetséges, hogy a szúrós szemű kopasz fiatalok és az időközben odaérkezett 4-5 társuk is befolyásolták a járókelők emlékezetét.

Jönnek a rendőrök, faggatják…már önmaga sem biztos abban, hogy mit mutatott a lámpa, hiszen annyian mondják, hogy hibázott…

- Lehet, hogy működik a közterület kamerája…

Nem biztos, de lehet…egy esély…

Nem igazán érti, hogy mi történik körülötte, hogy az a 6-7 fiatal min tudnak ennyit nevetgélni, miközben az Ő autójuk is egy ronccsá vált és hogy Ő miért érzi magát ennyire elveszettnek.

Kollégák jönnek, mennek, érdeklődnek, majd fejcsóválva továbbállnak. Nem irigylik Őt. Igaz, sosem volt irigye, nem volt mire.

Jön az autómentő, felhúzza a társát…majd a gyér vasárnapi forgalomban eltűnik….

Hazaér, család még alszik, nem kelti fel őket…foteljához botorkál, ahonnan a macska egy megvető pillantást vet rá…és nem mozdul, hiszen érzi, már Ő az úr a házban….

• Hármasbrék