- Elrepült az idő, de mintha tegnap történt volna - dől hátra a széken Keszthelyi Pál, aki harminc esztendővel ezelőtt a megyeszékhely első magántaxisa volt. De találkozásunkat egy másik fontos jubileum indokolta: húsz évvel ezelőtt akkori főszerkesztőnk buzdítására ő fogalmazta meg azt a gondolatot, ami világhíressé tette (ha csak egy átmeneti időre is) a székesfehérvári Túra-taxisokat. - Történelem az már csakugyan, s egyre patinásabbá teszi, érleli a múló idő. Nem akartunk főszereplők lenni, de mégis ez történt. Talán sok-sok újabb húsz év múlva úgy emlegetik életünknek ezt a szakaszát, mint ahogyan most emlékezünk a törökök kivonulására. Örülök, hogy tanúként megérhettem a szovjet csapatok távozását.
Keszthelyi Pál már a rendszerváltozás tavaszán, 1989-ben a helyi MDF közelében mozgolódott, olvasói cikkeket is írt esetenként lapunkba. Akkoriban történt, hogy Budaörsön egy szovjet tiszt megvert egy gyereket a buszon.
- Nyilván valamilyen oka volt rá, de ezen az eseten nagyon felháborodtam - emlékezett a Túra Taxi Bt. vezetője. - Írtam egy véleményt, s bementem vele a Fejér Megyei Hírlap akkori főszerkesztőjéhez, Baranyi Pálhoz. Ő elolvasta, tetszett neki, de valami olyasmit mondott, hogy hagyjuk őket békében elmenni, ne rúgjunk beléjük. Ehelyett azt javasolta, inkább ajánljuk fel, hogy ingyen elszállítjuk őket a határig.
A taxisoknak tetszett az ötlet. Keszthelyi úr hazament, aludt a cikkre egyet, s másnap visszavitte Baranyi Pálhoz az írást. Ám a címe hiányzott. (Mi hivatalból tudjuk, sokszor az a legnehezebb szülés.) Főszerkesztőnk egy másodperc alatt döntött: Záhonyig ingyen viszik őket, ez a mondat szerepelt másnap a lapban. Nagy durranás volt.
- Aki elolvasta, egyszerre sírt és nevetett. Olyasmit írtam, hogy átérezzük a problémát, mert el tudjuk képzelni, milyen nehéz a szolgálat idegenben, ezért felajánljuk szolgálatainkat. A megjelenés másnapján jött hozzám a budapesti televízió, aztán a finn tévé, harmadnap Ausztráliából hívtak, hogy látták az ottani csatornán, mit találtunk ki.
A kollégák támogatták Keszthelyi úr ötletét, jól emlékezett erre Molnár Rudolf is, aki az ötletgazdához hasonlóan régi motorosnak (illetve autósnak) számított sokáig a taxisszakmában. Amikor kerestem, udvariasan irányított főhősünkhöz, Keszthelyi úrhoz, ezért szót fogadok, és most visszaadom neki a szót.
- Benne voltunk mind egy szálig. A szovjetek részéről persze egyetlen jelentkező sem akadt, de a hírünk terjedt, mint a futótűz. Megállítottak az utcán, érdeklődtek. Egy idős embertől levelet kaptam, aki leírta, harcolt a második világháborúban, egész életében dolgozott, de nincs semmije, csak egy bicikli, ám azt felajánlja, ha kell. Volt, aki csak azért ült be a taximba, hogy utazzon egy kicsit velem. De még mostanában is megkiabálnak az utcán: - Mi újság, Pali? Viszitek őket?