Többen átéltük már, sokszor megtörtént, de ezt nem lehet megszokni. Mész, vagy állsz. Olvasol, vagy éppen telefonálsz, esetleg az egyik haverral egymás mellé beállva dumáltok, miközben várjátok, hogy eltaláljon egy cím…és ekkor egy rémült hang kiállt bele az éterbe.

Első pillanatban, egy századmásodpercig fel sem fogod mi történt, majd az adrenalin az egekbe szökik és beindulnak nálad az ösztönös reflexek.

- Küldjetek mentőt, iszonyatos baleset történt a rakparton. Egy hókotró belénk rohant és az egyik kollégánkat elsodorta. Gyerteeeeeeeeek segítsetek, küldjetek mentőt, többet is…iszonyat.

Ilyenkor kell valaki, aki átveszi az irányítást. Egy higgadt hang, valaki, aki elég rutinnal rendelkezik és a pánikot is tudja kezelni. Hiszen a médiában hangoztatott 3-5 perces kiállási idő messze nem fedi a mentősök megérkezésének valós idejét, a rendőrségről már nem is beszélve…

Ők csak akkor tudnak „időben” megérkezni, amikor még nekünk, taxisoknak, lenne szükségünk időre, hogy azzal, aki taxisra mert támadni, nevelőcélzattal még egy kicsit elbeszélgessünk, hogy a bűn az nem kifizetődő.

Bevallom, nem sikerült higgadtnak, racionálisnak maradnom. Olyan kétségbeesett volt a segélykérés, illetve az, amit a kolléga bekiabált az URH-ba, egy olyan képet festett fel előttem, amitől túl sok(k) adrenalin szabadult bennem is fel.

Ettől függetlenül az automatikus reflexek működtek, nem lett szabadjára engedve az indulat.
Rohantam a helyszín felé, miközben lelki szemeim előtt a legrosszabbra készültem fel…amennyiben arra fel lehet készülni.

A baleset leírása:
Kollégák drosztoltak a járdán, a Vénhajón zajló esemény végét várva, az utolsó autónál beszélgetve. A Széchenyi tér felől szeretett volna egy Budapest taxis lehajtani, miközben nem vette észre(?) a szabályosan közlekedő hókotrót. Az utolsó pillanatban mind a két sofőr megpróbálta a balesetet elkerülni, de az már kivédhetetlen volt. A két autó összeért, miközben a hókotrós elkapta a kormányt, így a járdára felszaladt.

Két kolléga szerencsésebb pozícióban volt, így sikerült a hókotrólapát elől kiugraniuk, de a 350-es Janinak már esélye sem volt. A hókotrólapát eltalálta és nekinyomta az egyik taxinak, ami kipörgött a nekirohanó hatalmas tömegnek engedelmeskedve. Talán ez volt a szerencsétlenségben a szerencse, mert a kolléga teste is kizuhant a halálos csapdából.

Innen a magatehetetlen test a Duna felé sodródott, ahol 6 méteres zuhanás várt rá, alul meg a folyó hatalmas sziklái, amik minimálisra csökkentették volna a túlélés esélyét.

Ilyenkor az ember nem gondolkodik, csak cselekszik. Utólag maga sem tudja – talán még visszaidézni sem -, hogy mi történt, miként volt olyan dolgokra képes, amit végül is megtett. Most is ez történt, hiszen a két taxis, akik elugrottak a lapát elől, elkapták a Duna felé zuhanó testet, ezzel megmentve egy életet.

Mentők 18 perc alatt értek ki, a rendőrök (3x hívtuk őket, hiszen folyamatos balesetveszély állt fent) 34 perc alatt.

A sérülést elszenvedett kolléga boka és könyöktörést szenvedett, előreláthatóan 3 hónap(!) múlva fog tudni újra dolgozni…de legalább túlélte, legalábbis a balesetet...

Képeket köszönjük: Max 120-as Dávidnak