Közeledett az év vége. Az előző évek sorozata miatt, valamivel jobban odafigyeltem a körülöttem zajló dolgokra. Szerettem volna ezt az évet megúszni különösebb negatív esemény nélkül. A szerda estém is úgy kezdődött, mint a többi. Beültem az autómba és megcéloztam a benzinkutat. Annyi különbséggel, hogy most Újpesten voltam kénytelen betérni a Shellhez, mert a benzin igen csak fogytán volt. Megérkezve tankoltam, majd ellenőriztem az olaj és hűtővíz mennyiségét. Az utóbbit hiányosnak véltem, ezért a kinti polchoz ballagtam és onnan leemeltem egy ioncserélt vizet. A palackból jó fél litert bele is zuttyintottam, majd fizetés után elégedetten indultam bele az éjszakába.

Az első címet elég gyorsan felkaptam, miután elkezdtem dolgozni. Már odafelé éreztem, hogy valami nem stimmel. Furcsa szag csapta meg a dohányzástól igen csak rossz szaglásom. Utasom beszállt és láttam rajta, hogy ő is érzékeli ezt a negatívumot. Kérdeztem tőle, hogy érzi-e ezt a furcsa szagot. Érezte, sőt, kérte nyissunk ablakot, mert mindjárt rosszul lesz. Így jár, aki nem dohányzik. Mint ilyen esetekben szokás egy jó távoli címet mondott be. Még megpróbálkoztam felajánlani neki, hogy hívok másik taxit, mert én is érzem, hogy valami nem stimmel, de elég elszánt volt a hölgy és ezt a megoldást nem fogadta el. Nyitott ablakokkal, kikapcsolt fűtéssel haladtunk Csepel felé. Közben én dumáltam ezerrel, hogy a hölgy gondolatait tereljem az egyre erősödő szagról és agyaltam rendesen, hogy mi is lehet ennek az oka.

Arra a következtetésre jutottam, hogy feltehetőleg a hűtővizem ereszt valahol és az a meleg motorra folyva ilyen illattal örvendeztet meg minket. Egy örökkévalóságnak tűnt az út, de csak megérkeztünk. Gyors fizetés után a hölgy picit fuldokolva kizuhant az autóból, én meg vizsgálódni kezdtem. Nem vagyok egy nagy spiller autószerelés terén, de bíztam abba, hogy csak megtalálom a hiba okát. Felemeltem a motorháztetőt ahol még koncentráltabban éreztem azt a furcsa szagot. Ekkor már szinte biztos voltam abban, hogy jó a feltételezésem, és a hűtővíz környékén kell keresnem minden baj forrását. Óvatosan letekertem a kiegyenlítő tartály kupakját, majd próbáltam meglátni, hogy van-e benne folyadék. Sötét volt, az utcai világítás gyér fénye nem volt elég. Nem vagyok egy elveszett gyerek és egy ilyen jelentéktelen probléma nem késztet meghátrálásra.

Előkaptam hát az öngyújtóm majd a tartály fölé hajolva meggyújtottam. Hiba volt. Abban a pillanatban egy hatalmas robbanást hallottam, bár inkább csak azt érzékeltem, hogy egy nagy láng belecsap az arcomba. Elkaptam a fejem és kicsit arrébb tántorogtam. Éreztem ég a hajam, de profin eloltottam. Vagy 20x csaptam másodpercenként a fejemre miközben ténfergésem következtében kajakra nekiszaladtam az autó ajtajának. Az is eléggé fájt. Nagy nehezen beültem a kocsiba és a telefonom után kezdtem kutakodni, éreztem, segítség kell. Hajam füstölt, látni nem láttam, a szememből ömlött a könny, miközben az egész arcom égett. Szerencsére a kocsiban mindennek megvan a helye, így a telefont is megtaláltam. Betyár kolléga hívott utoljára, így gyorshívást kezdeményeztem és kértem rohanjon értem, mert elég rossz helyzetbe kerültem.

Miközben vártam, hogy megérkezzen a segítség, papír zsebkendő után matattam, és próbáltam kideríteni, hogy egyáltalán látok-e valamit, ha kinyitom a szemem. Megnyugvásomra, a könnyeimen keresztül azért láttam, bár a szemem nyitva tartani képtelen voltam. Eközben azon agyaltam, hogy mi a fene történhetett, mi robbanhatott ott be. Abban azért biztos voltam, hogy a fagyállós víz ilyen meglepetést nem szokott okozni. A kocsiból kikászálódva hátra botorkáltam a csomagtartóhoz és elkezdtem keresgélni a desztillált vizes palackot. Mikor megtaláltam, elkezdtem olvasni a rajta található címkét.

AKKUMULÁTORSAV!
Érdekes, de meg sem lepődtem ezen. Szépen visszaültem az autóba és vártam a sorsom beteljesedését. Ismerem magam, tudtam, ha egyszer egy széria elindul, akkor ennyivel tuti nem úszom meg. Betyár szaktárs elég gyorsan megérkezett és átsegített a kocsijába, miközben kifejtette, hogy mi a véleménye az olyan emberekről, akik akkumulátorsavat töltenek a hűtőrendszerbe. Nem tudtam erre reagálni, mert nekem már az is nagy élmény volt, hogy végre melegben ülök. Nem tudom milyen sebességgel mehettünk a Mária utcai szemészeti klinika felé, de van egy olyan érzésem, hogy új csúcsot állítottunk fel. Közben Betyár rágyújtott egy cigire és megkérdezte, hogy én kérek-e.

