Nagyon lassan tér vissza a taxisok forgalma

2020.06.12.

A Budapesti Közlekedési Központ nem kért a taxisoktól javaslatokat a tarifák megváltoztatására - cáfolta az InfoRádióban a sajtóhíreket az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán. Országosan egyébként 80-90 százalékkal esett vissza a taxisok fuvarszáma a koronavírus miatt, jelenleg is csak félgőzzel üzemelnek. Sok sofőr másütt keresett megélhetést.

A Budapesti Közlekedési Központ valóban küldött egy megkeresést a piaci szereplőknek, érdekképviseleteknek, szakmai közösségeknek, de egész más tárgyban. Arra kérte a címzetteket, hogy tegyenek javaslatot arra, milyen módon lehetne élénkíteni és újraindítani Budapestet, illetve a személyszállítási forgalmat hogyan lehetne elősegíteni - mondta az InfoRádióban Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Hangsúlyozta:

a felkérés erről szólt és nem többről.

A megkeresés nem tartalmazott a tarifára vonatkozó semmilyen felkérést - nyomatékosította az elnök. Hozzátette: ettől függetlenül az ördög nem alszik alapon az érdekképviselet is megvizsgálta - egyébként minden évben megteszi ezt - a tarifa esetleges emelésének vagy csökkentésének lehetőségét, szükségességét.

"Nem tartjuk indokoltnak sem a tarifa emelését, sem a csökkentését, illetve nem tartjuk indokoltnak a szerkezetének átalakítását sem,

hiszen olyan jó garanciát jelentett az elmúlt 10 évben a hatósági rögzített ár bevezetése, amit az utasok élveztek, mivel biztonságossá vált számukra a taxiszolgáltatás igénybe vétele, kiszámíthatóvá vált az ára" - mondta Metál Zoltán. Hozzátette: nem véletlenül emelkedett több mint 25 százalékkal a fuvarszám a fővárosban. Emellett közel 45 százalékkal emelkedett a legális sofőrök, illetve engedélyek száma: ötezerről hétezer fölé nőtt 2019 decemberére a Budapesten közlekedő taxik száma.

Az elnök beszámolt arról is, hogy nemcsak a szövetség, hanem a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési osztálya is felmérte, hogy milyen javaslataik lennének a taxisoknak a szolgáltatás vonzóbbá tételére. "Annak ellenére, hogy folyamatosak az ellenőrzések, a taxiszolgáltatók még komolyabb és erősebb ellenőri jelenlétet várnak" - számolt be az egyik tanulságról Metál Zoltán.

Szerinte nagyon fontos eleme az így összeállt javaslatcsomagnak, hogy

növelni kellene az elmúlt időszakban folyamatosan csökkenő taxiállomások számát.

"Ez a taxisoknak is egy cudar helyzet, hiszen nem tudnak hol legálisan, törvényesen várakozni, illetve az utasoknak is kellemetlen, mivel nem biztos, hogy mindenki ott taxiállomást talál, ahol éppen van" - mondta Metál Zoltán. Ezért azt kérték a fővárostól, hogy a saját területein, ahol ki lehet alakítani taxiállomásokat - akár egy-egy megállóhellyel, amire Bécsben is vannak jó példák -, ott létesítsenek új drosztokat.

Megemlítette azt is, hogy a taxiközlekedés elég meghatározó része a fővárosi közlekedésnek, a taxisok pedig a nap 24 órájában az utcákon vannak, ezért

a tapasztalataikat a különböző forgalmi helyzetekről, változásokról szívesen megosztanák a fővárossal.

"De eddig nem nagyon volt erre igény. Mikor kialakítanak egy buszsávot vagy kerékpársávot, egy szakmai szervezeteknek a véleményét azért figyelembe kellene venni, hogy legalább az ideiglenes vagy végleges kialakítások előtt begyűjtsék azokat a javaslatokat, ami a többség - kerékpárosok, autósok, gyalogosok - közös érdekét szolgálja" - mondta Metál Zoltán.

A járványhatást nyögi a taxis szakma is

Elég komoly gyomrost kapott mindenki: a taxis szakma, a vendéglátással és a szálláskiadással foglalkozók is - mondta Metál Zoltán a koronavírus-járványnak az ágazatra gyakorolt hatásairól. Szavai szerint elég komoly visszaesés volt már az első napokban, hetekben.

"Országosan 80-90 százalékkal esett vissza a fuvarszám, és nem tért még magához"

- tette hozzá. Mint mondta, nagyon lassan szállingóznak vissza az emberek a munkahelyekre, nagyon lassan indulnak be a szolgáltatások. "Ha ebben az ütemben halad, és ha egy második hullámmal is lehet számolni, akkor teljesen át fogja szabni a jelenlegi kereslet-kínálati rendszert nemcsak a taxiban, hanem minden szolgáltatási szegmensben" - tette hozzá az elnök.

Elmondta:

nem számítanak arra, hogy egyik pillanatról a másikra, akár egy-két héten, vagy hónapon belül visszarendeződik minden.

Szerinte a következő egy év majd igazolni fogja azt, hogy szükség van-e egyáltalán erre a hétezer taxira továbbra is a fővárosban, vagy akár a fele is elég lesz. "Ezt majd a piac el fogja dönteni" - tette hozzá.

"Mindenkire más és más hatást gyakorolt, de egy biztos: nagyon sokan otthon maradtak, hiszen a taxisok zöme 50-60 éves elmúlt" - mondta Metál Zoltán a karantén idején tapasztaltakról. Szavai szerint a 60 feletti taxisok a családjuk kérését is figyelembe véve tényleg otthon maradtak az első hetekben és az első hónapban.

Utána és ezzel párhuzamosan is tapasztalható volt, hogy

nagyon sokan próbáltak máshol elhelyezkedni,

akár futárcégeknél, akár egyéb olyan tevékenységeik, tudásuk újragondolásával, ami eredeti szakmájuk, végzettségük szerint biztosított egyfajta lehetőséget a megélhetésre. Például elmentek busz- vagy teherautósofőrnek, esetleg logisztikai raktárba árufeltöltőnek. "De ez nemcsak a taxisokra, hanem minden egyes szolgáltatásban dolgozóra - akár művészekre és pincérekre - is igaz volt. Kereste mindenki a megoldást, és sokan az utóbbi napokban megpróbáltak visszaszivárogni és belekóstolni a jelenbe. Azt a szomorú tényt tapasztalják, hogy még nem érdemes, mert még nincs annyi munka" - tette hozzá az elnök.

Elmondta: most nagyjából félgőzzel üzemel a taxiszolgáltatás, még mindig jóval több taxis van az utcákon, mint amire igény mutatkozik. "Én csak bizakodni tudok, hogy a járvány minél előbb lecseng, a helyére kerül tényleg a kereslet és a kínálat, és hosszú időre meg fogja oldani ezeket a problémákat" - mondta Metál Zoltán.

Fórum:Nagy bajban vannak a budapesti taxisok - lesz, aki feladja -