Elöljáróban csak annyit, hogy remélem a nem normális mivoltommal több emberben is indukáltam valami hozzászólás félét, vagy legalábbis némi véleményt. Ennek meg csak örülök, mert legalább nem a liftaknába kiabáltam megint, ahol csak a visszhang válaszol, már ha nincs éppen berekedve. De remélem több emberben is indukáltam valamit, mert ha csak egy reagálás volt rá, akkor nem nagy a dicsőség.

            Bevezetőnek egy kis tanmese szabad átfogalmazásban a verébről, a tehénről és a rókáról. A mese végén mindenki leszűrheti a tanulságot. Ha valaki ismeri a történetet, akkor ugorjon a dőlt betűs rész végére, de ha nem, akkor olvashatja, íme itt van:

Élt a rengeteg erdőben egy szürke kis veréb, a tarka tehén és a ravasz róka. Szépen éldegéltek mindenki végezte a maga dolgát. A kis szürke veréb a fán csipegette a magokat, a tarka tehén legelészett a réten, a róka pedig vadászgatott, (de nem verébre, mert repülni nem tudott). Bár néha fájt a foga veréb húsra is, de le kellett róla mondania. Telt múlt az idő. Eljött a nagy hideg tél. Egyre hidegebb lett az idő. A kis veréb egyre jobban fázott, és didergett. Eladdig, míg egyszer hajnalra megfagyott. Le is pottyant az ágról, mint egy fagyott veréb. Történetesen arra ment a tarka tehén, s mivel nem figyelt eléggé a lepény gyártása közben, mert más dolga a fűevésen és tejgyártáson kívül nem igen volt. Bizony szegény verebünkre helyezte az éppen elkészült lepényt. Verebünk ezt látta, sőt azt is, hogy rossz helyre lesz letéve a lepény. Szólt is volna a tarka tehénnek, hogy vigyázzon, de mivel nagyon meg volt fagyva, nem jött ki szó a torkán. Így a jámbor növényevő pont a kis veréb tartózkodási helyére tette le a lepényt. Mivel a lepény friss volt, mondhatni még meleg, ezért a kis veréb elébb mozgolódni kezdett, majd csivitelni. A róka is a közelben vadászgatott, és mikor meghallotta a kis veréb hangját, hát elindult a hang irányába. Meglátta a kis verebet, hogy milyen nagy bajba került. Segített is rajta. Kihúzta a lepényből, de mivel aznap még nem evett semmit, bizony meg is ette a szegény kis verebet.

Tanulság az, hogy nem mindig az a te ellenséged, aki téged betakar egy lepénnyel, de az sem biztos, hogy az a barátod, aki a lepényből kihúz.

            Ez a kis mese jutott eszembe, mikor olvasgatom a különböző hozzászólásokat.

