...Az ördög a részletekben rejtőzik...

"S ha rám dől a szittya magasság, Ha száz átok fogja vérem, Ha gátat túr föl ezer vakond, Az Óceánt mégis elérem." Ady Endre

http://img4.indafoto.hu/6/5/17755_d09260384253eef3eb4e94f9beb869b4/1005911_7a713d0e790451ea806b187eb508ce70_m.jpg

A Bölcs Hernyó A kövér hernyó egy faágon ringatózott, és egyre lejjebb süllyedt a depresszió fekete mocsarában. Eképpen morfondírozott: Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából? Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van... Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalom tovább! Végzek magammal, így döntöttem. Mivel szőrös vagyok, így a hangyáknak sem kellek. Élet ez így? Még meghalni sem tudok. A tegnap levetettem magam egy szélső levélről... és? Még csak meg sem ütöttem magam. De nem adtam fel! Még tegnap visszaindultam erre a fára! Csak azért, hogy a rigók, a fekete kaszások jobban lássanak a lemenő nap fényében. De a halálmadaraknak sem kellettem. Pedig azt hittem, hogy a sárga-fekete csíkos ruhám miatt tuti észrevesz majd valamelyik! Észre is vettek, de az utolsó pillanatban mégis mindegyik meggondolta magát. Nem értem miért... Pedig igazán ízletes lehetek ilyen szép nagy kövéren. Valami hibádzik... Sebaj, akkor gondolkodjunk. Abban úgyis jó vagyok! Értek én mindent!!! Az azért elszomorít, hogy nem kellek senkinek sem, és még meghalni sem tudok... És akkor jött az ötlet! Egyet tudok csupán a zabáláson kívül: szőni! Így hát gubót szövök. Legyen ez a koporsóm! Itt békésen megfulladhatok és nem zavar, nem tántorít el senki sem. Nem is fognak rámtalálni, épp ezért a hullámat sem fogják meggyalázni. Igen, ez így jó lesz. Ennek örülök. Mégsem egy buta és szőrös, nagy kövér hernyó volnék! Úgy látszik, az én életem értelme az volt, hogy tudatosan haljak meg. Legyen hát! Azzal begubódzott. Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon. Csak lógott és várt. Várt és várt. Mégsem fulladt meg. Ezt is elrontotta valahol, és nem értette. Cserbenhagyta még az oly bölcs gondolatai is, amire eddig mindig számíthatott. Pedig azt hitte, mindent tud az életről. Nagyon elkeseredett. Feladta. És akkor elkezdődött valami. Mégsem úgy történt, ahogy eltervezte. Két héten keresztül, teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül, amibe semmi beleszólása sem volt. Nem számítottak gondolatai sem. Csak befelé figyelt. Mást úgysem tehetett. Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását. Nélküle történtek a dolgok. Aztán ez is megállt. És csak akkor eszmélt rá, hogy kinőtte a koporsóját! De tanult a leckéből. Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé. Csak követte vágyait, érzéseit. És most ki akart törni. Kíváncsi volt arra, hogy mivé változott. És nem érdekelte többé az, hogy miért! Belül is más lett. Feltörte a koporsó fedelét és kimászott. Fájdalmas volt az első nyújtózás. Hatalmas szárnyai lettek, ami örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek. A reggeli szikrázó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait. Aztán meglátogatta a régi jó barátja is, az éhség. De most nem az a görcsös zabálási vágy lett úrrá rajta, hanem valami édes nedűre vágyott. Érezte a szellőben az illatát. Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül. Nem gondolkodott, csak élvezte a létezést, és azt a szellő játékát, amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé...

Esküvő előtt: fiú: - Hurrá! Végre! Már nagyon várom! lány: - Elköltözzek? fiú: - Nem, ne is gondolj rá! lány: - Szeretsz? fiú: - Természetesen! lány: - Megcsaltál valaha is? fiú: - Nem, hogy juthat ilyen az eszedbe? lány: - Adsz egy csókot? fiú: - IGEN! lány: - Fogsz verni? fiú: - Soha! lány: - Hihetek neked? Esküvő után: Olvasd lentről fölfelé.

