Amelyik jól viseli magát, hű marad a párthoz, azt kimosdatják. Lehetne hosszan sorolni a példákat.

Nagy kérdés, hogy kik jutnak majd be 2010-ben. A munkáspártnak a jelenlegi állás szerint, nincs sok esélye a bejutásra. A mostani kispártok a nyavalyás belső viszályaikkal, önmagukat gyengítik. Most megy a könyöklés 1000-el. Abban biztos vagyok, hogy ha az SZDSZ és az MDF nem jutnak be, akkor az ezekben a pártokban vezető pozíciót betöltő egyedek, majd más (bejutó) pártokban, vagy egyéni jelöltként fognak próbálkozni. Így, vagy úgy, de jó néhányan továbbra is ott fogják rontani a levegőt a parlamentben.

Thürmer az avittos MSZMP-s nézeteivel, még mindig ott tart, hogy a pályavonalról lesi az egykori elvtársait. Neki annakidején nem jutott sarzsi, ezért azóta is sértve érzi magát. A mostani MSZP-sek nemigen törődnek vele. Nem sok vizet zavar. „Ismeretlen katona” és fegyvertelen.

Gyurcsányhoz képest, nem nagy kunszt úriembernek lenni.

Ez a Thürmer egy vicces kis manó. Mindig olyan jól megnevettet. :D

Zuschlag már egy jó ideje ül a „fácánosban”. Nyilván kezdi már kapiskálni, mi várhat még rá, ha helytelenül viselkedik. Azonkívül ő bent van, a családja meg kint. A gyerekét, talán még a kezébe sem foghatta. Van mivel meggyőzni, hogy tartsa a száját, ha jót akar.

Egy kis örömöt. Ez a lényeg. Most beáldoznak egy pár „gyalogot”. Ingyen gumicsontocskák ezek a népnek, hogy ezeken rágódjanak és ne máson.

Zuslag egy sokadrangú kis senki. Ha a megbízói most nem nyúlnak a hóna alá és benne hagyják a pácban, akkor egyedül fog bűnhődni. Azonban akik a pénzt elköltötték, talán soha nem kerülnek bíróság elé.

A remény meghalt. Nincs már mibe kapaszkodni, hamarosan nem fog jönni a postás a nyugdíjjal, a családi pótlékkal, a segélyekkel, nem fogja fizetni a munkaadó az étkezési hozzájárulást, a bérletet, megszűnik a prémium, és legrosszabb esetben megszűnik a munkahely. Elvitték a lábatok alól az országotokat. Hagytátok örök reménykedők, hogy önjelölt “okosabbak” elrulettezzék az életeteket, hagytátok, hogy kifosszanak benneteket, hagytátok, hogy szüleiteket is kifosszák, és most asszisztáltok gyermekeitek kifosztásához. Mindent odaadtatok magatokból, hogy hátha jobb lesz, de egyre rosszabb lett. Ám egy dolog még megmaradt talán. A büszkeségetek. Az a büszkeség, amely megvásárolhatatlan, amely örök, és amely a legzordabb időkben is fel tudott izzani még a leggyávábbakban is. Ez a megmagyarázhatatlan erő eddig még mindig megmozdult, ha kellett. Felparázslott, ha felcsendült a himnusz, ha lobbant a magyar zászló, ha áhítattal körbehordozták a Szent Jobbot, vagy vész esetén a véres kardot és hogy ez így történhetett sok ezer éves történelmünk során - vagy később ezer éves államiságunkban - az egy mindennél fontosabb jelkép az óvó szakralitásából eredeztethető. Szent Koronánk összetartó erejéből. Ez a szentség az, amely összefogja a magyart bárhol is él a Kárpát-medencében, a nagyvilágban és amit most a kifosztott, leépített magyar állam júdásai 30 ezüstpénzért elzálogosították a pénzhatalomnak. Üzenem nektek reménytelenül reménykedők, hogy uraitok, akik most odavetik nektek az éhhalálhoz is kevés pár ezer forintot, nem elégedtek meg a testetekkel. Most a lelketeket is meg akarják törni. Kiirtani belőle azt a még pislákoló ősi büszkeséget, amitől magyar a magyar. Üzenem nektek: Ha nem érzitek át ennek a helyzetnek a súlyát, akkor először a gyermekeitek tagadnak meg benneteket, majd írmagotok sem marad, szétszóródtok a nagyvilágban páriaként keresve a betevő falatot, olyan megtűrtként, akit megvetnek, mert gyenge volt ahhoz, hogy megvédje a házát, otthonát. A hazáját. Üzenem nektek, hogy eljött az idő.

Új honfoglalók: