Abban az időben a gépkocsivezető szakmán belül nagy rangot jelentett a taxisofőrség. Azt hittem, hogy a pilóták mesés összegeket keresnek. De hiába volt hivatásos gépjárművezetői jogosítványom és némi vezetési gyakorlatom, csak garázssofőrnek szerződtettek. A Kerepesi úton levő központi garázsokban, és a javító műhelyben a garázsmester volt az első számú főnök, de gyakorlatilag minden szerelő minket „csicskáztatott". Kis papírral a kezünkben keresgéltük a sok autó között azt az egyet, melyet a szerelőaknára kellett állítanunk. Ahogy ez megtörtént, már rohantunk a következő autóért, mert bizony eléggé lerohadt gépkocsiparkkal látta el a vállalat Budapest személyszállítását. A már megjavított gépkocsit a rámpára állítottuk, a slusszkulcsot pedig átadtuk a váróban tartózkodó gazdájának. Ilyenkor általában egy, szerencsés esetben két forint borravaló ütötte a markunkat. Ez a mellékjövedelem bizony jól jött az 1100 forintos fizetés mellé. Viszonylag gyorsan kialakult bennem is egy olyan érzés, mikor az amorális válik morálissá, mert ugye haragudtam arra a sofőrje, aki nem adott egy fityinget sem. így aztán már a taxizás előtt mindenkiben kialakult egy téves nézet: aki nem ad jattot, az csibész, az utálatos és piti. El kell őt kerülni. Tehát a garázssofőri szolgálat nemcsak arra volt jó, hogy megtanuljunk a kocsikkal biztonságosan forgolódni, hanem arra is, hogy „etikai nevelést" kapjunk.
- Eltelt vagy fél év és egyszer csak látom, hogy a garázs faliújságján, a „Forgalomba mehetnek" címszó alatt ez szerepel: Schirilla György.
A tisztító tűzben várakozók öröme, mikor a mennyországba kerülnek, nem volt kisebb az én örömömnél.
- Felöltöztettek, mint szaros Pistát Krisztus neve napján. Egy rend nyári és téli „öltöny", egy hosszú műbőr kabát, sapka és a jellegzetes ovális jelvény. Utóbbinak örültem a legjobban. A téli munkaruhánk ugyanaz volt, amilyet a köztisztasági dolgozók viseltek. Már csak ezért is éreztem fontosnak a jelvény viselését, mert ugyebár egy taxisofőrt azért ne nézzenek utcaseprőnek. A szolgálatiruhadarabok és a jelvény hordása kötelező volt. Aki ezeket nem viselte, azt az ellenőr „kivette" a forgalomból, azt pedig további szankciók követték. Például garázsszolgálat. E munka afféle mumusnak számított. Megalázásnak és nem utolsósorban keresetkiesésnek. Karambolért, utas feljelentésért mindig garázsszolgálat dukált. Kemény, de eredményes módszer volt, hiszen fegyelemre intett mindenkit. Iparkodtunk is úgy dolgozni, hogy éreztessük, mi vagyunk az utasokért. Előre köszöntünk, kinyitottuk az ajtót, besegítettük az utast. Aztán felmértük a helyzetet, hogy milyen a kuncsaft hangulata. Akar-e beszélgetni egyáltalán? Voltak barátságosak, morózusak, nagyképűek, barátkozók és a várható jatt érdekében fontos volt az alkalmazkodás.
A jó taxisofőr erényeit így foglalhatnám össze: légy ravasz, mint a róka, légy szelíd, mint a galamb légy ügyes, mint a macska és légy okos, mint a kígyó.
- Állandó éjszakai beosztásba kértem magam. Először is azért, mert éjszaka jobban lehet keresni, másodszor pedig azért, mert mindig is jobban szerettem az éjszakát, a sötétet, mint a nappalt és a napsütést. Már az első nap konstatáltam, hogy a mesés összegekről szóló me mondák alap nélküliek. Első éjszakai szolgálatom kilencven forint borravalót szedtem össze. (Ebben az időben 70 forint volt egy kiló téliszalámi. Csak példaként említem, hogy a húsevők nosztalgiázzanak!)
- Szerettem éjszaka dolgozni, hiszen az éjszakai vezetés nem veszi ki „az ember zsírját" annyira, mint a nappali. Nem szólva arról, hogy a csekély forgalom több fuvar teljesítését teszi lehetővé. Szervezetem rövidesen átállt a fordított életritmusra. Olyannyira, hogy nappal mamuttávokat futottam. Sokszor alig vártam, hogy kocsiba üljek és kipihenjem a napi 30-50 kilométer lefutását. Jól éreztem magam szolgálat közben, olyannyira, hogy az elején alig vártam már az időt, hogy végre dolgozhassak. Érdeklődéssel figyeltem az éjszakai életet. Az emberek tobzódása, néha leállatiasodása, anyagi és biológiai értékeik elherdálása, szinte egy tragikus színdarabot jelenített meg számomra. Akkor még nem tudtam, hogy az össznépi nagy színjáték e kis szelete egy folyamat. A stabilizációs évek tobzódása során tönkrement a humánbiológiai vagyon. Egyre silányabb generációk születtek és egyre silányabbak lettek az életmódmodellek is. A taxizás nem számított luxusnak, időnként bárki megtehette, hogy akár egy teljes éjszakára gépkocsit fogadjon sofőrrel.

Folytatjuk...

• FÓRUM - Egy éjszaka a hiénákkal
• FÓRUM - Mikor ébren vannak a patkányok  E könyv fóruma

• Egy éjszaka a hiénákkal TV2 Napló 2006.03.19. 19.45
• Az ellenőrzésről
• Mesél a pesti taxi
• Régiségek
• Misibácsi meséi

E könyv előkerülése, újabb könyvespolci motyózásom eredménye. Én annak idején nagyon élveztem. Most újraolvasva furcsa érzés, hogy már akkor is úgy beszéltek a múltról, mint valami csodálatos soha vissza nem térő aranykorról, pedig még nem sejtették, mi minden vár ránk.
Számomra, a könyv születésének ideje volt az aranykor, hiszen én akkor voltam ifjú titán, a könyvben szereplők számára, viszont magam voltam a felhígulás, a tömegesen, már szinte akadálytalanul beözönlő ifjuság!
És hol volt még a rendszerváltás,  a munkanélküliek tömege....?