Lehet, hogy nem világítottam reá teljesen, de továbbra is az a véleményem, hogy a sajtóban felkapott 70-80%-os áremelés — ha fix tarifának a 240,-Ft-ot vesszük — elleni nagyfokú felhördülés nem a telefonos egyszerű emberek által igénybe vett rendelésekre vonatkozik, hanem a különböző „nagymenő multi” cégek által a fuvarszervezőinken keresztül reánk erőltetett, úgynevezett szerződéses (nyomott áras) fuvarokra. Bár hivatalosan nem beszélünk róla, de valójában mégis úgy van, hogy ezeket a fuvarokat az a szervező kaphatja meg, aki a legkisebb árat ígéri. Eddig ez rendben is van.
De az már nem, hogy áron aluli ígéretet adnak, csak hogy megnyerjék maguknak a multi céget. Főleg úgy, hogy a te meg az én zsebemre adnak kedvezményt. Azután meg a „több” fuvarszámra való hivatkozás révén emelnek a tagdíjon. Lehet, hogy valamivel több a fuvarom, de nem biztos, hogy több a bevételem is. Igaz ez is piaci verseny, csak valahol sántít egy kicsit. Pontosabban mások alkudnak az én bőrömre.
Lehet, hogy ilyen értékes lennék? De akkor, mivel ilyen „ritka állatfajta” vagyok miért nem inkább, „védetté” nyilvánítanak? Tudom ez akkor lehetséges, ha már csak pár példány maradt fenn belőlünk a hozzám hasonlókból. Pillanatnyilag nem így áll a helyzet. Korlátozás nélkül lehet reánk „vadászni”, hiszen „túlszaporulatban” vagyunk.
Kíváncsi vagyok, hogy hány Kft, Kht és különböző érdekképviselet fog még alakulni azzal a hangzatos felkiáltással, hogy az érdekeinket képviseli. A fennmaradását pedig úgy akarja biztosítani, hogy a törvényileg kötelező tagságot igazoló befizetést igazoló papírral lehet csak levizsgáztatni az autót.
Na ez első olvasatban, bonyolult mondat, de aki nyakig benne van, az érti, mit akarok kifejezni. Ez olyan, mint amikor bemegyek egy masszázs szalonba, kifizetem a díjat, és aztán közlik, hogy a hátsó udvarban van egy dörgölődző fa, amelyik egy óráig a rendelkezésemre áll. De bátorkodom megkérdeni röviden, minek kell kötelezően egy olyan „szolgáltatásért” fizetnünk, amit nem lehet igénybe venni több ok miatt, az elképzelések szerint. Mert az elképzelések azok gyönyörűek.
Félreértés ne essék, én nem az ellen ágálok, hogy semmit ne kelljen fizetni valamilyen szolgáltatásért. De amiért fizetek, azért kapjak is valamit. Ha már „kénytelen” vagyok valamelyik társasághoz tartozni, mert másképpen nem kapok fuvart, mivel a telefonos rendelés olcsóbb, mint az utcai beülős, és ha nem tartozom sehova, akkor kénytelen vagyok a véletlen utast lehetőleg minél jobban levágni, hogy meg is éljek.
Most szögezem le, még mielőtt bárki felhördülne, hogy a nem társasághoz tartozó taxisok között is vannak ennek ellenére tisztességesen dolgozó taxisok. Korábban ők is valamelyik társaságnál dolgoztak, csak a folyamatos tagdíjemelések miatt léptek ki, mert nem akartak részt venni a két perces kocsitörő versenyeken. Pedig ezeken a versenyeken mutatkozik meg igazán ki a taxis a „nagypályán”.

            Szóval az indukált levélre reagálva továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy a szerződéses áron aluli fuvarokra érvényes a 70-80%-os áremelés. Nem pedig a mostani telefonos és az utcai beülős, vagy leintős fuvarokra.
Ki-ki, nevezze annak, aminek akarja. Az utasok nagy átlagban nem ezzel a nyomott szerződéses tarifával utaznak, hacsak nem kaptak valamilyen célra csekket, amivel jogosultakká váltak a szerződéses fuvarra. Azután hogy ezt magán célra használja, vagy sem, az már más kérdés. Ezt most ne firtassuk.
Itt arról van szó, hogy a fix tarifa nem egy maximált kötelezően bevezetett árat jelent, hanem azt, hogy a telefonos és beülős fuvar ugyan azon a tarifán (km és várakozási díj) történjen.
Persze társaságonként változó fix tarifával. Nehogy a versenyhivatal kitalálja, hogy árkartell van érvényben. Igazából ezt nem akarják a fuvarszervező cégek, mert attól tartanak, hogy az utcán itt-ott várakozó társasághoz tartozó taxiba is beül az utas, és akkor nem lesz értelme fizetni a tagdíjat. Ez az egyöntetű vélemény.
De vegyük már észre ebben az állásfoglalásban az ellentmondást! Továbbra is befizetem a tagdíjat, mert szeretném, ha hozzám ülnének be az utasok, mert a céges kocsiban van a bizodalmuk, mert már régen eljátszottuk az utasok bizalmát. Sőt meg merem kockáztatni, hogy még manapság is akadnak szerencselovagok, akik egy, vagy két fuvarból szeretnének meggazdagodni.
Lásd azokat, akik tiszta szívből utálják a társaságbelieket, vagy csak divatból teszik, mert ez a sikk. De furcsa módon a kocsi jobb oldalát (ahonnan általában az utas beül) úgy díszítik fel, hogy minél jobban hasonlítson egy társasági taxira. Az eseteket ismerjük, nem részletezem, mert ha nem beszélünk róla, akkor biztosan nincs ez a jelenség.

