Érdeklődtem az ORFK-n: nincs olyan statisztika, hogy taxisok több balesetet okoznának, mint bárki más, mert adatvédelmi okokból az ilyesfajta információk rögzítésére nincs mód. Úgyhogy mindenki maradhat a számára meggyőzőbb feltételezéseknél: ők vezetnek a legjobban, hisz’ egész nap ezt csinálják, vagy ők a legsúlyosabb veszélyforrás az utakon, mert se lát, se hall, elvakítja az aranyborjú csillogása.

A taxisokat utálhatjuk kívülről, mint közlekedőtárs, hiszen taxis alapvetően kétféleképpen vezet: vagy túl gyorsan, vagy túl lassan. Siet, ha fuvarja van, vánszorog, ha fuvarra vadászik – ezek miatt idegeskedni teljesen felesleges, ezek az üzletvitelhez tartoznak. Többnyire egyetlen tizedmásodperc alatt fel lehet mérni, az illető taxis épp melyik fázisban van, és már kalkulálhatunk is vele, berakhatjuk a nagy közlekedési egyenletbe. Ha például lassan megy a szélső sávban, és hirtelen ok nélkül lefékez, és mi belecsattanunk, mi voltunk a hülyék, hiszen taxi, nyilvánvalóan leintették, nekünk meg tartani kellett volna a követési távolságot.

Természetesen magam is találkoztam idegesítő taxisokkal, de az inkább a navigációs tudomány hiányára volt visszavezethető. Régen – nem tudom, miért – Főtaxival vitettem magam, de ott rendszeresen futottam bele pilótákba, akik elemi belvárosi címekkel nem voltak tisztában. A pohár akkor telt be, amikor a sofőr a Liszt Ferenc térre kért tőlem útbaigazítást. Persze nem úgy, mint akinek fogalma sincs, merre is van Budapest vigalmi negyedének központja, hanem ahogy taxisok általában kérdik, melyik hídon parancsolja az úr. Na, mondom, a Lehet térről a Liszt Ferencre, hát bánom is én, milyen rejtekutakat ismer, vigyen, amerre jólesik. Ekkor jött a beismerő vallomás: nem tudja, hol a Liszt Ferenc tér.

Önkéntelen döbbenet tört ki belőlem, amire sértetten válaszolta, hogy az V-VI-VII még nem igazán van meg.

- Hát akkor mi megy?!

Volt pár másodperc kínos csönd, de végül türelmesen megmutattam neki a Liszt Ferenc teret. Látod, Váci út, Nyugati pályaudvar, Oktogon, itt jobbra, és fasza, megcsináltad! Ekkor átigazoltam a 6x6-hoz, amivel azóta is meg vagyok elégedve. Hamar kiérnek, nem kell nekem vezetni, de sajnos elég kevés náluk a régi 124-es Merci, aminél megkérdezhetem, hány kilométer van benne. Előfordul, hogy mufurc a taxis, én meg beszélgetnék, vagy én vagyok mufurc, az a szófosó pióca meg egész úton a vérem szívja, de a taxi, mint szolgáltatás lényege a személyszállítás, nem a pszichoterápia.

Közlekedéselméletileg viszont a taxisok full homály, ez egyértelmű.

Hogy milyen vezetéstechnikai hibákat vétenek folyamatosan, lehetetlen is felsorolni, hiszen végig kéne mennünk a tehénkedésre beállított üléstámlától a két egymás melletti kézzel történő kanyarodáson keresztül a folyamatos váltógomb fogdosás érintésével egészen addig, hogy nappal nem égetik a lámpát, mert három centtel növeli a fogyasztást.

És egyik sem köti be magát. Nem kötelező nekik, hát nem kötik be. Nem kedves az életük, vagy az ép gerincoszlopuk; alkalmasint tudat alatt abból indulnak ki, hogy aki felmentette őket biztonsági övből, külön őrangyalt is rendelt minden egyes taxishoz, elvégre ez egy biztonságos világ. Hogy a balesetek többsége természetesen városban következik be, és még egy 30 km/h-s ütközésnél is szét lehet fejelni a szélvédőt, vagy hogy ütközésnél milyen érdekes fejbiliárd lesz az autóban, ha senki nincs bekötve.

A taxisoknak mindenre egyetlen fontos ellenérvük van: tudnak vezetni, hiszen ez a foglalkozásuk. Ezt csinálják napi 8-9-10 órában, illetve újabban egyre kevesebb órában, mert válság van. Én még olyan autókban nőttem fel, amikben nem volt hátul biztonsági öv, és már nagyon régóta voltam nagyon nagy, mire bevezették, hogy a hátsó utasoknak is be kell kötniük magukat. Nagyon sokáig tartott, míg átnyomtam az agyamon, hogy hátul is csatoljak, további hónapok önszuggessziója kellett, hogy taxiban is bekössem magam, hátul.

Egyetlen taxis adott csak hangot sértettségének, hogy ezek szerint nem bízom benne, de gyorsan megnyugtattam, hogy szerintem egész biztosan ő a Hamilton, de engem a százezer kretén aggaszt, aki velünk egy időben közlekedik. Remélem, nem sértődött meg, bár az is biztos, hogy a lényeg akkor se menne át, ha öt élete lenne.

• Winkler Róbert