Két szamár találkozik egy oszlophoz kötve egy vadnyugati városban. Egyikük hátán nincs más, csak egy nyereg. A másik az aranyásó szamara, zsákokkal megrakodva, táborozó- és főzőfelszereléssel és négy huszonöt kilós, érccel teli zsákkal. Háta harmonikaszerűen legörbül a teher alatt. A városi szamár így szól: No, te aztán jó sok terhet cipelsz. Mire az aranyásó szamara ezt mondja: Teher? Miféle teher? Stephen King

"Érdemes a szerint élni, amiben hiszel, mert különben előbb-utóbb abban fogsz hinni, ahogy élsz." (Kovács Ákos)

Engedjétek meg, hogy Cseh Tamásra emlékezzek egy idézettel tőle: "Hát, ha igazán közel lesz a halál, akkor igazán meg fogok ijedni, de azt a nagy ijedséget még nem ismerem. Lesz majd, hogy még két hét, még egy hét? Azok biztosan rohadt idők lesznek. Elköszönni a családtól, a barátoktól, a tárgyaktól, az indián tükörtől? Könnyek hullnak majd. Ezt nem lehet átvészelni, megúszni. Nem vitás, sírás lesz a vége. Énekes halott, ez lesz a vége..." Nyugodjon békében

Aktuális: HA GÖDÖRBEN VAGY,NEM JÓ ÖTLET ÁSNI!

"Embernek lenni nehéz. Az emberi sors küzdelmet jelent, olyan életet, melyet a születéstől a haláláig végigkísér a félelem és a szenvedés. És ez mindjárt az idejövetel pillanatában kiderül. Manapság, amikor az élet értelmével együtt az eget is ellopták a fejünk fölül, nem illik erről beszélni. Minél sötétebb egy társadalom, annál kevésbé vállalja az emberélet tragikus valóságát, annál inkább próbálja becukrozni és színes papírba csomagolni a nehézségeket." (Müller Péter)

