Felhasználó hozzászólásai
Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!
Hozzáadva: 2010.04.08 14:29
Ez nem NICK-név! Úgy döntöttem, hogy életemben először (és utoljára) megszólalok ezen a fórumon, hogy ne csak az árokparti filozófusok és hordószónokok, valamint "fizetett" bér-tollnokok firkáljanak rólam baromságokat névtelenül, arctalanul és ártó szándékkal!
Aki igazán ismer, tudja rólam, hogy soha nem voltam hatalomvágyó, soha nem voltam megélhetési etikás, soha nem voltam "túlélő"! Ami elveimmel és meggyőződésemmel ellentétes, soha nem vállaltam! Szálltam már ki EB-ból a dicső Végh-Veszlényi korszakban 4 hónap után, amint rájöttem, hogy az ottani tevékenység nem a FŐTAXI-ról szól, hanem egyéni érdekekről, saját kis pecsenyesütögetésről, valamint intézményesített fuvarlenyúlásról, kézivezérlésről! Most hasonló (ha nem súlyosabb) mélyrepülés előtt áll a cég, hála a NAGY REFORMER-nek (D.Z.) és a rendkívül motivált, a FŐTAXI iránt maximálisan elkötelezett és lojális új managementjének, akik ennél a cégnél még életükben 2 percet sem dolgoztak! Szájukból a "HAGYOMÁNYOK HŰ ŐRZŐI" szlogen nagyon képmutatóan és hiteltelenül hangzik! Gondolkodtatok már azon, hogy a 2009. májusában még 800 főnél nagyobb létszámú, piacvezető (egyesek szerint 2.), "éjszaka királya" FŐTAXI mára miként pusztulhatott így le? Ezt nem lehet kizárólag a recesszióra fogni! Végiggondoltátok, hogy hány céget, mennyi szerződött partnert, szórakozóhelyet veszítettünk el? Tudjátok hány régi, ízig-vérig "KOCKÁS" ment el innen eddig, akik az előző "mélyrepülés" idején még kitartottak, de most kilátástalannak és elkeserítőnek ítélik meg a helyzetet? És mennyien megyünk még? Valóban mi vagyunk azok, akiknek menni kell? Hányan szavazzunk még valaki, valami ellen a LÁBUNK-kal? Nem tűnik fel senkinek, hogy minden eddiginél súlyosabbak a bajok a FŐTAXI-nál? Nem gondolja senki, hogy NEM idióta jövőképeket kell festegetni és saját sikertelenségünk, alkalmatlanságunk alátámasztására "alkalmazott" statisztikákat kell gyártani, hanem sűrgősen TENNI KELL valamit a VILÁG egyik LEGRÉGEBBI taxicége megmentése érdekében???
2009. május elején megindult valami az előző vezetés támogatásával... Aki akkor ott volt, tudja, miről beszélek!
Az EB-elnöki megbízást bizonyos (nem anyagi jellegű!) feltételekkel vállaltam el. Elkezdődött egy megtisztulási folyamat, ami ismert okok miatt nem fejeződhetett be...
Amit az EB zászlajára tűztem:
1.) TISZTESSÉG;
2.) KORREKTSÉG;
3.) PÉLDAMUTATÁS;
4.) EMBERSÉG;
5.) FEDDHETETLENSÉG.
Ezek szellemében kezdtem el a munkát, aztán elveszett a hátterem... Egyre jobban kiszorultam, mígnem lehetetlenné vált a további működésem. Novemberben, amikor a NAGY REFORMER (D.Z.) az etikai munkából is "obligón kívülre" helyezett, abba is akartam hagyni az egészet, de figyelmeztetett(?) (mintegy "atyailag"), hogy minden megbízatást addig KELL csinálni, amíg azt a megbízó vissza nem vonja! Becsületből kitartottam, nem is tehettem mást, a megbízás visszavonását követő napon pedig kiléptem! Úgy érzem, hogy ennél az arculatát, hagyományait folyamatosan elveszítő, jellegtelenné váló, kommercializálódó FŐTAXI-nál nincs helyem!
Ez a vezetés szakadékba viszi a céget, amit csinálnak, az BUNGEE JUMPING KÖTÉL NÉLKÜL! Remélem, rajtam kívül ezt más is észreveszi, aki tehet valamit annak érdekében, hogy ez NE folytatódjon!! A "kísérletnek" legyen vége, GAME OVER! Én mindig kockás voltam (közel 30 évig), lélekben az is maradok, de ennek a cégnek, ahonnan a NAGY REFORMER és kis csapata is fizetést kap, nem óhajtok tagdíjat fizetni! Köszönöm a türelmeteket, szervusztok, a MIELŐBBI viszontlátásra!