Visszatérve tehát ne azért kelljen belépnem valamelyik fuvarszervező céghez, mert különben éhen pusztulok. Igaz nem megbilincselve testi kényszert alkalmazva vezetnek a tagdíjfizető ablak elé havi rendszerességgel, hanem finom rávezető gyakorlatokkal. Ilyen az üres kiállás, és az olcsóbb fuvardíj a telefonos rendelésre. De ha már rávezettek, akkor ekkora összeg esetén már joggal várnám el, hogy valamilyen módon szervezzék azt a fuvart.
Az előbbivel még nincs is nagyon sok bajom, mert valahol én döntöm el a mostani rendszerben, hogy milyen távolságból vállalom el a fuvart, de ezért miért kell „verekednem”?
A második rész, hogy a rendelt tarifa olcsóbb, az már picit jobban csípi a szemem.

A májusi számban (Taxisok Világa -szerk.) olvastam a hivatkozást a pizza ingyenes házhozszállításáról hozott példáról.
Ebben a példában megint csak azt felejtette el kifejteni írója (Sipeki úr — ha nem ő írta, bocsánat), hogy az lehet, hogy a pizzát ingyen hozzák ki, de nem olcsóbb az ára, mintha lementem volna a pizza falóba. Ha ez így volna, akkor nem ülnének az emberek ott, hanem a sarkon megállnának, és rendelnének egy pizzát maguknak, hiszen úgy az olcsóbb. De mivel mind a kettő egy áron van, ezért vannak, akik lemennek és élvezik a tömegben táplálkozás örömeit, és van, aki lustaságból vagy kényelemből, de rendel magának pizzát. Sőt úgy tudom, hogy egy bizonyos minimális mennyiséget kell megrendelnem, mert egy hatod darab pizzát sehol nem hoznak házhoz „ingyen”.
Gondolom ebben a hasonlatban, mi taxisok vagyunk a pizzák, a pizza szolgáltatók meg a fuvarszervezők. Ha ez ilyen jól működik, akkor miért nem vesszük át ezt a „fix” tarifát. Jó tudom enni, muszáj, de taxizni nem. Persze a hasonlatból kimaradt az a tény is, hogy az ingyen kiszállítás költségeit részben beleszámolják a pizzákba, így az is fizet kiszállási díjat, aki helyben fogyaszt, csak ő erről nem tud. Még nem voltam pizza futár, de gondolom, nem lehet túlságosan magas a bért kapni, mert elég nagy a fluktuáció közöttük. Talán az ingyen kiszállítás nagyobb költséghányadát a pizza futárnak kell állnia? De még itt is vannak körzet határok, amin túl már nem szállítanak házhoz. Ha nem így van, akkor valaki mondja már el nekem, hogy azután én is úgy tudjam.

Csak mi taxisok megyünk bármilyen távolságra ingyenes kiállással. Még hatodrész „pizzáért” is.

De itt a másik példa az Internetes rendelés. Ne essünk már bele abba a csapdába, hogy teljesen ingyenes. Ha rendelek egy nyalókát, akkor a postaköltséget nekem kell fizetni, ami aránytalanul magas az egy nyalókára vetítve. Igaz, van kedvezmény, ha 5 és 10 ezer forint között rendelek nyalókát, sőt 10 ezer fölötti rendelésnél már ingyenes a kiszállítás. De kinek kell ennyi nyalóka?
Ez csak példa. Nem akarom a nyalókakedvelőket, és a nyalókagyártókat sem bántani. Vagyis visszatérve a taxira ne hivatkozzon senki arra, hogy a fix tarifa, valamint a kiállási díj miatt nem lesznek utasok, és ezt még különböző tudományos számítgatásokkal alá is támasztja, úgy mintha az én érdekeimet védené.
Itt jut eszembe a kis mese második tanulsága, amit írtam az elején.

            Vagyis nem kell bizonygatni a fix tarifa hátrányait mindenféle rémképek vetítésével. Az igaz, hogy minden „áremelés” némi fuvarvesztéssel jár, de az igény az megmarad a taxira. Nem lesz tömeges fuvarvesztés, mint ahogy azt jósolják. Be fog állni egy egészséges rend.
Én legalábbis ebben szeretnék bízni. Bízom is, és akkor nem lesz olyan eset, hogy oda jön az utas a kocsihoz, mert utazni szeretne, de próbál „zsarolni”, lobogtatva a mobilját, hogy rendeljen, vagy elviszem telefonos tarifáért? Van, aki rendel, és utána már ülne is be a kocsimba, és a legnagyobb döbbenetére közlöm vele, hogy várja meg az autóját, mert nem én vettem fel a rendelést. Ilyenkor közli, hogy ő nagyon siet, és miért nem mehet velem, pedig rendelt egy kocsit, és a központjuk miért nem a legközelebbi kocsit küldi? Akkor elég sz… (itt általában egy négybetűs jelző szokott következni) a maguk központja. A kollega megérkezéséig van időm, és elmondom neki, hogy mivel rendelt, ezért a központ úgymond feldobta a címet, amit nem én, hanem a kollega nyert meg. Igaz, nem is jeleztem a címre, de ezt nem árulom el neki. Úgy belegondoltam a pizzás hasonlatba, ha olcsóbb lenne rendelve a pizza, akkor biztosan lenne olyan éhes ember, aki telefonját mutogatva közölné az eladóval, hogy rendeljek telefonon, vagy ideadja telefonos áron? Szerintem mutatnának neki egy nemzetközi karjelzést, amit biztosan megértene, de persze pizzát azt nem kapna.

