Hiszed vagy nem, két napja ezen agyalok, hogy lehet-e olyan közösséget kialakítani és életben tartani, ahol nincs alá meg fölé. A fejemből vetted ki a gondolatot! :))) Akkor most mit csináljak Veled? :D Szeretni nem szabad, felnézni se... hiányolni... talán... Váááóóó! Ebben nincs helyesírási hiba. Egyelőre... Akkor megnézem. :)

No de kérlek... :) Itt állok egy 4,5 milliárd éves színpadon én vagyok a 7 milliárdodik mellékszereplő és játszok egy darabban, amit ki tudja ki írt és meddig folyik még, nekem van ez a 80 éves szerepem és rögtönözni kell valamit. Na. :D

:DDD Ez a legjobb! :DDDDD : Ez a hosszú hajú teremtmény mindenütt az utamban van, mindig vár rám, vagy szalad utánam. Ezt nem nagyon szeretem. Úgy volna jó, ha ott maradna a többi állattal együtt. Asszem García Márquez írta valahol: "a lánynak megvolt az a ritka jó tulajdonsága, hogy igazában csak a kellő pillanatban létezett" :)))

Én imádnék naphosszat heverészni meg képzelgetni mindenfélét egy ilyen báttyal! :)))

Tetszik. Egyébként nem vagyok egy nagy tudora a bácsinak, mert a kötelező olvasmányokkor még nem tetszett, aztán meg már nem került elő. Majd most bepótolom! :) Ennél a mondatnál jöttem rá, hogy miről szól: "A szürke láthatárt nem tudja eljátszani egy színész..." Elég későn! :D Itt az ideje, hogy beavassalak valami izgibe! :D Nekem két húgom van, de mindig nagyon-nagyon vágytam inkább egy bátyra. Mióta elolvastam az Utas és holdvilágot (hatszor:D), azóta irigylem átkozottul ezt az Évát. :))) "Ulpius Tamás ki nem állhatta az apját, de annál jobban szerette nagyapját és húgát. Húgát annyira szerette, hogy az is lázadásnak tűnt már. Én is szerettem testvéreimet, nem veszekedtem velük túlságosan sokat, a családi összetartást komolyan vettem, amennyire elvont és szórakozott természetem megengedte. De minálunk az volt a szokás, hogy a testvéreknek nem illett mutogatni, hogy szeretik egymást, nevetségesnek, sőt szégyenletesnek tartottunk minden gyengédséget egymás közt. Azt hiszem, a legtöbb családnál így van. Karácsonyra nem vettünk egymásnak ajándékot; ha valamelyikünk elment vagy hazajött, nem köszönt a többieknek, és ha elutaztunk, csak szüleinknek írtunk tisztelettudó leveleket, és a végére odaírtuk: Üdvözlöm Pétert, Lacit, Editet és Tivadart. Ulpiuséknál egészen másképp volt. A két testvér választékos udvariassággal beszélt egymással, és búcsúzáskor meghatottan megcsókolták egymást, akkor is, ha csak egy órára mentek el. Amint később rájöttem, rendkívül féltékenyek voltak egymásra, és nagyrészt ez volt az oka annak, hogy nem barátkoztak senkivel. Éjjel-nappal együtt voltak. Éjjel is, mondom, mert egy szobában laktak. Ez volt rám nézve a legkülönösebb. Minálunk Editet tizenkét éves korában elválasztották mitőlünk, fiúktól, és azóta külön női lakosztály fejlődött ki körülötte, barátnők jártak hozzá, sőt barátok is, akiket