Az ember ösi kultúrájának föalakja a Nagy Isten Anya, a Magna Mater, aki a Mindenség és az istenek szülöanyja.  A földdel, a
természet termékenységével áll kapcsolatban. Az óind Prithivi, a nyugati sémi Asirat, a kis-ázsiai Kübelé, s a görög Gaia és Rheia
alakja is egy maghaló és feltámadó istenhez kapcsolódik, mint annak anyja vagy felesége. O a földi létezés fenntartója, aki földi testet ad az égi természetü léleknek. A Bibliában Éva, a halált hozó bün anyja a test esendöségét, míg Szüz Mária, a Megváltó Anyja a megtisztult lélek örökkévalóságát képviseli. Mivel az emberi természet is kettös - égi és földi, azaz isteni és állati -, ennél fogva az anya szerepe is
ellentmondásos, amire talán anya és banya szavunk hasonlósága és ellentétes értelmük is utal. Az anya alakja világszerte elsösorban a fa, az életfa, illetve az oszlop és a létre motívumával kapcsolódik össze, de szimbolizálhatják a belül üreges, befoglaló formát mutató tárgyak (böségszaru, edény, gyertyatartó, kút, láda, urna), épületek(ház, templom), egyes természeti képzödmények (hegy, barlang, virágok) és természetesen az anyasággal összefüggö testrészek (mell, vulva), továbbá az elemek közül a víz és a föld is. A víz akár mint a magzatvíz, akár mint az élet vize elsösorban a lét kezdetére, a születésre, a föld pedig a végre, a halálra vonatkoztatható, hiszen az anya alakjának nemcsak a születésnél, de az újjászületésre elökészítö, halál utáni életben is fontos szerep jut. A kereszténység a Szüzanyát magával az anyaszentegyházzal azonosítja, hisz a hívok az egyháztól nyert kegyelem révén új
életre születnek. A magyarság ösi hitvilágának anyaalakja a Boldogasszony Szüz Mária alakjába olvad egybe.