CSOKONAI SZOBRÁNÁL A csillagtalan magyar téli éjben, Megálltam szobrod elött ősi szent, Elődöm és a csöndben és setétben, Érced szava nekem vigaszt ízent. Íme te állasz rendületlen éppen, A halandók és mulandók felett, Maradandóság komoly köntösében, Túl éled a földi életet. Megcsonkul ország, és te oly egészen Dalolsz a múltból a jővőbe még, S szavad ekhozza bízó büszkeséggel, Az ébredő s elhunyó nemzedék. És minden lilla megszépül dalodban, Minden borocska tűzesebb leszen, Ha rád gondol útódod s összedóbban Minden magyar szív édes verseden. A csillagtalan magyar téli éjben, Eljöttem én is ballagó diák, S újult erővel és újult reménnyel, Zengettek bennem ősi melódiák. Míg álltál boldog magasan fölöttem, S deres subában ködlött a jelen, Belémeredtél az örök jővőbe CSokonai, magyarság, Debrecen! JUHÁSZ GYULA

A HYMNUS E bus imádságot dalolta ajkam, Mikor nem is tudtam még,mit dalol, Csak éreztem,hogy orgonás szavakban, Ezer év búja búg a hant alol. A végeken, hol mély magányban éltem, S Rodostó gyásza szált lelkem felett, A néma dacban,büszke szenvedésben, Fajtám keserve megértettelek! E dalt dudoltam ott fáradt ajakkal, Az éghez oly közel járt e magyar dal, Kárpátok ormán ültem egyedül, És gondolkoztam kölcsei felül, Ki fél szemével a jővőbe látott, Szent táltosunk,teljék be látomásod. JUHÁSZ GYULA

OLVASSUNK VERSEKET AZ VAGY NEKEM... Az vagy nekem,mint testnek a kenyér, s tavaszi zápor fűszere a földnek. Lelkem miattad, örök harcban él, mint a fösvény,kit pénze gondja öl meg. Csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél az idő elop, eltemet, csak az enyém légy,néha azt szeretném majd,hogy a világ lassa kincsemet. Arcod varázsa csordultig betölt s egy pillantásodért is sorvadok, nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam, s még kapok. Koldus szegény királyi gazdagon, részeg vagyok, és mindig szomjazom. Sakespeare

A HÉT CSAJA

A HÉT PASIJA

A HÉT KÉPE. ÉRZELMEK HATÁROK NÉLKÜL

A HÉT KÉPE

OLVSSUN VERSEKET! SZERETLEK KEDVESEM Szeretlek kedvesem Szeretlek tégedet, Szeretem azt a kis Könnyű termetedet. Fekete hajadat Fehér homlokodat, Sötét szemeidet Piros orcádat. Azt az édes ajkad Azt a lágy kis kezed, Melynek érintése Magában élvezet. Szeretem lelkednek Magas röpülését, Szeretem szívednek Tengerszem mélységét. Szeretlek ha örülsz És ha búbánat bánt, Szeretem mosolyod S könnyeid egyaránt. Szeretem erényeid Tiszta sugárzását, Szeretem hibáid Napfogyatkozását. Szeretlek kedvesem Szeretlek tégedet, Amit embernek csak Szeretnie lehet. kívüled rám nézve Nincs élet nincs világ, Te szövödöl minden Gondolatomon át. Te hangzol szívemnek Minden verésében, Le mondanék minden Dicsöségrül érted S megszereznék érted, Minden dicsőséget. Nekem nincsen vágyam, Nincsen akaratom Mert amit te akarsz, Én is azt akarom. Nincs az az áldozat, Mely kicsiny ne lenne Éretted, hogyha te Örömet lelsz benne. S nincs csekélység ami Gyötrelmesen nem sért Hogyha te fájlalod, Annak veszteségét. Szeretlek kedvesem Szeretlek tégedet, Mint ember még soha Sohasem szeretett! Oly nagyon szeretlek Hogy majd bele halok, Egy személyben minden De mindened vagyok. Aki csak szerethet, Aki csak él érted Férjed fiad atyád, Szeretőd testvéred, És egy személyben Te vagy minden nekem. Lyányom anyám húgom, Szeretőm hitvesem! Szeretlek szívemmel Szeretlek lelkemmel, Szeretlek ábrándos Őrült szerelemmel! És ha mind ezért jár Díj avagy dicséret, Nem engem illet az Egyedül csak téged. A dicséretet és díjat Te érdemled Mert tőled tanultam Én e nagy szerelmet. PETŐFI SÁNDOR

Igen, kicsit csodálkoztam is:-)) Radnóti Miklós 1909. május 5-én született Budapesten.

1944.Január

OLVASSUNK VERSEKET! NEM TUDHATOM... Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország messzeringó gyerekorom világa. Belőlle nöttem én,mint fatörzsből gyönge ága,s remélem testem is majd e földbe süpped el.Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy egy bokor, nevét is,virágát is,tudom tudom hogy merre mennek,kik mennek az úton,s tudom hogy mit jelenthet,egy nyári alkonyon a házfalról csorgó,vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe,annak térkép e táj,s nemtudja hol lakott itt, Vörösmarty Mihály annak mit rejt e térkép?gyárat s vad laktanyát,de nékem szöcskét,ökröt,tornyot szelíd tanyát,az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,míg én dolgozót is ki dolgáért remeg,erdőt föttyös gyümülcsöst,szöllőt és sírokat,s föntröl pusztítandó vasút vagy gyárüzem az bakterház s a bakter elötte áll s üzen. Piros zászló kezében körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg. És ott a park a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz hol áfonya, s az iskolába menvén egy kőre léptem én, íme itt e kő de föntről e kő se látható, nincs müszer mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bünösök vagyunk mi akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk mikor hol s mikép. De élnek dolgozók itt költők is büntelen, és csecsszopók,akiben megnő az értelem. Világít bennük őrzik sötét pincékbe bújva,míg jelt nem ír hazánkra újból a béke újja,s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek, nagy szárnyadat bóritsd ránk virrasztó éji felleg. RADNÓTI MIKLÓS 1844,Január