A HELYSÉG KALAPÁCSA (Első ének) Szeretnek az istenek engem, Rémítő módra szeretnek: Megajándékoztanak ők Olly ritka tüdővel, Melly a csatavészek Világrendítő dúlakodásit Illendőn elkurjantani képes, S mellyet tőlem minden kántor irígyel. És hogy férfi legyen, Méltó e tüdőhöz, Lön az égi hatalmak irántami hajlandóságából A széles tenyerű Fejenagy, A helységi kovács, Vagy mint őt a dús képzeletű nép Költőileg elnevezé: A helység kalapácsa. - Ti, kik erős lélekkel birván Meg nem szeppentek a harci morajtól, Halljátok szavamat! De ti, a kiknek szíve Keményebb dolgoknál A test alsó részébe hanyatlik, Oh ti kerűljétek szavamat! *** „Ámen!” szólt az ahítat Szent hangján A menny szolgája; s az egyház Négy fala, régi szokása szerint, Komolyan mondotta utána, hogy: „Ámen”. A nép pedig, a melly esti imára Gyűlekezett a szentegyházba, azonnal Elhordta magát, S egy egy kancsó bor előtt Otthonn vagy a csapszék asztala mellett Dícsérte az istent. A becsukott templomban csend lett; Nagyobb csend nincs a mocsárok partjainál sem, Mikor a gém, bíbic s béka elalszik. Csend vala hát; Csak két éhes pók harcolt Életre, halálra Egy szilvamagon-hízott légy combja felett; De, oh balsors! a combot elejték. Egy egér fölkapta, s iramlott Véle az oltár háta mögé A tiszteletes reverendájába, S lakomáz vala, S a pókok szeme koppant. Hah, de mi szörnyű zaj, Milly lárma riasztja Egyszerre az egyház Temetői nyugalmát! Mennydörgés? Vagy kásának forrása fazékban?... Nem! Ott ember hortyog. Ugy van! ez emberalak. Egy zugban két öklére hajolva Alszik ... hanem íme fölébredt, Miután elhortyantotta magát. Ásít ... szemeit dörzsölve körülnéz... Lát és sejt ... sejtése pogány. Megy az ajtóhoz; megrázza kilincsét. És rázta hiába. Éles eszével Átlátta azonnal A dolog állását, És ezt mondotta: „Bezártak”. S még egyszer mondotta: „Bezártak”. Azután, mint férfihoz illik, Téged híva segédül, Lelki jelenlét! S kére: ne hagyd el. S te nem hagytad el őt. Védő szárnyadnak alatta Illy gondolatok születének Nem tökkelütött koponyájában, Mialatt orrát mutató ujjára tevé: „Hogy szabadúljak? Kiabálni potyára. Valamint a puskagolyóbics Kétannyira nem megy, Mint a mennyire megy: Szintugy az emberi hang. Igy hát hahogy orditanék is: Meghallani nem volnának Képesek a falubéli fülek, Mert innen a helység Majd félórányira fekszik Lenn a völgy tekenőjében. - Leugorjam az ablakon által? Az igaz, gyerkőce-koromban A cseresznyefa legtetejéről Gyakran ugortam alá, Ha csősz-szagot érzék. De az régen volt. Már az idén A negyvenedikszer Értem meg a krumplikapálást. Lelkem hüvelyét A férfiuság kora Megnehezíté; S ha leugornám: Nyakamat szegném, Vagy más bajom esnék.” Igy főzte a gondolatok seregét Feje bográcsában A bölcs férfiu, a ki Az idén már negyvenedikszer Éré meg a krumplikapálást. Ezután folytatta tünődve: „Mást kell kitalálnom ... Vagy itt húzom ki az éjet, S ez nem lesz módnélkűli mulatság.” S komoran nézett a híg levegőnek Egy pontjára, Miként a gólyamadár néz Fenekére a tónak, Mikor a prédát lesi, mellyel A kémény tetején Várakozásba merűlt fiait Megvendégelni akarja. „Megvan... ahá, megvan!” rikkanta, S komoly orcájára derű jött: Mint kiderűl példának okáért A föld, mikor a nap Letépi magáról A felhők hamuszín ponyváját; Szintén így kiderűl A sötétlő konyha is éjjel, Ha kólyika kezdi gyötörni A mopszli-kutyácskát, S a tekintetes asszony Réműlve kiált A cselédi szobába: „Panni te! kelj fel, Rakj tüzet, és melegíts téglát... De szaporán!” Panni pediglen Föltápászkodik... egy két Botlásnak utána Kijut a konyhába... kohával, acéllal Meggyujtja a taplót, Taplóval a kéngyertyát, Kéngyertyával a szalmát, Szalmával a fát, Hogy téglát melegítsen Hasacskájára a mopszli-kutyának. Mondom: valamint illyenkor Kiderűl a konyha sötéte, Úgy oszlott a ború Hősünk komor orra hegyéről, Midőn e szót ejtette ki: „Megvan!” S a kiváncsi világ azt kérdi: mi van meg? Hegyezd füledet, Kiváncsi világ! Lantom neked elzengendi: mi van meg. S ha ekkorig aggodalommal Néztél hősünk sorsának elébe, S netalántán arcodat Érette a búnak könnye füröszté: Most már szemeid pilláin Az öröm könnyének Gyöngye ragyoghat, Mint fekete átila-dolmányon A csínos ezüst gomb - Mert megvagyon a szabadúlás terve, Jeles terv! illő Illy okos emberhez. „Sikerűlni fog, és sikerűlnie kell!” Mondá a szentegyházi fogoly diadalmasan. „A toronyba megyek fel, És a toronyablakon által Leereszkedem A harang kötelén... De ha megkondúl? Majd úgy intézzük a dolgot, Hogy szólni ne tudjon: A kötél jó hosszu.” Mig a bölcs férfiu tervét, Leleményes eszének Fényes tanuját, Teljesülés koronázza: Pihennénk tán egyet - aztán Uj erővel Térjünk a tettek más mezejére.

"Bámulatos, hogy miket lehet megvalósítani, ha nem érdekel, hogy ki kapja érte az elismerést." Harry Spencer Truman

" Mikor a nyár delén a családi fészek kihűlni látszik, mikor a musztáng vágtat a vízparton, csalárd gondolatok, hazugságok házában az asszony csendben álmodik magáról. Közben a musztáng egyre messzebb jár , keresi a társát , mert aki mellette van , az ellene is van . A társa hazugságokkal ámítja , azt hiszi a musztángot elég etetni. Pedig szeretet is kell neki csak úgy tud biztonságot adni. Nem hazugságokkal kipányvázott sátorban kell lakni , hanem szeretetből épített várban kell élni.Előbb szeretni kell csak akkor követ a ló téged , mert egymásban vetet hit az alapja minden szeretetnek." (K.M.E.)

