Témakörök > Droszt Híradó > Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D A hozzászóláshoz be kell jelentkezned | |
---|---|
üvegtigris | 2009.12.15. 12:30:32 / # 236828 |
Ez is ,csak a Magyar Országházban tőrténhetett meg:
Bármennyire is akarja az ember, egyszerűen nem tud szó nélkül elmenni egy olyan esemény mellett, mint a minapi zsidó konferencia. E jeles alkalom meghívott vendége Elie Wiesel Nobel-békedíjas író volt, aki mi egyebet is tett volna, minthogy ujjal mutogatott a magyar parlament soraiban ülő politikusokra, akik - szerinte - tétlenül nézik az antiszemitizmus és a fasizmus újjáéledését.
Persze egészséges országok parlamentjeiben egy ilyen beszédet nem tudna végig mondani senki, mert az első képviselő lerúgná az illetőt a pulpitusról, majd a következő mozdulattal, testületileg, határozott eleganciával toloncolnák ki az országból, jelezvén, az alaptalan vádaskodásoknak, a szülőföldünk és az országgyűlés sértegetésének itten nincs helye. Nálunk azonban senki nem esik efféle túlzásokba, hiszen hová is lenne akkor a politikailag korrekt viselkedés?
Szóval a magyar parlament ingjét szaggatva, nyálcsíkot húzva maga után hozsannázott, csüngve az író szavain. Tették mindezt úgy, mintha itthon naponta kéne küzdeni a rasszista, fasiszta, holokauszttagadó tömegekkel, akik ráadásul úgy szaporodnak, mint a baktériumok.
|
|
coffos | 2009.12.15. 12:20:23 / # 236827 |
![]() |
Akkor ezek szerint a Viktorékat is elszámoltatjátok a kayaibrahim, autópálya, beléptetőrendszer, gripen beszerzés,és egyebek miatt ?
De szerintem nagyot fogsz Te csalódni amikor összeállnak a kétharmad miatt...ne feledd honnan jött Vona...és ki pénzeli az echo tv-t ( Széles G. )
Anno már hallottunk ilyet hogy neeem fogunk koalícióra lépni a kisgazdákkal...
Előzmény: #236825 turul 2009.12.15. 12:11:11 |
Rocktaxi | 2009.12.15. 12:17:54 / # 236826 |
... és ne feledjük el, hogy a fidesz testvérpártja a likud!! :-(
Előzmény: #236825 turul 2009.12.15. 12:11:11 |
|
turul | 2009.12.15. 12:11:11 / # 236825 |
Egyre undorítóbb módon hazudik Orbán: a Jobbikot vádolja a maga bűnével
Orbán Viktor szerint a Fidesz-KDNP az „egyetlen csapat Magyarországon”, amely változást akar. A Fidesz elnöke az álellenzéki párt országos választmányának hétfői ülésén úgy fogalmazott: „százegynéhány nappal a jövő évi választások előtt állnak a zászlók”, amelyekre mindenki felírta a maga elképzeléseit.
A FIDESZ Orbánnal az élen tutyi-mutyi módon,puha fa..úként a fejét a homokba dugva végigasszisztálta az Ország eladását,kifosztását.Nyolc éven keresztül.
Miként meri állítani,hogy,csak ők akarnak változást?
Örülhetne,ha eljő az idő,hogy a JOBBIK MGYARORSZÁG szóbaálljon velük.
Végül is van Orbánnak barátja.
ÍME:::
|
|
málna | 2009.12.14. 18:18:19 / # 235935 |
![]() |
Mekkora önbizalom!
:DDD
|
iron | 2009.12.14. 17:46:30 / # 236824 |
![]() |
nincs jelentősége mit teszel...
a csúcson vagy. elindíthattad a topicot, az utókor hálás lesz érte.azt fogják mondani, hogy ilyen is volt! egyszerű, de azért aranyos!
:)
Előzmény: #236823 Bao 2009.12.14. 12:13:09 |
Bao | 2009.12.14. 12:13:09 / # 236823 |
![]() |
Én úgy fogalmaznék, hogy elmondom a véleményem.
Nem pedig belekötök valamibe.
Azt meg nem tudom, hogy gondolhatod, hogy legbelül igazat adok nektek.
Persze lehet így van 10000000000-ból egy esetben.
:)
Előzmény: #236821 málna 2009.12.14. 11:56:33 |
málna | 2009.12.14. 11:58:19 / # 236822 |
![]() |
Te beteg vagy.És nagyon sajnállak.
