Este a kánikula levonulása után kezdtem a melót. Nem kockáztatok, hiszen bennem még élénken él szegény 37 éves volt kollégánk emléke, aki egy hasonló meleg napon holtan bukott a kormányra. Aznap elég nehezen lehetett taxit kapni, miután futótűzként elterjedt a hír a városban: közülünk gyilkolt a meleg!
Angyalföldön tartottam már, haladtam befelé a városba, amikor elém dobtak egy címet. Simán vittem 3-al, majd egy kis izmozás után már irányba is voltam, igaz, ezzel nem túlságosan növelve a népszerűségünket a Fáy utcai Kínai honfitársaink körében.
Egy régi, mondhatni múlt századi kiskocsmába szólt a megrendelés. Kerthelyiség, benne egy-két megbízható ember, akikre bizton számíthatsz, ha nem szeretnél magányosan elfogyasztani egy kisfröccsöt, esetleg egy vadászt.
Elég idegesen nézelődtem befelé, hogy vajon ki is lehet az én utasom. Mennyire ittas, mit várhatok a fuvartól? Egy 50 év körüli asszonyság igyekezett kifelé, megcélozva autóm.
Gyors felmérés következett:
- Nem tántorog – ez jó jel.
- Nem nejlonszatyor van nála – ez jó jel.
- Nagyjából egy ápolt ember benyomását kelti – ez jó jel.

Ennek fényében már kicsit lelkesebben nyitottam előre ki a kedves utasnak az ajtót.
A megadott cím a XI. kerületben található, ami egy egész jó kezdő fuvarnak tudható be. Ennek örültem is magamban, mert látszott a hölgyön, hogy az a beszélgetős fajta és mégis csak jobb úgy trécselni, ha a volánnál ülő taxista is jó hangulatban van.

- Kellemesen csalódtam magukba – kezdett a beszélgetésbe.

Azt sejtettem, hogy ránézésre már egy kész főnyereménynek tűnök, de hogy ezt ilyen nyíltan arcba is kapom, az azért már engem is meglepett.

- Ennek örülök, de ha szabadna kérdeznem, ezt minek köszönhetjük? – maradtam a többes számnál, ha már ő, nekünk örült.
- Én rendszeresen a Tele5-el utazom. Na nem mindig kocsmába rendelek, jattolok is rendesen, havi 200 ezret hagyok a Tele5 zsebében, erre előbb azt mondják nekem, hogy nem tudnak autót küldeni.
- Ez előfordul minden céggel, hogy főleg ilyen melegbe, esti csúcsban, nem tudnak minden egyes megrendelőnek autót küldeni.
- De ne forduljon elő. Én ezt nem fogadom el! Mondtam is a telefonosnak, hogy ez tűrhetetlen, hogy nekem nem tudják az egyik autójukat idevezényelni. Engem az sem érdekel, ha a város másik végében van, de jöjjön.
- Milyen választ kapott erre? – érdeklődtem.
- Hogy sajnos jelenleg nem tudnak autót küldeni, mert nem vállalja senki. Ilyet nem is hallottam még. Akkor mindenkit ki kell rúgni ott, aki nem hajlandó az utasítást végrehajtani.
- Milyen utasítást és ki nem hajlandó végrehajtani? – döbbentem meg.
- A taxis, a vezetőik utasítását.
- Egy pillanatra álljunk meg hölgyem. Mi nem a beosztottjai vagyunk a cégeknek, hanem alvállalkozói. Mi egy lehetőségért fizetünk, és egy lehetőséget kapunk. Ha akarunk, akkor élünk vele, de kötelezni nem lehet minket. – persze a City taxiról mélyen hallgattam.
- Akkor miért kapják maguk a fizetésüket?
- Minket?
- Fizetést?
- Kitől?
- A Cégtől.

Itt egy hosszabb monológ következett, amivel nem fárasztalak benneteket, legyen annyi elég, hogy a kedves utasom, mire a XI. kerületbe értünk, már taxisismeretből nyugodtan vizsgázhatott volna. Talán itt a baj, hogy a lakosságnak fogalma sincs arról, hogy miből is áll fel jelenleg ma egy taxicég.