mi nem is ismertünk, és szórakozásokat űztek, amelyeket mi mélyen megvetettünk. Kamaszfantáziámat meglehetősen foglalkoztatta az, hogy Éva és Tamás együtt laknak. Úgy képzeltem, ezáltal a nemek különbsége valahogy elmosódik bennük, és mind a ketten kissé androgün jelleget vettek fel a szememben. Tamással általában kíméletesen és finoman beszéltem, mint ahogy lányokkal szokás, Évával szemben viszont nem éreztem azt az unatkozó feszengést, amit Edit barátnőivel, a hivatalosan lányoknak deklarált lényekkel szemben éreztem. Úgy kell elképzelned, hogy a két testvér élete az Ulpius-házban állandóan színház volt, állandó commedia dell'arte. A legcsekélyebb dolog elég volt, hogy megindítsa a dolgot, hogy Tamás és Éva megjátsszanak valamit, illetve hogy játsszanak, ahogy ők mondták. A nagyapa mesélt valamit egy várbeli grófnőről, aki szerelmes volt a kocsisába, és Éva mindjárt grófnő lett és Tamás kocsis... A jövőjüket nem tudták másképp elképzelni, mint a színházzal összefüggésben, amennyiben egyáltalán gondoltak jövőjükre. Tamás drámaírónak készült, Éva pedig nagy színésznőnek. De a készülés szó nem egészen helyes, mert Tamás sosem írt drámát, és Évának álmában sem jutott eszébe, hogy színiiskolába kellene járnia. Nem is tudod elképzelni, mennyire irreálisak voltak, mennyire irtóztak minden gyakorlati valóságtól. Újság sosem volt a kezükben, sejtelmük sem volt, hogy mi történik a világban. Pedig akkor világháború volt; de őket nem érdekelte. Minden más tekintetben is kívül álltak az élet megszokott rendjén. Évának esetleg éjszaka kettőkor eszébe jutott, hogy az előző héten a Svábhegyen felejtette francia füzetét; akkor mind a ketten felkeltek, felöltöztek, felmentek a Svábhegyre, és ott csavarogtak reggelig. Tamás másnap királyi egykedvűséggel mulasztotta az iskolát, Éva gyártott neki bizonyítványt az öreg Ulpius aláírásával. Éva egyáltalán nem járt iskolába, és semmiféle elfoglaltsága nem volt, de olyan jól elszórakozott egyedül is, mint egy macska. Akármikor be lehetett hozzájuk állítani, az ember sosem zavarta őket, tovább folytatták a maguk életét, mintha az ember ott se lenne. Éjszaka is szívesen látták az embert, de gimnazista koromban éjjel nem mehettem hozzájuk az otthoni fegyelem miatt, legfeljebb színház után, rövid időre - s folyton arról ábrándoztam, hogy milyen jó volna náluk aludni. Később egy híres angol esszében olvastam, hogy a kelták alapvonása a lázadás a tények zsarnoksága ellen. Hát a két Ulpius ebből a szempontból kelta volt. Mellesleg megjegyezve, Tamás is, meg én is őrjöngtünk a keltákért, a Grál-mondáért és Parsivalért. Valószínűleg azért éreztem magam oly jól köztük, mert ilyen kelták voltak. Közöttük megtaláltam önmagam. Rájöttem, hogy miért éreztem magam a szülői házban mindig szégyellni való idegennek. Mert ott a tények uralkodtak. Ulpiuséknál odahaza voltam."