            De tovább megyek, szinte minden társaság alkalmaz transzfer fuvart a reptérre. Ezt teszik abban a reményben, hogy akkor több fuvar lesz. Ettől sokkal több nem lesz a fuvarszám. Az utasok felé tesznek ugyan engedményt, ami pozitív, de megint csak kizárólag az én zsebemre, ami meg már negatív. Mert ennek az lenne a lényege, hogy a meghatározott területről minden fuvar a megállapított díjon történjen, távolságtól függetlenül. Azzal most nem foglalkozom, hogy ki melyik fuvarba (rövid távú, hosszú távú) hányszor „esik” bele.

Most mi a helyzet? A falut, ahol dolgozunk, három részre lehet felosztani a transzferfuvar szempontjából.

Első szakasz, akik jóval közelebb laknak a reptérhez, mint a megállapított transzferár. Az itt lakóknál érthető az irtózás a transzferár hallatán.

A második szakasz a legérdekesebb. Itt ugyanis plusz-mínusz pár száz forint eltérés lehet a transzferárhoz képest. Érdekes megfigyelni a vajúdását az utasnak, mikor nem tud dönteni, hogy kérje, vagy ne kérje előre a transzfert. Mert mi van, ha nagy a forgalom, és jobban járna transzferárral. De ha üres az út, és még sorompó sincs, akkor meg kevesebb lenne a fuvardíj. Azután, amikor már látja, hogy melyikkel járna jobban, akkor útközben próbálna rajta módosítani. Kérdem én szabad ilyen traumának kitenni az utasunkat? Mert ő ebből csak azt vonja le tanulság képpen, hogy a taxis megint megpróbálta „átvágni”! A baj ebben csak az, hogy ezt még terjeszti is, mint az influenzát, de azt elfelejti hozzá tenni, hogy ő másodállában fogtechnikus. Fogához veri a garast.

A harmadik szakaszban lakók azok, akik jóval távolabb laknak, mint a tényleges transzferáron megtehető távolság. Az ilyen utas úgy jön a kocsihoz, mint a kanári papagáj: — TRANSZFERT KÉREK, TRANSZFERT KÉREK.
Jó napot kívánok, ezt már először is hallottam, de tessék már elárulni, hogy hova akar utazni? Az ilyen utasok között is van persze tisztességes, aki bár transzferáron utazik, de valamivel többet ad fuvardíjnak, mert érzi, hogy nem reális ez a díj. De van, aki csontra kifizeti, és még nem átalkodik róla számlát is kérni. Félreértés ne essék, tudom, hogy kötelességem áfás számlát adni, ha az utas kéri, mert a nyugtát azt bele gyömöszölöm a zsebébe, ha kéri, ha nem. (Hátha egy APEH-es is olvassa!) De az már joggal felháborít, amikor annyira madárnak néznek, hogy a 2/a kerületbe egy madár nevű utcába irányul a fuvar, vasárnap, feleséggel és két gyerekkel, ami biztosan nem „hivatalos” út volt.
No nem az a bajom, hogy családját szerető családfő rendelte a taxit, hanem az hogy transzferért utazik, és úgy akar áfás számlát kérni, hogy ne írjam rá, kinek állítom ki, és még, ha lehet a dátumot se írjam rá, mert nem tudja, melyik nap tudja elszámolni, és kinek. Persze előtte gondosan tájékozódik, hogy a szigorú számla adási kötelezettségnek reám háruló része vajon teljesítve van-e. Történetesen nevem, címem, adószámom, vállalkozási számom és az aláírásom is meg van-e, mert csak így tudja elszámolni. Az ilyeneket megnyugtatom, hogy még az is rajta van, hogy kétszer voltam skarlátos gyerekkoromban.
Igaz ilyenkor meg furcsán néznek reám.

