'Ha valaki – virágon kívül bármi mással – önökhöz ér, az menjen börtönbe!'. Ez volt Traian Basescu román államfő nőnapi üzenete. Román ffi? szabadlábon? :D

Ma meg: Péntek Péntek őrzi félelmetes hírét, de már megöregedett.

Én meg nem értek ovisul úgy láccik, sajna. :D

Áhh.. nem szeretek én belekotyogni a nagyok dógába:-)

Ha kizsidózta magát odaát, itt lehet értelmeseket is írni pihen(t)nésképp :D

Mán vártam őhiúságát, főszerkesztő úr! :D

Khmmm:-)

Napok folytatása Csütörtök Ellentétben a közhittel, a veszélyes nap nem a péntek , hanem a csütörtök. Ez a nap alattomos. Még nyugtával dicsérni is merész vállalkozás, mert éjfélkor érintkezik a péntekkel s a két nap érintkezése valamilyen szikrát vet az éjféli sötétben. Csütörtökön nagyon kell vigyázni minden szavunkra és cselekedetünkre. Pénzt ne fogadjunk el e napon, mert nem hoz áldást, nőknek ne adjunk találkát, mert később megbosszulják magukat. Csütörtökön legokosabb adót fizetni vagy gonosz rokonokat látogatni, egyszóval áldozattal felelni e napnak, mely sunyi és veszélyes. Így bizony. Olvassuk csak el a politikai topikot, ugyi :D

Lehet, nem is rosszfej a bácsi. :) De azé megfésülködhetne kicsit néha. Habár... a vízöntők általában kócosak. :) http://hvg.hu/kultura/20120307_foldes_laszlo_hobo_interju

„A tigrist a vadászat előtt gondolatban el kell ejteni, a többi csak formalitás." Konfuciusz

Ez meg a helyi újság vezető híre. :D

Csak így szerényen :)

Kedd Kedd a legjobb nap. Aki kedden kezd vállalkozásba, nem bánja meg. Kedd a családi béke, a könnyen megoldható feladatok, a jóindulatú csillagképek napja. Nagyon ritka az olyan kedd, mikor nem kap az ember kellemes hírt, készpénzt, vagy – egyszerűbben – nem akad néhány békés, nyugodt órája. Ezek a keddi órák, mikor úgy érezzük, munkánk nem volt egészen hiábavaló, az emberek nem olyan vészesen veszélyesek, mint más napokon; a nők és férfiak is megegyeznek még egy keddi napon. Kedden néha tisztábban látjuk életünk feladatait, bizalommal keressük fel az orvost, és nagylelkűen lemondunk bizonytalan követeléseinkről. Kedd a békekötés napja. Az erők, melyek szüntelenül támadják az emberi életet, mint bizonyos erők az atomokat, kedden pihennek. Ilyenkor szabad mély vízben is fürdeni. A nők tehetetlenek kedden, minden ármányuk és tervük dugába dől. A kedd békés ereje és jó hatása kisugárzik még a szerdára is, mely a közömbös napok egyike: az ember este lefekszik, ásít, s egykedvűen gondolja: milyen nap is volt ma?… Aztán eszébe jut és legyint. Szerda volt. Vállat von, elalszik. (Márai: Napok)

Váááóóó...hát ez az... a fények az éjszakában. :)))

Tessék még egy kis Iskola a határon. Haladóknak :D „Szegény barátaim, nekem tízezer lelkem van, melyiket vádoljátok nektek nem tetsző dolgokkal? Önző vagyok, szökevény, részvétlen, szeretet nélküli? Lehet, hogy ez is mind én vagyok. Nem nagyon rajongok önmagamért sem, az igaz. Mégis, ti a féltve őrzött szerelmeitek alján csak a részvétlenség fájdalmasan szilárd talajára építhettek, az én közönyös magányom pedig, a személytelenség végső kérgein belül, a szerelemnél erősebb egymásba olvadás sűrű, cseppfolyós, semleges lávarétegéből táplálkozik. Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetetlenül, közönyösen, megmásíthatatlanul. Hát nem veszitek észre, hogy nektek is tízezer lelketek van? Az idő visszafordíthatatlan koordinátája mentén virtuális lehetőségeinkből mindig csak egy tud megvalósulni. A fogható valóság felszínén élünk, elszakadva. Az érzékelésen túli, időn kívüli, nagyobb valóság terében azonban folytonosan összefüggünk egymással valahol. Indáink metszik a világot, aztán továbbnyúlnak, ki, egy ismeretlen dimenzióba, mint elszakítatlan köldökzsinór, s ott vagyunk egybekapcsolva, egyetlen egészként, abban a teljesebb kontinuumban.” „Másképp hogyan érthetnénk meg végül még a néma gyerek szavát is? Hogyan volna lehetséges az a csoda, hogy a mi siralmas eszközeinkkel, szóval, tettel, rúgásokból, tréfákból, otromba, elnagyolt jelekből mégis megértjük egymást? Hogy közölni tudunk többet, mint a mondanivalónk? Hogy felfogjuk azt is, ami nincs benne, s ami bele sem férhet kifejezőeszközeinkbe?” „Másképp hiábavaló volna minden igyekezetünk. Így pedig, gyarló látszatokból, a létezés felületében reménytelenül nyújtózkodva egymás felé, és halott formák segítségével élő valóságot tudunk létrehozni, ha a felületre merőleges irányú, ismeretlen dimenzió felé ható erőkre szakadatlanul ügyelünk. Mert konvergens, egy metszőpontból kiinduló sugárnyaláb tagjainak is tekinthetjük magunkat, hiszen annál jobban közeledünk egymáshoz, minél beljebb haladunk önmagunkban, magányunk közös centruma felé – noha a szűkebb vagy tágabb gömbfelületeken, melyekből diszkrét pályákat, elszigetelt ponthalmazokat ütünk ki, esetleg egyáltalán nem érintkezhetünk.”