2006.10.03.
Tegnap reggel kilenc órától robbanásszerűen megnőtt a felvásárlás a Csemege Blaha Lujza téri boltjában, és a kenyér, valamint a tej tizenegy órára elfogyott - tudtuk meg Pécsi László üzletvezetőtől. Körképet adunk más fővárosi üzletek ellátásáról is.
Szerencsére a hajnali szállítmány, az összes tej és tejtermék, a pékáru, valamint a hentesáru megérkezett - mondta Pécsi László. Azt a tájékoztatást kapta, hogy a sütőiparban van kenyér, de az útnak induló kocsik elakadtak, így a délelőtti szállítmány már nem tudott eljutni a boltba, ahol tizennégy órára minden pékáru elfogyott.
A Rottenbiller utcai tejelosztótól megtudtuk, hogy a vidéki utánpótlás nem működik, így a tejellátás komoly gondot okoz.
Az üzletvezető szerint a hentesáruból nem lesz hiány, ha az éjjeli szállítás zavartalanul folyhat, de a felvásárlás itt is jelentősen nőtt.
Nehézáruból - liszt, cukor, só - komoly tartalékokkal rendelkezik a bevásárlási központ, de a vevők zsákszámra vásárolták ezeket az áruféleségeket. Mivel a Ceglédi úti Fűszért-raktárat könnyen el lehet érni, ezért a boltvezető bízott az ellátás zavartalanságában.
Ha rövid időn belül nem áll helyre a rend, akkor a kenyér és a tej hiánya megoldhatatlan problémákhoz vezethet, de egyéb áruból akár egy hétig is állni tudja a sarat a bolt.
N.I.
A budapesti élelmiszerellátásról Böjti Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszer-ipari főosztályának vezetője elmondotta: a fővárosban elegendő élelmiszerkészletek vannak a raktárakban, és a gyárak, feldolgozók is folyamatosan termelnek.
Az üzletekbe azonban mindaddig nem juthatnak ki az utánpótlást szállító járművek, amíg az utak nem szabadulnak föl. A Budapesti Húsnagykereskedelmi Közös Vállalat raktáraiból - amelyek szintén elegendő készlettel rendelkeznek, késedelem nélkül indítják majd a szállítmányukat a kereskedelmi hálózatba. A Budapesti Baromfi-nagykereskedelmi Vállalat -ugyanúgy, mint a hús-nagykereskedelem - szombaton is elküldi a baromfiárut az üzletekbe. Amennyiben szükséges, vasárnap is pótolják a kiesett mennyiséget.
- ha - mi -