2005.10.26.
Az üzemanyagok ára október 26-án 0 órától drágul.
...Miután a fogyasztói árnak csak kis része a termelői ár, az IKM szóvivője a fogyasztói ár egyéb tételeit is ismertette, így a kereskedelmi árrés átlagosan 4,5 százalék. Az árba bekalkulált útalap a korábbi tonnánkénti 4300 forintról 8220 forintra nőtt, kivétel az ólommentes benzin, ahol ez az összeg 5700 forint, a gázolajnál pedig 1700. További tétel még a fogyasztói adó, ami a termelői árhoz viszonyítva átlagosan 200 százalékos.
Az újságírók kérdéseire válaszolva a szóvivő egyebek között elmondta, hogy a BKV és MÁV számára egyelőre a költségvetés megtéríti a költségnövekedést. Elmondta azt is, hog azért ilyen kevés az idő a bejelentés és a magasabb arak bevezetése között, mert a már így is megindult felvásárlás lehetetlen helyzetet teremthetett volna. A magyar autópark összes űrtartalma 60 millió liter, benzinkészleteink viszont csak 20 millió litert tesznek ki.
Amint azt Ligeti Pál, az energiaellátási főosztály vezetője elmondta, a Szovjet olajszállítások csökkenése miatt az idén már két alkalommal vásároltunk konvertibilis devizáért 240 ezer tonnát, a nyáron pedig 453 ezer tonnát. Az ezen felül vásárolt 450 ezer tonna olaj első része most érkezett meg Százhalombattára. De ez a mennyiség sem elegendő a zavartalan ellátáshoz.
A Szovjetunió olajtermelése ugyanis egyre mérséklődik - a különféle források eltérő mértéket jósolnak. A szakértők szerint ez a csökkenés az elmúlt három évben mintegy 10 százalék körüli volt. Mindez belső ellátási hiányokkal és az export csökkenésével járt. Így a Magyarországnak eredetileg-ígért csaknem 6.5 millió tonnával szemben a szovjet szállítások az év végéig feltehetőleg az 5 millió tonnát sem érik el. Biztosat senki sem tud, mert nincsenek hiteles információk a szovjet szállítási szándékokról. Szóbeli tájékoztatás alapján arra számíthatunk, hogy az ígért mennyiségnek 72 százalékát kívánják szállítani, ami azt jelenti, hogy a negyedik negyedévben az egymillió tonnát alig meghaladó meny-nyiség érkezik Magyarországra.
Összességében tehát a kieső szovjet olaj pótlására a negyedik negyedévben még további 450 ezer tonna olaj megvásárlására lenne szükség. További 150 ezer tonnára pedig azért, mert a készletek nagyon alacsonyak, s amellett egyelőre nincsenek információk, yrról sem. hogy a szovjet partner a jövő év első negyedében mennyi olajat szállít Magyarországra.
A szakértők tehát ezt javasolják a gazdasági kabinetnek, de a döntést befolyásolja az olajszámla várható nagysága. Ha az egy héttel ezelőtti, barrelenkénti 42 dolláros áron számolunk, azaz tonnánként 300 dollárral, akkor legalább 180 millió dollárt fizethetünk az olajért. A mostani 29 dolláros árakon a végösszeg 140 millió lenne.
A taxisok gyorsan reagáltak
Csütörtökön az esti órákban magántaxisok százai gyűltek össze Budapesten a Hősök terén, hogy a néhány órával azelőtt bejelentett benzináremelés ellen tiltakozzanak. A hosszú gépkocsisor ezután a Kossuth Lajos térre, a Parlament elé hajtott.
Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Parlament épületéből kiment a tüntetőkhöz, és meghallgatta követeléseiket.
A taxisok alkalmi szóvivője, Horváth Pál kifejtette: a benzinár emelésének ez a mértéke - úgy érzik - megélhetésüket fenyegeti immár, ezért arra kérik a kormányt, hogy vonja vissza az intézkedést. Siklós Csaba azzal válaszolt, hogy erre nincs mód, hiszen a kormány kényszerhelyzetben van, nincsenek olyan tartalékai, amelyekkel a szovjet szállítások kiesése miatt dollárért importálni szükséges nyersolaj árát fedezni tudná. Hozzátette: az áremelés egyik célja volt az is, hogy üzemanyagtakarékosságra késztessék az autósokat. Siklós Csaba egyúttal ígéretet tett arra is, hogy a pénteki rendkívüli kormányülést követó'en délután három óráig választ adnak a taxisok követeléseire.
A meglehetősen ingerült és indulatos taxisok ezt követően lezárták a főváros összes hídját, s így lehetetlenné tették a Pest és Buda közötti átkelést, hosszú időre megbénítva Budapest közlekedését a Duna-hidak környékén.
Megyei tudósítónk jelentése szerint a debreceni taxisok ugyancsak tiltakoztak késő este.