Belváros, József Attila utca és Széchényi tér sarka, egész pontosan maga a kanyar. Egy rutinos sofőrnek ez nem jelenthet gondot, még télen sem, nemhogy nyáron, jó látási viszonyok közepette.

 

Természetesen egy amatőr sofőrnek még egyenesben tartani sem könnyű a 1,5 tonnás járművet.
A mi szakmánkat picit talán agyonszabályozták, miközben a piac átalakul és mindenki keresi a kiskapukat. Így van ezzel a volt Diáktaxi is, ami most már diákfuvar néven „szolgáltat”.
A társaság célja, - mondja az egyik alapító, Szilágyi Tamás - hogy ne az új és menő autókkal tűnjön ki a többiek közül, hanem a szolgáltatás minőségével, ami szerintük főként a sofőrökön múlik.
Itt pontosan azt kell érteni - a tapasztalatunk szerint -, hogy be lehet szállni étellel a kézben, amiből csak úgy csepeg a csípős szósz. Nem tagadják meg a fuvart, ha egy pohár sör lötyög az ügyfél kezében, illetve jó hangosan lehet zenét hallgatni, dohányozni. Arról már nem is beszélve, hogy ezek a „sofőrök” nem finnyásak és olyan ittas utas nincs, akit ne vinnének el.
Vagyis van az a réteg, ami valóban szolgáltatásként éli meg ezeket az extrákat, megvetve a beszabályozott, akár több évtizedes rutinnal, pályaalkalmassági vizsgával rendelkező taxisokat.
Ma hajnalban sem a menőautó keltette fel a belvárosban közlekedők figyelmét, hanem a korlátokat letaroló, ránézésre is kétes műszaki állapotú, lelkét a kanyarban kilehelő, talán szebb napokat is megélt roncs.
Nem volt könnyű információt szerezni az esemény okáról, mert a sofőr nem volt közlékeny, de talán jobb is lett volna azt hinni, hogy sima figyelmetlenség, rutintalanság vezetett a balesethez és nem más.
A sofőr nevét nem tudjuk, nem pazarolta a szót ránk, így nevezzük…Imikének.

 

Imike lelkes egyetemista és úgy gondolta, hogy mekkora buli kocsikázással pénzt keresni, miközben még csajozhat is. Be is lépet a Diákfuvar elit csapatába és belevetette magát a nagy budapesti éjszakába. Igaz, páran figyelmeztették, hogy ez akár veszélyes is lehet, mert a sötétség leple alatt sok minden megtörténhet, de Imike nem ijed meg a saját árnyékától, így hiába az óvó szavak, személyszállító lett…nem hivatalosan, bár ez nem az Ő hibája.
Arra azonban senki sem figyelmeztette, hogy itt a dzsungelben akár vadállatok is előfordulhatnak.

Ugyanis Imike a rendőr kérdésére, hogy miként sikerült féknyom nélkül nekirohanni a korlátnak, ezt a magyarázatot adta.
- Észrevettem a bal térdemen egy pókot és azt próbáltam meg leszedni, mert pókiszonyom van.
Szerencsére zebra iszonya nincs, mert ha éppen a szokásukhoz híven, a zebrán külföldi turisták sétálnak át, ahogy ezt teszik rendszeresen, abban a hiszemben, hogy itt Magyarországon is annyira tiszteletben tartják az autósok ezt az útfelfestést, akkor most Imike jobban izgulhatna, mint ha beesne egy pókkal teli verembe.
Szegény rendőr hallott már sok sztorit, de ezen még Ő is megütközött.
Nem akarom szegény fiatal srácot bántani, mi is voltunk amatőrök, kezdők …fiatalok stb…

Becsülöm benne, hogy iskola mellett dolgozik, nem is ezzel van a baj. Nem Ő a hibás, hanem Ő is csak áldozat. Egy olyan rendszer áldozata, ami megengedi, hogy minden képzettség nélkül ezt a munkakört betölthesse.

Most nem történt tragédia…most nem…természetesen meg kell várni, amíg az első riksást eltapossa egy busz, amíg egy TUK-TUK-os elgázol egy pár gyalogost…miközben Mi, „akár az eget is besárgítjuk”…