Reggeli kávé

2006.02.19.

Kormányszóvivő: közel félezer bejelentés érkezett elhullott madarakról

Négy nap alatt 2.391 hívás érkezett a madárinfluenzával kapcsolatban a 189-es kormányzati információs számra; ezek között szombat délutánig 441 bejelentést regisztráltak elhullott szárnyasokról - közölte a kormányszóvivő.

Szombaton 852 hívás érkezett, ebből 66 bejelentés - mondta Batiz András, hozzátéve: a konkrét bejelentéseken túl a legtöbben a madárinfluenza veszélyeiről érdeklődtek.

 


20 milliós bírság

20 millió forint bírságot szabott ki a debreceni önkormányzatra és annak két cégére a közbeszerzési döntőbizottság, mivel a sportuszodát közbeszerzés nélkül kezdték építeni.

 


Egyszerűbb volt megölni a súlyos betegeket, mint kimenteni a kórházból

Az Amerikai Kongresszus megsemmisítő kritikája után a kormányzat krízismenedzsmentjére vonatkozólag, amit a Katrina hurrikán idején tanúsított magatartás miatt gyakoroltak, nyilvánosságra került egy újabb jelentés. A National Public Radio beszámolója szerint New Orleans-ban a katasztrófa idején súlyos betegeknek halálos dózisú morfium injekciót adtak néhány kórházban, mert már nem tudták idejében evakuálni őket.

 


Az internetszolgáltató köteles együttmüködni a kalóz tevékenység megszüntetésében

Bírósági határozat alapján az internetszolgáltató köteles együttműködni a kalóz tevékenység megszűntetésében.

 



Egyre brutálisabbak a kalóztámadások

Kína partjainál tárgyalás nélkül végeznek az elfogott rablókkal * Már az óceánjárók sincsenek biztonságban

 


Keresztényeket gyilkoltak

Legkevesebb tizenhatan haltak meg a Mohamed-karikatúrák által kiváltott tüntetések miatt Nigériában. A hatóságok közlése szerint a zavargások szinte egész nap folytak az afrikai ország északi részén. Szemtanúk arról számoltak be, hogy feldühödött muszlimok a helyi keresztény kisebbség tagjaira támadtak, és legkevesebb tizenhat embert megöltek.

 


Több a műszaki mentés, mint a tűzoltás

Gyakrabban vonulnak műszaki mentésre a vasi tűzoltók, mint megfékezni a lángokat. Az elmúlt évet értékelték tegnap a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.

 


2008-ra meglesz az első szélerőmű Répcelakon

Új foglalkoztató kezdi meg működését tavasszal a répcelaki iparterületen. Emellett jól halad a szélerőműpark előkészítése is.

 



Megtalálták a rohonci világháborús tömegsírt?

A második világháború végnapjai alatt közel 200 magyar zsidót mészároltak le, akikről ez idáig nem tudták, hol nyugszanak.