Nagy Béla és Albert Flórián

A magyar sportélet egészen kivételes figurája volt, olyan sporttörténész, aki a múltat és a jelent egyben látja. A múltat kutatja, a jelent folyamatosan rögzíti, tárgyi anyagát gyűjti, hisz bármily ostobán hangzik, a jelenből lesz a múlt, a sportban sokkal gyorsabban, hiszen ott nem három évtized egynemzedéknyi idő, hanem legfeljebb a fele. Egy korosztálynak jó esetben ennyi ideje van az aktív pályafutásra, s ha egy Albert Flórián abbahagyja a játékot, cipője, mezei, aranylabdája, érmei, serlegei nyomban múzeumi tárgyakká válnak, vagy inkább egy kultusz tárgyaivá.
A Ferencvárosi Torna Clubnak óriási szerencséje, hogy az a 17 éves fiatalember a Fáy gimnáziumból épp az ő szurkolója lett, s hogy egész életén át tartó gyűjtőszenvedélyének tárgya a Fradi volt, s azon belül is elsősorban a futballcsapat. Majd negyven éve propagandistaként került a klubhoz az akkor már a Mátyás Pincében pincéreskedő fiú, hogy vasárnap reggelig, halála percéig szolgálja szeretett klubját, építse és terjessze kultuszát.
Ösztönösen tudta, egy sportklub nem pusztán testedző, versengő fiatalok infrastruktúrája, hanem komplex társadalmi és kulturális jelenség, közösségteremtő hely, identitáskötelék. A Fradi különösen. S története van, hősei vannak, relikviái, győzelmei és kudarcai – s ezek emlékét, nyomát meg kell őrizni, nem mintha olyan fontosak volnának, de nélkülük szegényebb lenne az életünk.
Nagy Béla minden játékosról naprakész kartont vezetett, benne mérkőzései, góljai, válogatott szereplései stb. számát. Most ezek a mindentudó kartonok is meghaltak, mert már senki sem fogja vezetni őket. A Fradi-idő megállt.
Dolgozott akkor is, ha olykor nem kapott fizetést hónapokig, akkor is, ha elvették tőle a maga alapította Fradi újságot. Szobája falán bekeretezve lóg egy elnöki levél, amely lényegében eltiltja a szenvedélyétől. Először akkor halt meg egy kicsit Nagy Béla, most meghalt másodszor is, végérvényesen.
Várható volt, de hihető nem. Nagyon beteg volt, de olyan életkedv és derű sugárzott belőle, hogy róla csak az élet juthatott az ember eszébe, s nem a halál. Eddig ő volt az, aki a klub halottait búcsúztatta, nemcsak leghíresebb sportolóit, edzőit, hanem leghívebb szurkolóit is. Az évtizedek során ott állt temetési beszédet mondva több száz fradista sírjánál, most több száz fradista áll majd az ő sírja körül.
Egy jó azért van Béla barátom halálában: neki nem kell végignéznie kedves klubja agóniáját.

Szále László

Magyar Hírlap Online

---

Édesapám munkatársa és barátja volt. apám temetésén Ő mondta a  bucsúztatót, már együtt várják a következő meccset. Gyermekkorom óta ismertem, sokszor volt az utasom is. Igazi fradista volt, és egy igazi "arc". 
Nyugodj békében Béla.
Bbetyár/Medgyesi György

---