:D
Előzmény: #236811 2009.12.14. 01:20:40 |
málna | 2009.12.14. 11:56:33 / # 236821 |
![]() |
Márpedig sok,cinizmus ide vagy oda!Te is szoktál úgy írni,hogy ráakaszthatnám a cinizmus jelzőjét....Az hogy a fenében van,hogy neked mindig bele kell kötni valamibe?Még ha úgy érzed legbelül,hogy igazat írt,akkor is...!?
Előzmény: #236807 Bao 2009.12.13. 20:56:33 |
málna | 2009.12.14. 11:52:11 / # 236820 |
![]() |
Szia!Nagyon jól látod szociológiailag a helyzetet!Bár ismétlem,szerintem nem lesz olyan vezető,aki elsősorban nem a haverokat és a családját juttatja a tűz közelébe,s majd a hatalommal sem él vissza,mindezt azért,mert szereti a hazáját.Ettől függetlenül én magyarnak érzem magam,itt fizetek adót,és itt is maradok,mert az apám és a nagyapám is ezt tette!
Én is csináltam hülyeséget,aminek ára volt..Kifizettem,mert ez volt a tanulópénz.Sokáig tartott,de megérdemeltem!Most már biztos,hogy nem tennék olyat,tanultam belőle.Viszont nem hinném,hogy aki ilyenkor érthetetlen módon hitelt vesz fel,az jövőre tanul e belőle...?
Egyetértünk,hogy szív nélkül nem megy a kormányzás.De vajon ha hatalomhoz jut az,akinek szavaiból most ez jön le,vajon azután is ekkora hazafi marad...?Kiváncsian várom...de tényleg!
Előzmény: #236810 R005 2009.12.14. 01:14:25 |
kekeckedő | 2009.12.14. 11:31:06 / # 236819 |
Esténként ne felejtsünk a Nyugati térre menni hanukázni.
Aki teheti vigyen egy kis piros-fehér csíkos zászlócskát is.
Ott láthatjátok ezt a Petőfi versidézetet.
|
|
kekeckedő | 2009.12.14. 11:25:06 / # 236818 |
HELLÓ ATTA!
Nem kell a reptérre menni.Itt vannak ők már tartósan.Íme egy az iwiwen:
Olvasónk hívta fel a figyelmünket az alább látható átlagos adatlapjára. Hosszú János egy igazi héber, vallása tanításának megfelelően ugyanis lelketlen állatoknak tartja a nem zsidó "embertársait", köztük természetesen minket, magyarokat is. "Meglepő" módon Jánosunk egy judapesti ékszerboltban dolgozik (ad-vesz, ugyebár), látható is az üzlet címe.
Hosszú 2007-ben regisztrált, s legutóbb ma hajnalban jelentkezett be, szorgalmasan nézegeti tehát az adatlapját. Kívánjunk neki boldog születésnapot a közelgő évforduló alkalmából!
Előzmény: #236814 2009.12.14. 01:32:43 |
|
mew | 2009.12.14. 02:36:11 / # 236817 |
![]() |
|
törölt felh. | 2009.12.14. 01:42:49 / # 236816 |
![]() |
Én is!119 és vége.....................
Előzmény: #236813 2009.12.14. 01:30:09 |
törölt felh. | 2009.12.14. 01:41:38 / # 236815 |
![]() |
Nagyon jó írás volt!Tanulhatnának belőle az ilyen málna félék.Először a fejekbe kéne rendet tenni.Mert az nem járja,hogy a kiváltságosok talicskával tolják ki a milliárdokat és ezekre a gazemberekre még 100 ezrek szavaznak.Egy normális országban ezek mind egytől-egyig börtönben ülnének.Itt csak az 1%-uk.Nyugaton,hogy a fél kormány le van tartóztatva vagy börtönben ül elkébzelhetetlen,és azok a milliók,akik ezek a bünszervezetek ellen fölemelik a hangjukat,le vannak csőcselékezve.De reméljük,hogy kézzelfogható már a változás.
Előzmény: #236810 R005 2009.12.14. 01:14:25 |
törölt felh. | 2009.12.14. 01:32:43 / # 236814 |
![]() |
Majd érdemes lesz kimenni a reptérre filmezni választások éjszakáján.
Hány magánrepülő hagyja el az országot...
(nem kérdés hova)
Előzmény: #236812 2009.12.14. 01:23:55 |
törölt felh. | 2009.12.14. 01:30:09 / # 236813 |
![]() |
Mennyi is volt a patkányforradalom?
133 nap?
