elég feltűnő látványt nyújtottam, miközben rohangálok a kocsi körül a kezemben egy tűzoltópalackkal

Két hüjjjje..de ezért (is) szeretem őket...

Remélem, betonozni is kell! :-)

Mindenesetre, nálunk nemsokára lakásfelújjítás lesz! :-)

Kezdek pesszimista lenni. Talán ez nem is meglepő.

Nehéz az én életem:-( :-)

:-DDDD

Ez nem lenne nehéz, hiszen te se vennéd észre:-)

Persze-persze, azért szerintem mi ketten ne menjünk együtt egy tájékozódási versenyre:-))) Elképzeltem magunkat mint idegenvezető:-DDDDDDDD Te vezetnél, én meg magyaráznám a látottakat, persze rezzenéstelen arccal, hogy az utasaink semmit se vegyenek észre abból, hogy totál eltévedtünk:-)

Gyenge próbálkozás nimbuszom, és szakmai presztizsem sárbatiprására! De persze itt mindenki tudja, kinek adjon kettonk közül hiteltl :-)

Ez tetszett!!! Persze egy szó sem igaz belőle, vagyis nem úgy igaz, ahogy tomajer leírta. Ott kezdtem elbizonytalanodni, amikor a spanját kitettük és egy hirtelen mozdulattal leparkolt, több gyalogosban azt az érzést keltve, hogy ez élete utolsó másodperce. Majd lázasan elkezdte a GPS-ébe, ami Aranka névre hallgat, beütni Ecsert, mint célpontot. Kérdeztem mi ezzel a gond? Esetleg nem tudja merre van Ecser, ami a Pesti síksággal határos cserháti dombok, illetve a Gödöllői-dombság lösszel fedett nyúlványain fekszik? De-de tudja, csak most tesztelni szeretné a rendszert, hogy mit is tud valójában. Amikor megtudta, hogy Keresztúr felé kell haladnunk, akkor eltette az autópálya-matricáját szűkösebb időkre. Úgy az Őrsvezér térig elég simán haladtunk, bár már itt kezdtem megérteni, hogy Tamás miként képes eltartani egy egész családot napi 5 órai munkából. A Bútorraktáros sztorit, úgy ahogy korrekten leírta, igaz azt kifelejtette a sztoriból, hogy Aranka már sípolt és hörgött, annyiszor kellett újútvonalat terveznie, de Tamás olyan szinten merült bele valami forradalmi tervének ismertetésébe, hogy csak akkor tért magához, amikor már egy ólomüveges kollóniál szekrény állta utunk, két izgatott bútorszállító társaságában. Amikor ismét a helyes útra kitaláltunk, bár Dorotynak könnyebb dolga volt az Ózban, de ez nem szegte Tamásunk kedvét, és olyan sebességre kapcsolt, hogy a fél falun már átsuhantunk mire rádöbbent, hogy megérkeztünk. Ekkor ránézett az első házszámra és mivel az nem egyezett az általunk keresettel, így azonnal utasított, hogy telefonáljak. Mondtam neki, hogy esetleg megpróbálkozhatnánk azzal, hogy megfordulunk és akkor talán újra növekedni kezdenek a házszámok. Nem nagyon hitt nekem, de megtette és megfordult. Majd láttam rajta, hogy ezt az újonnan szerzett módszert majd munkája során is hasznosítani fogja. Visszafelé már valóban én kértem, hogy ne az Aranka szerint közlekedjünk, hanem majd én mutatom neki az irányt. Arról igazán nem tehetek, hogy a bal neki jobb és fordítva. Így volt, amikor tetőkárpitig érő susnyásban száguldottunk és szerintem az útról csak egy suhanó szabadjelzőt láttak. Arról igazán nem tehetek, hogy előttünk járhatott valaki, aki a Tomit nem szerette volna, ha visszaér a városba, és az összes utat felbontatta előttünk. Így néha valóban már attól féltem, hogy lassan a metró fog velünk szembe jönni. De szerencsére - és az én helyismeretemnek köszönhetően -, csak visszaértünk arra a területre, amit a Tamás is ismer, pontosabban a XIII. kerületbe. Itt már bátran engedtem, hogy menjen a saját feje után. A lényeg viszont az, hogy a Tüzes már a ház előtt pihen és várja, hogy este utasok sokaságát szállítmányozzuk:)

