Taxival az átalakuló Kisinyovban

2007.09.04.

Kitekintő
Vasárnap este 9 óra. A taxi megérkezik, a biztonság kedvéért a hátsó ülésre ülök. „Szia, az én nevem Ghena” – mondja a testes, 40 év körüli taxi sofőr mosolyogva. „Ma megmutatom neked, hogyan vezetünk Moldáviában.” Tekintetünk találkozik visszapillantó tükörben, udvariasan nevetek. „A moldávok nem foglalkoznak a közlekedés szabályokkal”- szól diadalittasan.

Az EU Nyugaton kezdődött, miközben a világ többi része keleten várakozik: taxival a moldáv fővároson keresztül.

A homlokán lévő izzadságcseppeket letörli egy zsebkendővel, a hőmérséklet kint 40 °C körüli. „Gyerünk az Északi Sarkra” - viccelődik, miközben lassan becsatlakozunk az esti chisinaui forgalomba.
Ghena 18 hónappal ezelőtt kezdett taxizni, hogy ne unatkozzon. Egyébként már nyugdíjas. „Korábban rendőr voltam”- mondja hátrafordulva, elbizonytalanodik, hogy vajon menjen-e részletekbe. De a büszkesége legyőzi a kételyt. „Az OMON-nél, egy speciális terrorelhárító részlegnél dolgoztam.” Önkéntelenül felszisszentem. Ghena besorol a körforgalomba, el akar vinni Telecentruba, hogy megmutassa nekem az újonnan épült lakóházakat.

 Út közben a beszélgetés a chisinaui taxizásra terelődik. Számos cég van a városban, ezek a jármű minősége és mérete alapján versenyeznek egymással. A tarifa az út hosszától és a kocsi típusától függően változik: egy újabb modell sokkal drágább, mint egy régi, és a nagyobb csomagtartó is többe kerül, mint egy kisebb. A fuvar a város egyik kerületéből a másikba 1 euró körüli összegbe kerül. 10 euróért már elvisznek a Dnyeszter folyóhoz, a szakadár Dnyeszter Menti Köztársaság zöldhatárához.

Megérkezünk a Telecentruhoz. A új építésű házak szinte eltűnnek a hatalmas falak és az öntöttvas kapuk képezte páncélzat mögött. Egy gyalogos sebességével döcög a taxi a egyenlőtlen kavicsos utcákon, amiket felváltva szegélyeznek a rózsabokrok és a toronymagas homok halmok. „Hamarosan ez a terület le lesz végig betonozva”- magyarázza sóvárogva Ghena.

A moldávok kicsivel több, mint 100 eurót keresnek havonta, amivel Európa legszegényebb nemzetének számítanak. Az ingatlan ára ugyanakkor a nyugatihoz hasonló szinten van. De milyen kereslet hatására szökik a semmiből a magasba az ingatlan értéke? A válasz nem késik: a diplomaták és a nemzetközi szervezetek miatt. Ghena úgy tűnik, nem bánkódik, hogy az ingatlanbummból származó előnyökből a lakosság nem sokat profitált, örül, hogy „legalább történik itt valami”.

A Bulevardul Daciahoz érkezünk, ez a városból kifelé, a reptér felé vezető út, ami elvisz egészen félreeső, távoli falvakig. Ghena szerint ez Európa leghosszabb útja. Az óriási hirdetőtáblák, melyek mintegy emlékművekként kísérik az autósokat, hamarosan kivezetnek a széles országútra. A szembejövő autósok fényszórója az egyetlen fény a sötét éjszakában. Az út mentén egy csoport fiatal tábortüzet gyújt. A környezet már-már hátborzongató. Ez a Moldávia nagyon távolinak tűnik Telecentru fejlesztéseitől. Mikor az ország gazdasági fejlődéséről érdeklődöm, Ghena válasza csupán egy vállrándítás.

Mindennek ellenére ő optimista: a társadalom nagyon fiatal és Moldávia gazdasága fejlődni fog. A jelek, amiket említ, egyértelműek. „Korábban 20 évet kellett várnunk egy új autóra, ma már kevesebb kérdést tesznek fel. Elmész, megveszed az autót és ez minden.” De az autó önmagában még nem hoz boldogságot. Ghena azt reméli, hogy hamarosan számos külföldi befektető érkezik, elsősorban a moldáv bor exportja végett. Szerinte az ipar „hasznos tradíció” és a vidéknek versenyképessé kell válnia. Felém fordul, és azt kérdezni lenne-e kedvem meginni vele valamit. „A sörözőben gond nélkül kaphatsz asztalt, ott hátul nem lehet könnyű írni”, mondja, miközben autózunk vissza a városközpont felé.

Ghena magabiztosan válaszol, mikor azt kérdezem, pontosan miért kellene Európának érdeklődést mutatnia moldáviai beruházások iránt. Az országát köztársaságként és leendő EU tagországként látja. Meggyőződése, hogy „egy kis segítséggel teljesíteni tudjuk a csatlakozási kritériumokat. Miért is ne tudnánk ugyanazt véghezvinni, amit Románia?!” Románia mindig is jó etalon volt annak a Moldáviának, ami egykoron a Román állam részét képezte. A szomszéd most szolidaritást kér: „különben senki sem támogatna minket”. Az EU tagjelöltségre úgy is tekint, mint egy határozott búcsú üzenet Oroszország felé, akinek a szovjet időkben való befolyását meglehetősen ambivalensen fogadták az itt lakók.

Utazásunk a vége felé közeledik. Egy buszmegálló felé fordulunk, amint egy robbanásszerű hangot hallunk néhány méterre előttünk. Füst és láng száll fel a sötét égbolt felé. Mielőtt tiltakozhattam volna, Ghena máris a tűz felé kormányozza az autót. Fiatalok csoportosulnak egy étterem előtt. A pániknak vége. A befuccsolt petárda okozta jókedv jelzi, minden a legnagyobb rendben. Közben Ghena szóba elegyedik az egyik vendéggel és lefixálja a következő fuvarját. A közlekedési szabályok valóban feledésbe merültek.



Megjelent: 2007. 08. 20.

Copyright © 2007 Babel International All Rights Reserved

 

 

 


CafeBabel

A cafebabel.com európai online magazin a nemzeti politika és a helyi média szféráján való túllépés szándékával jött létre. Célunk, hogy a határokon átívelve szóljunk olvasóinkhoz és európai nézőpontból vizsgáljuk Európa aktuális politika és szellemi fejlődését. Naponta frissülő írásokat ajánlunk olvasóink számára az Interneten, hét különböző nyelven - angolul, franciául, németül, olaszul, spanyolul, katalánul és lengyelül.

Európa huszonkét városában működő szerkesztőségeink lelkes önkéntesek munkájára támaszkodnak, mely összefogás eredényeként megvalósulhatott és immár öt éve sikeresen működik az elsőszámú európai online magazin. A budapesi szerkesztőség és a Kitekintő között létrejött együttműködés eredményeként a magazin cikkeinek válogatása heti rendszerességgel olvashatóak lesznek a Kitekintő honlapján.

A budapesti szerkesztőségről bővebb információ a http://budapest.cafebabel.com internetes oldalon. Csatlakozz Te is szerkesztőségünkhöz!