Telefonon való egyeztetés után bevágódtam a kocsiba és irány Adony. Bevallom, igazán illetékesnek érzem magam, hiszen nem egy támadást éltem már meg, és egyben túl is. Lefelé még bizakodtam abban, hogy valami nagyon frappáns megoldással találkozok, olyan tervvel, ami talán a későbbiekben életeket menthet. Mint azt a telefonban megtudtam, egyetlen oka, hogy ezt az ötletet még nem védette le a szabadalmi hivatalban - a szóban forgó úr -, az anyagi lehetőségek hiánya. Ez nem gond - hiszen pénzünk nekünk sincs -, de amennyiben fantáziát látunk az ötletben, akkor ismervén magunkat, ez nem kizáró ok. Vannak emberek, akik megelőzik korunkat, vannak, akik erős lemaradással élik meg mindennapjainkat. A mi emberünk, az utóbbiak közé tartozik, és mielőtt az a vád érne, hogy gúnyolódok, leszögezem, ez messze áll tőlem. A „feltalálónkat” Szarka Tivadarnak hívják. Három gyermekes családapa, 10 éve boldog házasságban él. Jelenleg leszázalékolás alatt áll, egy motorbalesetből kifolyólag. Egyszerű kis házban élnek - amin látszik -, hogy saját erőből próbálják lakhatóvá tenni. Kénytelen vagyok ezeket a tényeket előtérbe helyezni, mert a „találmány” nem nagyon hasznosítható. Lényegében Szarka úr „feltalálta” a chipes telefonkártyát, taxira átvetítve. Ötletének lényege – mivel véleménye szerint a legfőbb kiváltó oka a taxistámadásoknak a pénz -, hogy legyen egy taxiskártya, amely megszűnteti a készpénz jelenlétét a taxisoknál. Jön az utas és az előre megvásárolt kártyáját behelyezi, az erre külön kifejlesztett taxiórába, ami folyamatosan vonja le az összeget a megtett út függvényében, amihez a taxis majd átutalás útján jut hozzá. Csalódtam, nem erre számítottam, de csalódtam másban is. Vannak emberek, akiknek a beosztásuknál fogva kötelességük lenne, ezzel a nagyon is valós és égető problémával foglalkozni. Nem teszik. Kaptunk egy minősítést, hogy mi, közfeladatot ellátó személyek vagyunk. Ez nem véd meg minket, jelenleg nincs visszatartó ereje. Remélhetőleg a tatabányai kollégánk halála kapcsán, olyan példás büntetés születik, ami értelmet ad ennek a titulusnak. Mert jelenleg nincs súlya ennek a mondatnak: A taxis közfeladatot ellátó személy. A napokban született ítélet a Makói taxis gyilkosság ügyében, és ott az elkövető 40 év szabadságvesztésre ítélték. Hasonló bírói döntésre számítunk Ber Gábor ügyében is.Ellenben itt van egy ember, egy család, akik foglalkoznak velünk. Akikben olyan felháborodást vált ki minden egyes taxist ért támadás - és a róla szóló hír -, hogy a tehetetlenségünk, kiszolgáltatottságunk kikényszeríttette belőlük ezt a lehetséges megoldást. Tegyük hozzá, az elgondolás nem rossz, csak idejétmúlt. Olyan ténnyel találkoztam, amit én még nem tapasztaltam, vagyis már nem tapasztalhattam. Tisztelet övezi köreikben a taxist. A taxist, egy olyan embernek tartják, akiben meg lehet bízni, aki készséges, aki értük van. Az ilyen tisztaérzésű embereknek okoznak kitörölhetetlen sebeket azok a kollégák, akik a pályaudvarokon vadásznak áldozataikra. Itt én egy taxis voltam a szemükben, de mit is beszélek, Én voltam „A” TAXIS!!! Aki eligazodik a fene nagy Budapesten, aki elszállásoltatja a megfáradt utazót, aki egyben barát és cinkos is. Olyanok vagyunk a szemükben, mint nekem volt a taxis gyermekként. És ő most nekünk segíteni próbált. Valaki, aki változtatni akar azon, hogy ne legyen több Szúnyogunk, Lacikánk, Gáborunk…Ötletünk nekünk is van - még akár használható is lenne -, de nem hozakodunk elő vele, mert a választ is tudjuk. - Remek, kitűnő, de sajnos erre mi pénzt nem tudunk adni. Mert kérem ennek ára van, ez üzlet is lehetne. Nekünk az életünk, a pénzembereknek a haszon. De milyen értéket képvisel manapság maga az ember? Miként lehetne ezt forintosítani? Amíg ez nem változik, addig temetünk. Temetünk kollégát, temetünk sorsokat, temetünk ötleteket.
Mind nyugodjatok békében…