Már sohasem fogja megtudni milyen a felnőtté válás, milyen családfőnek, apának lenni, milyen gyermekével játszani, gyermekét beavatni az élet ügyes-bajos dolgaiba, megismertetui a zöld fűvel, a kék éggel, a gyönyörű nőkkel, egyáltalán mindennel, ami az életet jelenti. Elvette életét egy elvetemült gazember pár ezer forintért, amelynek sok tíz helye volt. Családfenntartóként élt hosszú ideje, hiszen testvérei és özvegy Édesanyja az Ő sok órán át össze gürizett forintjaiból tartotta fent önmagát és a családi fészket. Ezek a verejték árán összegyüjtött forintok már nem érkezhetnek meg többé özvegy Édesanyja elosztó kezeibe. lsmét egy férfit, egy fenntartót vesztett el a család, akinek helyzete válságosra fordult. A gyilkos penge nemcsak Kollégánk életét oltotta ki, hanem tovább csonkított egy családot, tovább csonkította taxis társadalmunkat, okozott mérhetetlen félelmet és fájdalmat az itt maradottaknak. 
GYÁSZOLUNK! -Gyászolunk? 
A városban, (az utcákon sok-sok sorstársunk vagy taxis társunk közlekedik fekete szalag vagy egyiittérzés nélkül! Jól van ez így? 
Végigfut-e ezeknek a Kollégáknak az agyán, hogy a következő áldozat Ő is lehet? Hogy az Ő családját is megcsonkíthatják, hogy az Ő családjától is elvehetik pénzkereső tagját, hogy az Ő gyermeke is apa nélkül nőhet fel, hogy az Ő szülei is eltemethetik gyermeküket, aminél nincs szörnyübb dolog. 
-Nem az én Kollégám volt... 
-Nem ismertm... -Én belülről gyászolok... -Elfújta a szél... 
-Igazad van, de még nem kaptam... ezek a kifogások, és még ennél cifrábbak is elhangzottak  arcpirító módon, arcpirulás nélkül néhány taxis szájából a számonkérés esetén. Vajon ezek taxisok? Vajon igazi taxisok?  Vajon közénk valóak? Vajon vállalhatók-e ezek az emberek? Vajon ebben az elanyagiasodott világban a közösség összetartó ereje, a sorsunk, a taxilámpa fénye miért nem kovácsol össze minket dacszövetséggé? Vajon  miért követjük politikusaink számunkra elítélendő, erősen elítélendő viselkedési normáit, ahol gyülöletet szítanak egymással szemben, ahol a piros háborúzik a zölddel, a kék meg a sárgával?? Nekünk mindannyiunknak egységesen, egysorsúként, egyformán kellene gondolkodnunk és cseleked 
nünk. Összetartó erőnknek olyannak kellene lennie, amely széttörés-, szétzúzásmentes, amely egység kikezdhetetlen, amely egység Önmagát és a benne résztvevőket egyaránt megvédi, nemre, vallásra, bőr- színre való tekintet nélkül. Gondolkodj el rajta és gyá szolj! Dühödten gyászold legyilkolt Kollégádat, mert ebben az eldurvult világban te is feküdhetnél a ravatalon. Legyél dühös és segítőkész, mert gyilkosainkat nem találták meg, és azért mert a gyilkosok mindig megtalálhatnak minket, mert nekünk ez a feladatunk. Mi tesszük a dolgunkat, mert köriilményeink erre kényszerítenek, és mert nekünk az számít, hogy családunk és környezetünk megfelelő módon éljen hazájában, és azért mert a gyilkos mindezt figyelmen kívül hagyva vakon és megállítllatatlanul szét akarja törni ezt az egészet! 
Fel a szalagokkal mindaddig, amíg nincs meg a gyilkos! Fel a szalagokkal, hogy az együvé tartozásunk. az összetartozásunk, a tragédia fölötti gyá- szunk egységes megfelenésű legyen szerte az egész országban, titkos fekete demonstrációként, mert az ember élete mindennél többet ér!