Mi történik ma, Magyarországon: Egy ország fuldoklik egy érthetetlenül nagy adósság szorításában! Beszéljenek a számok: 1945-ben, a németek után az oroszok (szovjetek) szállták meg Magyarországot. 1956-ban a magyar nép megkísérelte visszaszerezni a hatalmat a megszállóktól és a bábkormánytól. 1957 tavaszára, a "van másik" bábkormány megszilárdította rémuralmát. 1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra. 1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után. 1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adósság! Tehát: kölcsön: 1 milliárd dollár! Visszafizetve: 11 milliárd dollár! Maradék adóság: 20 milliárd dollár! Erre, mondta Antal József: "Az adósságot vissza kell fizetni!" "Ez becsületbeli ügy!" Vajon kinek a "becsülete" múlott azon, hogy ezt a szélhámos pénzügyi műveletet elismerjék, amit a megszállók és hű kutyáik a magyar nép nyakába varrtak? 1989-2010 között felvettünk 50 millárd dollárt. 1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot. 2010-ben tartozunk 132 milliárd dollárral, plusz kamataival. http://nadoritestulet.network.hu/blog/magyar_nadori_szovetseg_mnasz_klub_hirei/mi-tortenik-ma-magyarorszagon

Minden, nem lehet uncsi! Világkörüli út helyett, pedig elégedjünk meg azzal, hogy itt élünk a világ közepén. Jó lesz itt, majd meglátod. :)

Van kollektív tudat, és vannak csodák is. Egyébként, az internetet is a tudatunk mozgatja. Vagy nem? ;) Működik az amulett?

Nincs tűz, de lesz.

Ostromállapot lesz az Olimpia idején? A brit kormány bejelentette, hogy a hadsereg fogja biztosítani a közrendet a londoni Olimpia idején, mivel tartanak tőle, hogy a rendőrség nem lenne képes arra, hogy újabb zavargások esetén uralja a helyzetet. Az Olimpia ideje alatt mintegy 6000 katonát fognak állomásoztatni London utcáin, hogy így meggyőzzék a fővárosba tartó külföldieket, "London továbbra sem veszélyes hely". http://jovonk.info/2011/11/06/ostromallapot-lesz-az-olimpia-idejen

Elhiszem, hogy uncsi. Menjek vissza, a politika topikba? De mit lehet még odaírni? Szerintem, a szócséplések ideje lejárt. Jöjjön, aminek jönnie kell! :(

"Mélység, napkelet Hangosan szól, Áttáncol a másik szobából, A függöny alá bújik, "indulni kell" - énekel, Egy őszinte reggel, egyszerre csak egyszer. Szinte a Nap felé visz el, Ha soha többé semmiben nem hiszel. Van az úgy, hogy így marad és használod magad, Ahogy az álom használ most egy öntudatlan lelket, Vagy ahogy épp a lélek vonszolja át egy álomba önmagát..."