A történet a valóságban természetesen kicsit máskép festett:-) Tegnap Ricsi barátom bátortalanul megkérdezte, hogy elugranék-e vele alkatrészért a Tüzeshez. Felelőtlenül rávágtam, hogy persze hova kell menni? Aszonggya, ide az Ecserire. Nna mondom magamban, tudtam, hogy öreg batár a Tüzes, de azt nem gondoltam, hogy már csak az ócskapiacon lehet hozzá alkatrészt kapni. De nem akartam megbántani a barátomat, (mármint a Tüzest, hiszen időnként rábízom az életemet)ezért, ezt inkább magamban tartottam. Este megkérdezte mikor megyek érte. Mondtam, nyolc körül. Reggel nyolckor rácsörrentem az MSN-en, mondta a Kata, hogy "szijja, még alszik!" Puff a kirakat. Csendesen mondtam, hogy ébressze fel, mert széjjelrugom a seggét!:-) Kidobtuk a spant, és elindultunk. Amikor tudatosodott bennem, hogy országjáró kőrútra megyünk, akkor úgy döntöttem, legalább letesztelem az IGO-t, mert eddig sokat nem használtam. Én mint rendes taxis, a beállításokban a legrövidebb útra állítottam, gondolván, ha már igénybeveszem majd egyszer a segítségét, akkor ne vigyen engem városnéző kőrútra. A legrövidebbet Áránká úgy értelmezi, hogy semmi sem akadály! Holmi kerítések, lépcsők, dűlőutak, nem számítanak. ha oda a térképrajzoló, véletlenül húzott egy hajszálvékony csíkot, ő akkor arra tervez. Nagyon jókat röhögtünk, amikor én vakon bízva a kedvesben, nagy lendülettel mentem be egy gyárkapun, mondván az a legrövidebb, a csogu, meg ne beszéljen nekem itt összevissza:-) Miután a cím annyira a világvégén volt, hogy Áránká szerint "ismeretlen házszám" a végén kénytelenek voltunk hagyományos taxis módszerrel házszámokat keresgélni. Ez úgy történik, hogy a szemünkkel, megpróbáljuk a házakon felfedezni a táblát, amire a számot írták. Nem tudom játszottátok-e már ezt a játékot vidéken. Javaslom kipróbálni, nagyon szórakoztató. Mindegy, a végén, húsz éves szakmai tapasztalatomnak köszönhetően természetesen odaértünk. Ricsi bement, én meg hátradőltem, a csendesen zümmögő kellemesen lehült autóban kipihenni a fáradalmakat. Alig húsz perc után kijött, és még hallom ahogy beszélget a boltossal, hogy sebaj, a többiért, majd két nap múlva visszajön. (nem jegyeztem meg, hogy remélem nem velem) Mindenesetre, ezt a mai nap nem hozta szóba:-) Elindultunk visszafelé, ami persze csak az ország egy másik távoli pontját jelentette. Azt mondta az én barátom, hogy miután nem akar sok ideig kivenni a melóból, most inkább tekintsük el Áránká segítségétől, és ő fogja mondani merre menjünk, hiszen véletlenül itt is lakott pár évig. (Az egy másik történet, hogy amennyit én már hallottam, hogy hol lakott eddig életében, egy kétszázéves öregasszonynak is becsületére válna.) Szóval Ricsi irányításával, elindultunk Dunakeszi felé. Olyan helyeken jártunk, ahol még a madár se jár. Mindenesetre megtanultam, hogy a "Madártelepen" kívül is vannak madár nevű utcák:-) Volt ott dűlőút, patakpart, de a legszebb az volt, amikor befordultunk egy utcába, és egy melós pont előttünk tette le keresztbe a lécet, márminthogy lezárja az utcát. Gondoltam ezt nem kéne komolyan venni, ezért egy elegáns mozdulattal kikerültem, és haladtam tovább törtlenül, a Ricsii úton. Sokáig nem ment, mert egyre mélyebbre ástak előttünk a régészek. Sajnos, szegény autó alja időnként tényleg leért, de vegyétek figyelembe, hogy a jobb oldala nem kicsit volt túlterhelve. Nem arra tervezték, hogy az egyik oldalon dupla terheléssel kelljen ásatások között szlalomoznia. Némi ittjobbra, ittbalra, itt fordulj föl utasítás után, újra aszfaltozott út volt alattunk! Ekkor már láttam csogu barátomon, hogy pillanatnyilag gőze nincs merre járunk, de ezt szeretné, nem a tudomásomra hozni, amikor megcsörrent a telefonom, és otthonról kerestek. A fiam már megjárta a fogorvost, beszámolt az éretségijéről, elmesélte, hogy a felvételije hogy sikerült, és meghívott az esküvőjére. Nagy nehezen megnyugtattam a családomat hogy ebédeljenek nyugodtan, én majd harapok valami hideget, mert még nem tudom mikor találok haza. Végeredményben innen már szinte zökkenőmentesen haladtunk, hiszen visszaértünk a fővárosba, ahol már én is tudtam merre járunk, és nem szorultam a Ricsi segítségére. Igaz még néha beleszólt, és elküldött mindenféle autóutakra, és autópályákra, amik ugyan semmivel sem gyorsabbak mint a normál városi utak, de sokkal hoszabbak, de sebaj, legalább megnéztem ezeket a számomra újdonságnak tűnő útszakaszokat. Tehát, kisebb agyobb kerülőkkel, még sötétedés előtt eljutottunk a Tüzeshez, és én végre elindulhattam haza ebédelni! Nagyon szívesen Csogu!:-) máskoriss

Tamás telefonon kezdett végrendelkezni

4 taxissal utaztam és olyan szerencsésen nyúltam bele, hogy 4 különböző színvonalú, gondolkodású, viselkedő taxist fogtam ki.

Ott tartottam, hogy szép kényelmesen elhelyezkedtem...

Az első pofont (jelképesen), akkor kaptam, amikor az első taxit rendeltem meg.

Poén volt persze.De azért a Csogu rám hozzta a cifra ...-ást.Mert felhivott,hogy ebbe sikerült megint mélyen belenyúlnom.

Én is rákérdeztem, aszonta csak poénkodik:))

Ezt most nem értem. Mi ismerjük egymást személyesen is, kicsit gondolkozz. A kocsim nincsem végighúzva. A másik autóm viszont igen, de annak nem ...555 a rendszáma. Akkor azt te csináltad?

Amúgy kétszer váltam. No bonyek:-) A telefonoddal mi van? Annak is melege lehet. De most újraindítottam, szerintem már okés, most próbálj hívni...vagy inkább hívlak én:-)