Most újra élhetjük:D
(vágom a centit)
Nem véletlenül beszélt nemrég lopcsányi arról,hogy a fidesz politikai leszámolásra készül,vagy hogy szilványit meg kell védeni a jövőbéli támadásoktól(megkapta a 75. helyet).
Érzik,hogy hamarosan felelösséget kell majd vállalniuk a tetteikért,és próbálják politikai leszámolásnak beállitani a primik elött.
Hányinger brigád.
Előzmény: #236812 2009.12.14. 01:23:55 |
törölt felh. | 2009.12.14. 01:23:55 / # 236812 |
![]() |
Most ez kell szajkozniuk,hogy tök mindegy ki lesz hatalmon semmi nem változik.Ez nem igy lesz.Ha lesz egy normális kormány,és elszámoltatás a 8 év büneiért,vagyonelkobzással(lásd már most:zuschlag-hunvald-benedek-kulcsár,stb.),akkor egyszer csak megérjük,hogy aki dolgozik az is normálisan tudjon létezni.El tudjon menni nyaralni,szinházba,moziba stb.Nem ugy mint a taxisok 80%-a aki már ezer éve nem volt a sarki kifőzdén kivül sehol.De az első időkbe már az is haladás lesz,ha nem egy lopcsányt v libást v mesterházyt v bugyikot v szilvásyt v botoxost v szollárt kell látni,hogy osztják még a csapból is az észt.119 nap és ennek vége lesz......
Előzmény: #236809 2009.12.14. 00:56:54 |
törölt felh. | 2009.12.14. 01:20:40 / # 236811 |
![]() |
És nem is érdekli.
Neki ez egy zsákményország,amit fejni kell.
Mindenki veszélyes,aki ezt ellenzi,vagy akadályozná a fejést.
Kezdem azt hinni,hogy málna is a "ballib forumozó rohamosztag" tagja.:D
Minden szinten nyomják az agymosást,ne feledjük.
Előzmény: #236810 R005 2009.12.14. 01:14:25 |
R005 | 2009.12.14. 01:14:25 / # 236810 |
![]() |
Szia Málna! Te nem Magyar vagy? Ha az egyik családtagod tapasztalatlanságból hülyeséget csinál akkor megérdemli a sorsát? A magyar nép a több évtizedes orosz elnyomás miatt tapasztalatlan a hitelek világában,tapasztalatlan a fogyasztói társadalmi életben stb...Az ország vezetését külföldről írányító/befolyásoló erők érdeke ennek a tapasztalatlanságnak a kiaknázása gazdasági okokból!A fő baj,hogy a jelenlegi szoci vezetőink gazdasági társaságként képzelik az ország vezetését,számadatokat,statisztikákat néznek és nem élő embereket! Mindezek mellé a 8 év alatt amit lehet elherdáltak és elloptak!Egy jó kormánynak fel kellett volna ismernie eme hiányosságit a népnek és jó apa módjára minden lehetséges szabályal rá kellett volna koppintania az emberek kezére amikor felelőtlenűl ugrottak bele minden hitelbe,pusztán azért mert a több évtized nélkülézése után mindenki mindent akart hirtelen magának!Éppen ezért fontos a jobboldalban jelen lévő magyar szív,mert a szocikkal ellentétben a jobbosok a rideg ész mellett a meleg szívet is figyelembe veszik.Biztos,hogy ez kissebb és lassabb gazdasági fejlődést fog eredményezni,de szerinted melyik a jobb? Ha belepusztulunk a hirtelen-gyors javulásba, vagy lassan de biztosan felállunk annélkűl,hogy belerokkannánk és élet nelkűl élnénk le az életünket?Plusz még egy dolog!A nagyapám,az apám,és én magam is az egész életemben azt hallgatom, hogy ha meghúzzuk magunkat akkor majd egyszer jobb lesz!Félek, hogy a ma még nem élő fiam is ezt a nótát fogja hallgatni!Ha úgysem jön el soha az a jó csak mindig hitegetnek minden generációt vele akkor miért kell a drasztikus belerokkanás? Ha úgysem változik jóra a sorsunk akkor miért nem jó ha teszünk a javulásért de közben nem huzzuk le a klotyón az életünket hiába? Látod ezért kell ennek a hideg fejű szoci brigádnak eltünnie végre! Hiába sikeres egy üzletember az üzleti világban! Egy ország vezetéséhez nagy szívre is szükség van!Ez az amit az mszp nem érez, nem ért!
Előzmény: #236806 málna 2009.12.13. 19:09:41 |