Partra vetett hal is érezheti jól magát

Először nagyon meg akartam írni ezt a cikket. Most már a pokolba kívánom. De tényleg. Hogyan osszak meg egy olyan felfedezést az olvasóval, ami nekem akkora eufóriát okozott, mint rábukkanni egy kiadatlan Julia Roberts-pornókép-sorozatra, de amikor mesélni kezdtem róla, mások szemében a felismerés leghalványabb szikráját sem tudtam felfedezni.

Persze a Matra név sokaknál megkondította a harangot, a legtöbben helyből összekapcsolták valami kiegészítővel: Matra-Simca, Matra-Rancho. Talán azért, mert fenti kombinációkban külön-külön is több autót adtak el, mint amennyit előtte a Matra önmagában összesen gyártott. Egy utótag nélküli Matra, ráadásul olyan szerencsétlen típusnévvel, mint az M530 LX senkinél nem nyomta meg a kapucsengőt.

Hengersoronként egy kipufogó dukál.
Még akkor is, ha a sort csak két henger adja ki

Amikor azonban bárkinek megmutattam a képeket, rögtön izgalmi állapotba került. A legjobb lesz, ha önök is így tesznek: olvasás előtt nézzék végig a fotókat, lapozzák át a galériát. Ha ezután mégsem támadna fel az érdeklődésük (kötve hiszem), idézzék fel magukban a szürke, szmogos, lepukkant, hetvenes évek végi Budapestet, a sok, szánalmasan egyforma Zsigulival, Zapóval és faros Skodával. Majd ebben a képben helyezzék el a Matrát. Csak úgy üvölt belőle, nem?

Pontosan úgy, ahogy a kilencéves Zsoltika - azaz én - ordítani kezdtem a Wartburg 353 de Luxe hátsó ülésén, amikor az atomvillanással felérő kocsit először megláttam a Szilágyi Erzsébet fasorban csörtetni. Valamikor a hetvenes évek végén történhetett, még bőven macskakő borította az utat. Akkor már láttam ilyen Matráról képet az Autó-Motorban, de csak annyi maradt meg róla, hogy valami fura francia ufó.
Egy olyan inerciarendszerben, amelyikben az autóizgalmi skála távoli pontjait a Fiat 850 Sport Coupé és a Skoda 110R határozta meg, ez az kocsi összemosódott a felfoghatatlanul távoli Porschékkal, Ferrarikkal, Aston-Martinokkal.

Targatetős kocsiból sem volt sok 1967-ben. De még 1973-ban sem

Pedig azóta világossá vált: az M530 LX inkább jófajta bizsu, mint valódi ékszer, még inkább: gyöngyszem, nem drágakő. A motorja a régi, 1,7 literes, négyhengeres, nyomórudas Ford-blokk - az, amelyik a Taunusokban és a régi Caprikban is szolgált. Minden más alkatrészét innen-onnan vették a matrások. Már újkorában is olyan lehetett, mint a kubai autóromok, amikbe azt építettek be az elmúlt ötven évben, amit épp szerezni lehetett.

Itt ezer négyzetméter műbőr és komor feketeség honolt hajdan.
Most viszont milyen hívogató

De hiába kell kihúzni a szenzációk sorából a két vezértengelyt, nyolcezret pörgő sokhengeres blokkot, csővázat, azért az összkép nem rossz. Mert van középmotor, kivehető targatető, 2+2 ülés (bár ez csak az utódokkal kivételesen kegyetlenül bánó kisgyermekeseknek lehetőség), morcos bukólámpa, műanyag karosszéria. Lehet, hogy az alapok földhözragadtak, de a végeredmény ígéretes.

Érdekes külföldi autókat persze már akkor is lehetett látni a forgalomban. Az olaszok - jöttek Alfákkal a magyar csajokért (az akkor még bergendys Demjén Rózsi meg is énekelte ezt), a németek döngöltek lefelé Balatonra az M7-esen a százhatvanat toló Opelekkel meg Mercikkel, a hollandok pedig már akkor is nagy világjárók voltak, bár az autóikra nem igazán emlékszem, csak a lakókocsijaikra, meg a fekete rendszámaikra. Talán mert Daf 66-okkal jöttek? De egy ilyen elképesztő izé, mint a Matra, pláne hiteles, magyar, PZ-s rendszámmal egyenértékű volt a lángoló bokor mózesi látomásával.

Látott ez a test bármilyen szélcsatornát?

A Matrát aztán később is gyakran láttam. Egyre leharcoltabb lett, a nyolcvanas években már kék füstöt okádva, kihagyó hengereivel, maradék húsz lóerejével vonszolta repedezett műanyagtestét a külső sávban. Ha jól emlékszem, mozgás közben utoljára az Árpád hídon csíptem el - akkor már egy Avia autómentő hátán. Egy darabig még a külső Bécsi úton porladt tovább a kézi mosó mellett, fillérekért el lehetett volna hozni. Aztán eltűnt.

Gyors előre a videón, 2003 ősze, telefonál egy ismeretlen, hogy valami Matrát restaurál Budakalászon, tavaszra kész lesz vele. És nem hétköznapi Murenáról, Bagheeráról vagy Ranchóról, hanem egy igazi M530 LX-ről volt szó. Igazi autós ínyencfalat. Bár arra gondolni sem mertem volna, hogy éppen azt a gyerekkori autót látom majd viszont.

Elhagyva, lerohadva, hiányosan. Így volt alku után 850 ezer

Mint kiderült, Kemény Attila - a restaurátor, egyben mai tulajdonos - 1998-ban fedezte fel Budapesten a II. kerületi Fényes Elek utcában porladó Matrát. Azt sem tudta, pontosan mi az, csak másfél éven át rajta hagyta a cetliket: MEGVENNÉM!

Kár, hogy a műbőr tetőbevonatot nehéz lett volna reprodukálni.
Pedig az vagány

Most tegye a kezét a szívére a kedves olvasó: mennyit mondott volna vételárként egy ilyen nyílt ajánlatra? Tudom a kötelező választ: ötvenezer forintot, hadd restaurálgasson a lelkes fiú. De igazán? Efféle belépő után azért reálisnak tűnik az a 850 ezer forint, amiben végül megegyeztek?
Sejtem, hogy az eladó örömtáncot járt az izzó parázson, amikor Attila - az összes lehetséges kölcsönt összekaparva - 2000-ben leperkálta neki az óriási összeget. Az a roncs jó, ha a harmadát érte akkor.

Cikkünk autóját Olaszországban állították forgalomba 1973-ban, majd tulajdonosa Magyarországon alaposan összetörte, és az egyszerűség kedvéért itt felejtette nálunk. Az ilyen autókat általában a Röppentyű utcai telepen árverezték el akkoriban. Ez nem ért el odáig. Kőszegi Ferenc, a roncsot elszállító Volán külföldi esetekkel megbízott autómentőse vásárolta meg, ott, kvázi a helyszínen, majd ő is állította talpra. Évekig használta, többször szerepelt vele újságban is, kocsija afféle pesti "urban legend"-dé vált.
Csak a nyolcvanas években adott túl rajta.

Kőszegi úr és az M530 LX teljes pompájában

 

Forrás:
totalcar