A pásztor Miközben a pásztor a csordát legeltette, elveszett egy borjú. Utánament, de nem találta. Ekkor Zeuszhoz könyörgött, s megfogadta, hogy ha megtalálja a tolvajt, kecskegidát fog áldozni. Amint egy tölgyesbe ért, megpillantott egy oroszlánt, amely éppen a borjút falta fel. Rémülten emelte égnek a kezét, és így szólt: "Uram, Zeusz, az előbb kecskegida-áldozatot ígértem neked, ha megtalálom a tolvajt, de most már bikát fogok áldozni, ha a rabló karmaitól megmenekülök." (Aiszóposz) Ez a mese az olyan szerencsétlen emberekre vonatkozik, akik szeretnének valamit elérni, de ha elérik, igyekeznek menekülni tőle. A vándor VÁNDOR. Áldás veled, te ifju hölgy, S áldás emlőiden E kisded gyermekedre. Engedd e sziklafalnál A szilfa árnyiban Málháimat levetve Melletted megpihennem. HÖLGY. Mi cél hoz tégedet. A nap hevében Az úti por között ide? Árút hordasz talán Városból a vidékbe? Mosolygasz, jövevény, Kérdésemen? VÁNDOR. Városból árút én Nem hordok; hűl az est már: Mutasd meg a forrást nekem, Melynek vizét iszod, Te kedves ifju hölgy! HÖLGY. Itt a szirt-úton fölfelé Eredj előre. Cserje közt Fog az vezetni a Karámhoz, hol lakom, S a kút vizéhez, Melyből iszom. VÁNDOR. Mi ez? Vad cserje közt Intéző emberkéz jele? Eme kövek nem a te műveid, Természet! te áldásidat Oly dúsan hintező. HÖLGY. Tovább csak, fölfelé! VÁNDOR. Egy architráb, mohtól fedezve! Rád ismerek, oh alkotó Szellem! Jelképed e sziklára nyomtad. HÖLGY. Tovább csak, jövevény! VÁNDOR. Felírás, melyre hágok! S olvashatatlan! Eltűntetek, ti mélyen Vésett szavak, Kik hirdetendők voltatok Mestertek szent érzelmeit Utókoroknak. HÖLGY. E kőre andalodtál, Idegen! Ott fenn több kő vagyon Kunyhóm körűl. VÁNDOR. Ott fenn? HÖLGY. Bal kézre a Cserjén keresztűl, Itt. VÁNDOR. Oh Múzsák s Gráciák! HÖLGY. Ez itt kunyhóm. VÁNDOR. Egy templom omladéki! HÖLGY. Oldalvást erre le A sziklaér buzog, Melyből iszom. VÁNDOR. Repkény foná körűl Karcsúdad istentermeted, Miként ügyekszel fölfelé A romladék közől Oszloppár! S te ott, magányos húg! Főtök befedve barna mohhal; Miként tekintetek le mind Méltóságos szomorban Leroskadott testvéritekre! Szedercsalitnak árnyain Föld és romok fedik be őket, S rajtok magas füszálak inganak. Természet! így becsűlöd Remekmüved remekmüvét? Érzéktelen lerombolod Szentségedet, S kórót nevelsz fölötte? HÖLGY. Mint szunnyad e gyerek! Akarsz-e Benn a karámban megpihenni, Idegen? Vagy ittkün inkább A hűs szabadban? Fogd e fiút, a míg Vizet merek. VÁNDOR. Nyugalmad édes! Egészség, égi, vesz körűl, S mi békén alszol! Te a szent múltnak omladékin Születve, szelleme Lengjen fölötted! Kit az lebeg körűl, Szent isteneknek Önérzetében Élendi napjait. Bimbókkal teljesen virágozz, Tündöklő szép tavasznak Fölséges éke! S világíts társaidnak; Ha majd lehervadoznak Virágaid, öledből Teljes gyümölcsök nőjenek Nap ellenében. HÖLGY. Megáldj Isten! Ő mégis alszik? Nincs mivel kinálni tudjalak, Mint egy szelet kenyér A hűs italhoz. VÁNDOR. Hála érte. Mi bájosan zöldel s virúl Minden! HÖLGY. Mindjárt előjön Majd a mezőről férjem is. Maradj velünk, oh jövevény, Az estebéden. VÁNDOR. S ti itt lakoztok? HÖLGY. Itt e falak között. E kunyhót még apám raká Téglából s romkövekből, És ez lakunk. Egy földmiveshez adva engem Kimúla karjaink közt. - Aludtál, kedves fiam? Mi víg, mint vágyna játszni. Te dévaj! VÁNDOR. Természet, oh te Örökre sarjadó! Mindennek adsz te életéhez Gyönyört; és minden gyermekednek Osztályrészűl lakot. Fenn épít a párkányozatra A fecske, nem figyelve Mi ékitvényt tapaszt be. Hernyó arany lombot sodor be Fajának tél-lakúl. S te felséges romjai között A múltnak alkotsz Kunyhót magadnak, ember! S éldelsz sirok felett! Isten veled, te boldog nő! HÖLGY. Hát nem maradsz? VÁNDOR. Az ég áldása rátok, S e gyermekre! HÖLGY. Szerencse járjon útadon VÁNDOR. Hová visz itt ez út Túl a hegyeken? HÖLGY. Cumába. VÁNDOR. Mi messze fekszik? HÖLGY. Jó három mérföld. VÁNDOR. Élj boldogúl! Természet, légy vezérlő útamon, Az idegennek útain, Mert a szent múltnak sírjain Vándorlok én. Adj enyhhelyet Éjszak viharja ellen, Hol a délnek hevétől Egy nyárligetke óv; S ha majd nap szállatán Az estnek végsugáritól Betündökölt Kunyhómba térek, Ily kedves nő várjon reám Ölébe' gyermekével. Johann Wolfgang von Goethe