            De visszatérve a tisztességes tarifára ez a fentebb leírt állapot ugye azért nem nevezhető igazán tisztességesnek. Beleértve az alkalmazott tarifákat is, az utcai és telefonos rendelések közötti eltéréseket nézve.
Tapasztaltuk, ha esetleg valami áremelés történik, akkor az utcai tarifa emelkedik akár tíz forint fölötti összeggel is. A telefonos az csak öt-hat forinttal. A szerződéses az marad, vagy bejön egy másik, ami csak egy-két forinttal több, mint a régi szerződéses. Ja, a tagdíj az pedig az utcai beülős fuvarra vetítve emelkedik.
Jó, rendben van, legyen így, de akkor legalább a fuvarszervező cégek adnának némi kedvezményt a tagdíjból az ilyen fuvarok (transzfer, szerződéses) után, és ne ezekre hivatkozzanak a magasabb a tagdíjat kivetése folyamán, mondván, hogy több a fuvarom, ezért többet tudok fizetni. Itt ugye érvényesül az a régi elv, hogy vegyél olcsón, és add el drágán. Mármint szerezünk fuvarokat olcsón, és drága pénzért nyomkodhattok reá.
Ez ám a piacgazdaság. Itt mindenki jól jár, csak a taxis nem. De nem baj, ha tönkre megy, mert úgyis vannak elegen, ha meg továbbra is taxizni akar, akkor ráülhet egy Kft, vagy Bt kocsijára napi fix leadóért, ami úgy van megállapítva, hogy még éppen kitermelhető legyen. Jó tudom, hogy egy Kft, vagy Bt tulajdonosnak nem az az érdeke, hogy a taxis gazdagodjon, hiszen ő már nem a szocialista állambácsi. Bár állambácsi sem nézte túl jó szemmel, ha valaki többet keresett saját zsebre, mint ő. Ha meg nem tudja teljesíteni a leadót, akkor elvesszük tőle az autót, mert jön másik madár, aki bízik még a csodában, hogy jobban tud taxizni, mint más.
Aztán rájön, hogy kis trükkök nélkül nem megy.

            Említed, hogy alapíthatok egy új céget az elveimmel és imádni fognak a taxisok. De emlékszem egy esetre, úgy tíz egy néhány évvel ezelőttre, mikor alakult volna egy új cég taxisokkal. Voltak is egy páran, akik oda mentek, de sajnos nem elegen. Én is mentem volna, mert az elképzelés kedvemre való volt, mármint fuvarszervezés szempontjából. Tisztességes tarifa, akkori árakon, és természetesen magasabb gurulót hozó szervezett fuvarokkal, de akkor még meg volt kötve a kezem, és nem léphettem. De miért is mondtam el ezt? Csak azért, mert az egyik fuvarszervező cég vezetőjével beszéltem erről anno. No nem úgy, hogy én mentem oda hozzá, hanem úgy, hogy ő észrevette a csoportosulást, mert arra járt véletlenül, és odajött érdeklődni. Röviden annyi a lényeg, hogy mikor megtudta, miről lenne szó, már ott teljesen felháborodott, és kijelentette, hogy mindent el fog követni ennek megakadályozására, mert nem lehet áron aluli fuvarozással „lenyúlni a piacot”. Igaz, azóta rendszeresen szervez akciókat (áron alul), hogy több fuvarja legyen az ő „taxisainak”, mint a másik csapatnál lévőknek. Sőt cégen belül létrehozott egy kis leányvállalatot, hogy a szerencsétlen taxizni akarókat ellássa kocsival, és „munkával”. Itt eszembe jut megint a kis mese egyik tanulsága.

            Szóval, amíg bambán havonta „önként” befizetjük a havi tagdíjat, és ezért nem követelünk szolgáltatást, addig ne is várjuk azt, hogy megkapjuk, amit akarunk, és szeretnénk.

Addig ne büszkélkedjünk, hogy sok problémát megoldottunk, mert csak egy példa, ha valaki lebukik valami stikli miatt, mert tisztességtelen eszközökkel akart előnyhöz jutni, akkor mi történik? Legtöbbször úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi, vagy legrosszabb esetben át kell mennie egy másik csapathoz, ahol természetesen tiszta lappal indul. Tudom, hogy most felkapják a fejüket az emberi jogok élharcosai, hogy mindenkinek kell adni egy másik esélyt.
De könyörgöm, hány másik esélyt kell adni neki, és mikor mondja valaki azt, az ilyen taxisnak, hogy nem való közénk?
Vagy elsődleges szempont, hogy rendesen fizessen tagdíjat a többi meg, nem számít?

