Hát nem nálad van ??

Azt hittem, mész tüntetni, pasztmek.

Te most azt szeretnéd, ha én is leértelmifogyatékosoználak? :-)

Ha nálam lennének ezek a papírok, már rég a gazdájuknál lennének...  (nna ez szép csavar ) 

A fészről "loptam" az írást.

A kutyát a Főszerkesztő úr (tomajer) párja fogadta örökbe, a papíros sztorit pedig egy George Bass néven regisztrált Facebook-felhasználó posztolta ki, aki valószínűleg nem taxis. A Főszerkesztő úr csupán megosztotta velünk.

Igaza van a Rolandnak ! Nem keresgetni kell,hanem az első utbaeső szervnek leadni,vagy ha már különbnek érzi magát a többi taxistól, akik a legnagyobb szivfájdalmára nem segitettek,elvihetné csak úgy kollegalitásból az igazolványban szereplő cimre.Jelzem nem is tarhatja magánál az igazolványokat,meg aztán minek? Vagy jutalmul kutyakaját akar? A kutyus rendbehozatala,és szeretete viszont elismerést érdemel.

De most mire válaszoltál?

:-D

George Bass 2 új fényképet osztott meg — Michael Corben a CIA titkosügynőke.

A mai napra egy igazán izgalmas játékot találtam magamnak, ami még most sem ért véget, ezért bevonlak titeket.
Neve: Találjuk meg a Taxist!

Adott egy “Forgalmi engedély” és egy “Igazólólap személytaxihoz”. A játék lényege a következő, találjuk meg a hozzátartózó Taxit és annak sofőrjét. Gondolom a jogos tulajdonosának biztos szüksége van ezekre a feleslegesnek nem mondható papírokra.
Én naivan azt gondoltam, hogy van egy olyan szoros összefogás a taxisok között, hogy egymás segítségre lesznek, de ez persze nem így van. Konkrétan a napom nagy részében azon voltam, hogy oda “kamikázzézzam" magam árkon- bokron, 2 sávos utakon és 4 sávos utakon, forgalommal szemben és menetiránynak megfelelően, pirosnál épp álló és a sárgába épp beleváltó lámpás taxikhoz. Majd megkérem a sofőrt, hogy mondja már be a CB-be, hogy van nálam egy ECG 324-es taxi rendszámhoz tartozó forgalmi engedély és szeretném visszajuttatni a tulajdonosához.

Hát azt a szorulásos, kínszenvedős pofákat amiket vágtak, hogy épp segíteni kell az egyik “bratyijuknak” az valami félelmetes. Nem is az, hogy csípőből próbáltak azonnal lerázni, mert ugyan kimondva nem volt, hogy nem akar segíteni, de hogy még ez neki nyűg is ez teljesen nyilvánvaló volt többségük számára. Értem én hogy még csírájában fojtsuk el a “konkurenciát” pláne egy olyan piacon ahol sokan is vannak és még az utas is kevés, de azért némi emberség szerintem nem ártana vagy legalább is némileg dobna az ember kedvén (na meg a társaság imidzsén is), ha nem azt érezné a segítő és odalibbenő embertárs, hogy “anyádért jöttél ide ilyen kérdéssel azt hittem már egy potya fuvarért csápolsz vagy kopogsz be.”

Szóval a lényeg a lényeg, hogy botrány még mindig az emberi hozzáállás egymáshoz,a segítőkészség egymás irányában még mindig egy szánalom, de nyilván a remény hal meg utoljára és még ha nem is szeretjük a taxisokat, de igazán jófejűség lenne megosztani ezt a posztot, hogy eljusson a jogos tulajdonosához ez a két papír, ha már a taxis kollégák ennyire segítőkészek voltak (SE). Papírok nálam, érdeklődni privátban. Örvendtem.

Ha egy kutya 37kg és nem 55 akkor szerinted biztos nagyon jól van kötözködös, ugye? Próbáld ki egyszer azután mond ,hogy neked így jó. Bár a hiénák ezért éhesek mindig feltehetőleg. Tolvajok!!!!

Na látod, ezért nem állhatsz meg egyetlen, hiénák által birtokolt területen sem, te beteg kutya!

:-D

Beteg?  Csak éhes volt!  Most már több mint 55 kiló, (én 57) és ha elkezdünk játszani, repdesek mint a győzelmi zászló

Valahol már olvastam egyszer. Megható. Viszont ilyen történet egy igazi hiénával sosem fordulhat elő. Igaz az sem, hogy befogadjon egy beteg kutyát.

Egy New York-i taxis igaz története egy utolsó útjára induló idős néniről: 

"Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok.

De aztán mégis inkább kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem."

Egy pillanat – válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Hallottam, hogy valamit vonszolnak a padlón.
Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot, kalaptűvel. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki.
Mellette egy kis bőrönd pihent. Ahogy benéztem a lakásba, olyan volt, mintha évek óta senki sem lakna benne. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. Nem voltak órák a falakon, egyetlen kép vagy dísztárgy sem a polcokon. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenféle fotókkal és vázákkal teletömve.
- Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.

Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.

Semmiség – feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.

Milyen jó fiú maga! – mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?
- Nem az a legrövidebb út. – vágtam rá gyorsan.
- Ó, azt egyáltalán nem bánom. – mondta. Egy hospice-házba tartok.

Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.
- Nincs már családom. Mindenki meghalt. Nagyon csendesen beszélt. A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra. Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
- Mit szeretne, merre menjünk?

A következő két órában bebarangoltuk a várost.

Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.
Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.

Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton azt monda: Most már mehetünk. Elfáradtam.

Szótlanul haladtunk a megadott címig. Alacsony épület volt, a feljáró az előtetővel fedett főbejáratig vitt.

Két egyenruhás alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítettek, figyelték az asszony minden mozdulatát.
Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.

-Mennyivel tartozom? – kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.

- Semmivel. – feleltem.
- Magának is meg kell élnie valamiből. – mondta.
- Vannak más utasaim is. – szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.
- Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak. – mondta végül: -Köszönöm.

Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.

Egy életre zárták rá az ajtót.

Aznap csak vezettem, céltalanul.

Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélni.

Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?
Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.

Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.

És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el. ”

Semmi baj.  Csak tényleg azért van háromezer topic, hogy mindent ott beszéljünk meg ahova tartozik.  Különben lehetne egy, ötszázezer hozzászólással.

Bocsánatot kérek. Nem gondoltam hogy ez politikai téma. És hát tableten nehezen áttekinthető, és szokatlan még az új design.

Bocsi, de!

Az előtted hozzászólónak már említettem. A téma a POLITIKAI TOPICBA tartozik!

Kérek mindenkit ennek betartására.

Na, ezért kell az internetadó.

http://www.hir24.hu/poszt-itt-haztaji/2014/10/22/na-ezert-kell-az-internetado/#sl

Mindjárt egy hozzászólás.