Pssszt! Titok... :) Tudoood: Egybe szűk, kettőbe tág... háromba sajnos már nem fér bele. :D

Én arra gondoltam, hogy előbb inkább ugorjunk át a nagyihoz kajálni és csak utána vigyük le a Fifit.

KARINTHY FRIGYES ŐRÜLT SIKEREM A TÉBOLYDÁBAN TUDOMÁNY - Kedves kollega úr, érdekes esetből kifolyólag keresem fel, mint olyan elmeorvost, akinek tudományos képzettségéről, az elmebajok megállapításában való megbízhatóságáról legalább úgy meg vagyok győződve, mint a magaméról. - Nagyon kedves és igazságos, kedves kollega úr. Nekem is az a nézetem, hogy az elmegyógyászatban körülbelül mi ketten vezetünk holtversenyben. - Bizonyára, kollega úr. A helyesen megértett tudomány diadalát látom abban, hogy elmegyógyászati kérdésekben mi körülbelül megegyezünk. Azért keresem fel, hogy közösen, bizalmas kettesben, a "négy szem többet lát" elve alapján beszéljük meg ezt az érdekes esetet. - Csupa fül vagyok, kollega úr. - Annak a megállapításáról van szó, kedves kollega úr, vajon én, aki önnel e percben beszélek, őrült vagyok-e vagy sem? - Nagyon érdekes kérdés. Már gondoltam rá magam is. Szóval ezt akarja megbeszélni? - Ezt. Eleinte arra gondoltam, hogy mint az ország első elmeorvosa, ezt a betegséget magam állapítom meg magamról, de aztán eszembe jutott, hogy magamról lévén szó, mégiscsak jobb lesz, ha konzíliumot hívok egybe, legalábbis két orvost, akik ehhez legjobban értenek. Meghívtam hát magamat és önt erre a konzíliumra. - Nagyon helyes, kollega úr. Akkor talán mindjárt kezdhetjük is a tanácskozást? - Parancsoljon velem. - Egyelőre nincsen kifejezett véleményem erről az érdekes esetről. Mindenesetre érdekel, mi az ön véleménye? - Az én véleményem az, hogy őrült vagyok. - Mindenesetre megfontolandó vélemény olyan ember részéről, aki az elmebetegségekben olyan kitűnő szaktekintély, mint kollega úr. - Ön hízeleg, kollega úr. - Szó sincs róla. De térjünk a tárgyra. Abban úgye mind a ketten megegyezünk, hogy az őrültségnek mi a legfőbb ismérve. - Hogyne, hogyne. A fixa ideát gondolja, nemde kollega úr? - Természetesen. Kollega úr ezt nagyon jól tudja. Tehát meg kell állapítanunk, hogy van-e kollega úrnak fixa ideája. Abban, úgye megegyezünk, hogy mit értsünk fixa idea alatt? - Hogyne. Fixa idea, azaz téveszme alatt egy kényszerképzetet értünk, mely a különben helyesen, vagyis logikusan működő emberi értelemben automatice felvetődött, egy hibás képzetet, önmagunkról, teszem fel, hogy valaki császárnak képzeli magát, holott nem az. - Nagyon helyes. Hiszen mind a ketten tudjuk, hogy az őrültek fixa ideájuktól eltekintve, egészen helyesen gondolkodnak. Nos tehát, lássuk, van-e kollega úrnak rögeszméje? Mert ha nincs, ha minden gondolata helyes és logikus, akkor kollega úr nem őrült. - Így van. - Nos tehát lássuk, van-e önmagáról rögeszméje. Hogy híjják kollega úr? - Így és így. - Helyes. Rendben van. Kicsoda kollega úr? - Elmeorvos. - Helyes. Hol lakik, kollega úr? - Itt és itt. - Nagyon helyes. Ön tehát nagyon jól tudja, hogy ön kicsoda és micsoda, mert amit mondott az szóról-szóra igaz. Önnek tehát nincsen rögeszméje önmagáról, ezek szerint az a nézetem, hogy kollega úr nem őrült. - Nekem pedig az a véleményem, hogy őrült vagyok. - De hiszen nincsen rögeszméje! Hiszen tisztában van vele, hogy micsoda. - Igen, őrült vagyok. - Pedig, mint láttuk, nem az. - Igazán azt hiszi? - Hát persze, hiszen bebizonyítottam. - Ohó, álljunk csak meg. Hiszen ha nem vagyok őrült, akkor az, hogy őrültnek hiszem magam, akkor ez egy hibás eszme, egy rögeszme. - Így van! - De hiszen akkor nekem rögeszmém van, hiszen akkor én őrült vagyok. - Hát persze. Ha rögeszméje van, akkor őrült. - Tehát őrült vagyok? - Miután rögeszméje van, nyilván az. - Ohó álljunk csak meg. Ön azt mondja, a rögeszmém, hogy őrült vagyok. De hiszen tényleg az vagyok, az imént mondta. De hiszen akkor ez nem rögeszme, akkor az egy logikus gondolat. Tehát nincs rögeszmém. Tehát mégse vagyok őrült. Tehát csak rögeszme, hogy őrült vagyok, tehát rögeszmém van, tehát őrült vagyok, tehát igazam van, tehát nem vagyok őrült. Mégiscsak gyönyörű dolog a tudomány! - A leggyönyörűbb, kollega úr! De legalább annyira kell érteni, mint mi ketten.

Te csak ne hajcsá be semmit. Majd jól eltűnök, azt megnézheted a látogatoccságodat! :DDD ui: fűtés nem kell, a jézuska hozott nekem ágymelegítőt :P

Én is már egy éve rimánkodok az úrnak, hogy adjon egyet, de mindig más van a tetején mikor összefutunk és én se tudtam választani. :) Most elegem lett és letéptem az épp aktuálist. Gondoltam itt az ideje, hogy a kezembe vegyem a dolgot. (!?!!!?!!) :D