"Nem elég tisztának lenni. Nem elég ártatlannak lenni. A mai világban öntudatra és erőre van szükségünk, hogy ne zuhanjunk a zuhanókkal, és veszítsük el lelkünket egy aljas világban." Müller Péter

Augusztus van. Egy dél-franciaországi kisvárosban vagyunk, egy panzióban, a turistaidény kellős közepén. De sajnos már régóta esik az eső, ezért elég rosszul megy a bolt....és persze mindenki marhára el van adósodva. Ekkor szerencsére belép egy gazdag orosz turista a kis hotelbe, a recepcióhoz megy és kér egy szobát. Lerak egy 100 euróst az asztalra, majd elirányítják a szobájába, ami a harmadikon van. A hotel tulajdonosa fogja a 100 Euróst, és szalad vele a hús beszállítójához, hogy megadja neki a tartozását.A hentes azonnal fogja a 100 Euróst és siet a nagykereskedőjéhez, hogy megadja neki a lóvét. A nagykereskedő sem rest, vágtat egyből a termelőhöz, Etienne gazdához, hogy kifizesse neki a disznókat, amit még korábban hitelre kapott tőle. Etienne gazda pedig fogja a pénzt és sebes malac vágtában viszi Sophie-nak, a helyi prostinak, aki még a múlt hónapban nyújtott neki hitelben szolgáltatásokat. Sophie pedig boldogan sétál be a 100 Euróssal a mi kis hotelunkba, hogy kifizethesse végre a szobákat, amire felvitte a pasikat az elmúlt hetekben. Leteszi a pultra a 100-ast. Ebben a pillanatban lejön a harmadikról a gazdag orosz. Kijelenti, hogy ez a szoba neki nem felel meg, és kéri vissza a pénzt. A tulaj odaadja, ő pedig fogja a 100-ast és távozik. Nos: VÉGÜL NINCS KIADÁS ÉS NINCS BEVÉTEL ÉS MÉGIS MINDENKI KIFIZETTE AZ ADÓSSÁGÁT !!! ENNYIRE EGYSZERŰ VOLNA MEGOLDANI A NAGY GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁGOT ?

"A profi az, aki akkor is meg tudja csinálni, amit kell, ha nincs hozzá kedve. Az amatőr az, aki akkor sem tudja megcsinálni, amit kell, amikor kedve van hozzá." (James Evershed Agate)

Alább egy az üzleti életben is hasznosítható tanulsággal szolgáló történet: Villám Lajosnak nagyon megtetszik Gizike az irodájukból, és le akar feküdni vele, de Gizikének már van barátja. Villám Lajos már nagyon kivánja a lányt, egy nap bemegy az irodájába és azt mondja neki: - Adok neked tízezer forintot, ha lefekszel velem! - Hogy képzeled Villám Lajos, nem fekszek le veled. Különben is van barátom - válaszolja Gizike - De villámgyors leszek, csak ledobom a pénzt a földre, te lehajolsz érte és mire felveszed addigra kész is vagyok! - Meggondolnám. Felhívom a barátomat - válaszolja a lány, és előveszi a telefonját, és elmondja a barátjának Villám Lajos ajánlatát. - Kérjél húszezer forintot Gizike, a lényeg hogy nagyon gyorsan kell felvenned azt a földrol, és Villám Lajos addig még a sliccét se tudja majd lehúzni! Azonnal hívjál fel ahogy megvan a pénz! - válaszolja a barátja, és Gizike elfogadja Villám Lajos ajánlatát. Eltelik egy félóra, Gizike nem telefonál. Eltelik egy óra, Gizike még mindig nem telefonál. Két óra múlva Gizike a telefonban: - Szörnyű volt, csak egy forintosai voltak... Tanulság: Mindig vedd figyelembe és körültekintően mérlegeld az üzleti ajánlat összes részletét, mert különben átb*sznak!

"Egy pillanatnyi ösztönszerű felismerés felérhet egy élet tapasztalatával." (Oliver Wendell Holmes)