- Ilyen feszült helyzetben még nem voltam. Ehhez képest a tavaszi kama­rai közgyűlés, amelynek a második fordulóját vezettem, „gyerekjátéknak" tűnik.

- Kicsoda ön azon túl, hogy a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke?

- Vegyészmérnök vagyok, és az egyetem elvégzése után 1964-ben léptem be az Egis Gyógyszergyárba. Különböző beosztásokban dolgoztam, és nyolc éve vezérigazgatóként vezetem a gyárat.

- Az a tény, hogy a munkahelyén értem utol, azt jelzi, a vállalati tanács újraválasztotta. Miként?

- Nyolcvanszázalékos aránnyal.

- Nem volt túl fáradt hétfőn reggel?

- Öt órát aludtam, aztán egy órát úsztam, és jól vagyok.

- Hogyan lett tagja az érdekegyeztető tanácsnak?

- Ez év áprilisában választottak meg a Magyar Gyógyszerészek Országos Szövetségének elnökévé, majd a Magyar Gazdasági Kamara alelnökévé, és a ta­nácsban a kamarát képviselem.

- Mi az oka annak, hogy a közvélemény eddig nem nagyon hallott erről a fórumról?

- Ez a mi hibánk is, meg aztán a kormány sem vett bennünket túl komo­lyan. Pedig amikor a tanács idén nyáron létrejött, elhatároztuk: valóban három­oldalú érdekegyeztetést kívánunk megvalósítani. Tehát nem csupán az a célunk, hogy a munkavállalók és munkáltatók között teremtsünk összhangot, hanem a kormánnyal együtt alakítsunk ki országos fórumot. Meggyőződésem, hogy a ta­nácsba személy szerint delegált szakértők felkészültségét, társadalmi, politikai érzékenységét sokkal jobban kellene használni, mert ebből a kormány komoly tőkét kovácsolhatna. Talán az ország vezetői most felismerték, hogy a képvisele­ti demokráciának ezt a fórumát érdemes és szükséges is dolgoztatni.

- A feszült légkörben miként tudta megőrizni a pártatlanságát? Bár úgy láttam, voltak pillanatok, amikor már-már eljutott a tűr esi határig.

- Úgy mentem el otthonról a tárgyalásra, hogy mindenképpen el kell émi, hétfőn konszolidált körülmények között kezdődhessen el országszerte a munka. Ehhez megállapodás, kompromisszumos megoldás kell. Nem foglalkoztam az­zal a kijelentéssel, hogy a demonstráció törvényes volt-e vagy sem, mert ponto­san tudom: a történelem nem mindig a törvény logikája szerint működik. Nem törődtem azzal sem, hogy taxispártiaknak meg kormányellenesnek neveznek bennünket, csak az érdekelt, hogy közös platformot találjunk, és addig ne álljunk fel, amíg mindannyiunk számára megnyugtató döntés nem születik. Nekünk, munkáltatóknak meg kell őriznünk a nehezen megszerzett gazdasági pozícióin­kat, mert annál nagyobb kár nem érheti az országot, mint amikor nem tudunk ér­tékeket létrehozni. Úgy érzem, a tárgyalások után senki sem érezheti magát győztesnek vagy vesztesnek, itt csak az ország lehet a győztes, ahol a törvényes rend helyreállt.

- Volt-e valódi patthelyzet a tárgyalások alatt?

- Igen, akkor, amikor a kormány képviselői a kétórás szünet után vissza­tértek a megoldási javaslattal, és közölték, ez a kormány deklarációja, és ők visszavonulnak dolgozni. Akkor egy pillanatra megdermedtem, mert attól tartot­tam, ha ezt megteszik, akkor elszabadul a pokol.

- Tartotta-e közben a kapcsolatot a családjával?

- Nem, erre nem jutott idő, de a 26 éves fiam a televíziós adás után felhí­vott telefonon, és azt mondta: örült annak, hogy ott látott a tárgyaláson.

- Mi a hétfői programja?

- Itt a gyárban a vállalati tanácsülést készítjük elő, ahol éppenséggel a ve­zetői követelményekről lesz szó, vagyis arról, hogy mit várnak tőlem azok, akik újra bizalmat szavaztak nekem.



László Ágnes

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók

Megjegyzés:
A dokumentumokat, Szakonyi Péter:
BLOKÁD Avagy kocsisor Kelettől Nyugatig c. könyvéből vettük.
Ezúton is köszönet neki, és munkatársainak a munkáért!