            Tehát ne értsél félre. Egyáltalán nem utállak, sőt örülök a reagálásnak, mert ha többen írnak róla, akkor talán valahol lesz valami összefogás, és az illetékesek is rájönnek, hogy valamit lépni kell, hogy beinduljon valami, amit piaci szabályozásnak hívnak. A politikusok nagy többségére pedig nem lehet számítani, mert a „taxis” blokádot úgy emlegetik, ha emlegetik, mint az időszámítás kezdetét a jó keresztények.
Csak ők nem jó példának hozzák fel, hanem elrettentésnek. Nem is áll talán igazán szándékukban, hogy meghozzák azokat a szabályozó törvényeket, amelyeket a mi kérésünkre a szakma jobbá tétele érdekében lépnünk lehetne. Marad minden a régiben, mert valahol valakiknek ez így jó, mármint a nagy káosz, mert akkor lehet igazán hasznot húzni belőle egyeseknek.
Persze addig lehet különböző külföldi példákat felhozni mindenféle táblázatokkal alátámasztva, hogy itt így, ott meg úgy működik a taxizás. Mi lenne, ha egyszer azt próbálnánk megoldani, ami nálunk van?

A Szaharában hiába hozzuk példának a sarkvidéken jól bevált jégkunyhó előnyeit, ha egyszer nincs ott jég. De bár ki tudja, csak kell ott jégnek lennie! Ha már egyszer ilyen vastagon felszórták homokkal, hogy ne csússzon. Csak a homokot kell egy kicsit elseperni nem?

            De van egy álmom, lehet talán, hogy utópisztikusnak tűnik, de elmondom. Szeretnék egy olyan társaságban dolgozni, ahol nem kell kocsitörő versenyeken részt venni. A teljesített fuvarok arányában fizetek tagdíjat, mert valóban szervezik a fuvarokat. Az utasok bármelyik csapaton belüli taxis szolgáltatásával messzemenőkig meg van elégedve, és ezért hívnak minket, mert pontosak vagyunk és megbízhatóak. Ismerjük a várost, és halálfélelem érzése nélkül juttatjuk el a céljához az utast. Mindig tiszta autóval (nem csak kívül) jelenünk meg a rendelésen, és nem azért hívnak, mert irreálisan olcsó tarifával fuvarozunk. Továbbá aki itt csapattag lehet, büszke is legyen rá, és érezze megtiszteltetésnek, hogy itt lehet. Ne mi legyünk arra büszkék, hogy itt fizet tagdíjat, és nem máshol.

            Most lehet mondani, ha ébren vagyok, minek álmodom. De egy nem normális az álmodhat ébren is nem igaz?

Üdvözlettel az MCCCXCII-es taxis.

Kelt: Budapest, 2005-05-29

• A gondolat megszületésétől, a VISZONTLÁTÁSIG !
• Itt a megoldás?!?
• Taxit keres az Országgyűlés
• Vitaindító: Ünnepi tarifa
• KÉRDÉSEINK diszpécserekhez, telefonosokhoz, mindenféle rendű, rangú, központban dolgozókhoz!
• Miért nincs nekünk egy komoly szakszervezetünk???
• Miért nem jó, a fuvarszám arányos tagdíj?
• Rettegjünk, vagy repessünk?
• Mégis megoldható a létszámkorlátozás?
• Mit jelent manapság Budapesten taxisnak lenni?

• Alkotmánybírósághoz fordulnak a taxisok
• Taxit keres az Országgyűlés
• Egy nagyobb családnak néhol olcsóbb a taxi, mint a busz
• Gyanúsan olcsó a taxizás Kaposváron
• NEM! Kérlek, ne könnyítsd meg a taxizást
• Nem vagyok normális?
• Nem vagyok normális?
• Sosem szégyeltem a nevem!
• A gondolat megszületésétől, a "VISZONTLÁTÁSIG" !
• Nem drágul nyáron a taxizás Budapesten
• FIX, hogy belebukunk
• Emelik a fővárosi taxizás hatósági árát

• Vélemények
• Olvasóink küldték
• Régiségek
• Megkérdeztük
• Fix tarifa