Kértem, mivel a robbanás óta én még csak gondolni sem mertem arra, hogy a kocsim környékén tüzet lobbantsak. Vakon nyújtom a kezem abba az irányba, ahonnan a cigit vártam. Higgyétek el, nem lehet egy látását elveszített embernek az élete könnyű. Éreztem a cigit a két ujjam között és szépen be is vettem a számba. Tudtam, hogy Betyár rendes gyerek, de arra nem gondoltam, hogy már égve adja oda a cigit. Hamar rendeztük sorainkat, és elég nyugodttan fogadtam, hogy immár a szám is szét van égve. Közben persze meghallgattam Betyár véleményét azokról az emberekről, akik az égő felével veszik be a cigit a szájukba.

A szemészethez megérkezve kiszálltam és vártam, hogy Betyár bevezessen az épületbe. Hamar ráébredtem, hogy előző életében tuti nem egy vakvezető kutya volt, mert igaz, a padkát jelezte, de a duplaszárnyú ajtón már nagyot koppantam. Lépcsőn felfelé már óvatosabbak voltunk, persze közben meghallgattam Betyár intelmeit, hogy kicsit jobban figyeljek, mert van már éppen elég bajom. Az orvos azonnal fogadott és bevezetett minket a kezelőbe. Itt gyorsan vázoltuk neki, hogy mi is történt. Igazán nem értette, hogy milyen elgondolásból tettem én akkumulátorsavat a hűtőrendszerbe, de mivel ő szemész és nem idegorvos, így ezen hamar átsiklott. Közölte foglaljak helyet a széken.
Könnyű annak, aki látja, hogy a szék hol van. Majd mikor kapcsoltak Betyárral, hogy ez most nekem kicsit nehezen megy, odasegítettek a székhez. Jelezte, hogy kapok lidokaint a szemembe, így majd ki fogom tudni nyitni. Így is történt. Legnagyobb örömömre már 2 perc múlva Betyár barátságos arcában gyönyörködhettem.
Ekkor következett egy gyors felmérés, hogy mennyire látok. Gondolom ezen már többen és átestünk, amikor szemészeten jártunk. Egy bizonyos távolságról kell, az orvos által mutatott betűt eltalálni, miközben az egyik szemem befogom. Ez simán ment, bár eléggé küzdenem kellett a nevetéssel, mivel láttam, hogy Betyár fele olyan távolságról is hunyorogva küzd azzal, hogy valamit lásson a betűkből. Ezek után leültetett a doki, és egy műszerrel átpásztázta a retináim meg ilyenek. Közölte, hogy szerencsére különösebb bajt nem lát, csak a hártya sérült és az is attól, hogy a szempilláim megpörkölődtek és befelé kunkorodva megsértették azt.
De semmi baj, mert szépen kivagdossa azt onnan.

Nem egy pompás érzés azt látni, hogy a doki egy körömvágó ollóval közeledik az ember szeme felé és közben azt mondogatja, hogy nem mozogni, nem pislogni. Próbáltam nyugodtan maradni, miközben meghallgattam Betyár negatív véleményét felelőtlen viselkedésemről, ami abban merült ki éppen, hogy nem gondoltam semmi másra, csak a szemem világára és persze a fényképezőgépet kint felejtettük a kocsiban és most nem tud képeket készíteni. Mondjuk én nem bántam annyira, hogy a vakuval nem vakítja el a dokit, miközben az a szemhéjam alatt vagdossa a beégett szempillákat. Nem tudom ez a művelet meddig tarthatott, de nekem nagyon soknak tűnt.

De minden rossznak vége lesz, így ennek is vége szakadt. Most már csak egy gyors öblítés, és már kész is vagyunk – nyugtatott a doki. Én készségesen mentem a csaphoz, hogy szépen lemosom az arcom, de ő beültetett egy székbe és magyarázni kezdett. Most az fog magával történni, hogy kifordítjuk a szemhéját és átöblítjük a szemét és a szemüregét. Kétségbeesve néztem Betyárra, mert már éppen eléggé megviseltek az eddigiek, de gyorsan elkaptam a tekintetem, mert láttam, hogy most már igazán sajnálja, hogy nem hozta be a fényképezőgépet. A szemüregöblítés nem fog a kedvenc időtöltésem közé tartozni. Ez egy igen fájdalmas művelet, de túl lehet élni. Még ellátott a doki kenőccsel, cseppel, tanácsokkal és reggelre visszarendelve utunkra engedett.

Jelenleg már egész jól vagyok, igaz tegnap még amikor Janchip barátom vitt vissza kontrolra, szinte semmit sem láttam. Mondhatom, szerencsésen megúsztam a figyelmetlenségem következményét, bár hogy a kocsival mi van, azt még nem tudom, de ez a ma délelőtt játéka lesz. Amennyiben a Tüzes is megúszta, akkor este már ismét a gyanútlan lakosság szolgálatába állok. Körülbelül ennyi az idei sztorim, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített, aki telefonált, remélem idén már nem lesz semmi extrém esetem….sőt, reményeim szerint ennek a sorozatnak itt vége szakadt.

• Harapós öngyilkos
• csogu jelenti