Kávé, tea, üdítő és némelyik kollégának egy-két szendvics, mindez éjszaka. Ez elmaradhatatlan kelléke egy éjszakás társaságnak, akik kicsit leereszteni gyűlnek össze a kúton. Evidens, hogy ilyenkor születnek a legnagyszerűbb ötletek, na meg persze mivel taxisokról van szó, a legnagyobb marhaságok. Ez sokszorosan igaz akkor, ha Betyár, Csogu és Fox úr (aki különben még kadét) van egyszerre a helyszínen. Kívülállók azt gondolhatják, hogy ilyenkor a szakma, a napi kenyérkereset, esetleg a cégek, cégvezetők kitárgyalása a fő beszédtéma. Ez egy nagy tévedés. Innen is látszik, hogy kívülállókról beszélek, hiszen ők nem ismerhetnek minket, hogy mi milyen komoly mélységeket tudunk érinteni. Ez ma éjszaka sem történt másként.
Miután magunk körül leamortizáltuk a jelenlévő többi kolléga idegrendszerét, mi hárman és egy végletekig kitartó kolléga (személyét nem fedhetem fel, mert erre nagyon kényes a Rádiótaxis 96-os Pisti) kibattyogtunk az utcára elszívni egy cigit, a kemény munka előtt. Kint azonnal adta magát a téma: Fox úr fázik. Tudni kell ehhez azt, hogy mióta megismertem Fox urat, egy dolog állandó vele kapcsolatban. Mindig és mindenhol képes fázni. Most sem volt másként. 2 perc sem kellett hozzá és nem hallottuk egymás mondandóját, kollégánk vacogása miatt. Betyár, aki különben csupa szív ember, ezt nem nézhette tétlenül, és kocsija csomagtartójából elővarázsolt egy zakót.
Itt engedtessék meg nekem egy kis kitérő.
Biztos a ti köreitekben is vannak olyan kollégák, akikhez ha valami kell, bátran fordulhatok, mert tudjátok, hogy nála biztos akad belőle. Taxiórába papír, ha kifogyott a tollad és nagy hirtelenjében nem tudsz máshol beszerezni, akkor toll. Esetleg papír zsebkendő, fésű, fogkefe meg ilyen kocsi tartozékok. Nos, Betyárnál ez a tárgy, a zakó. Számomra a mai napig érthetetlen, hogy az év különböző időszakában miként kerül a csomagtartójába más és más zakó, de egy dolog tény, ott van. Igaz a rossz nyelvek azt beszélik, hogy több utas szállt már ki zakó nélkül Betyártól, mint be, de én nem ülök fel ezeknek a pletykáknak. Most is egy nagyon szép Malévos zakóval jelent meg a csomagtartójából és adta oda a még mindig vacogó Fox kad… úrnak. Ő fel is vette, mi meg hárman nem győztük dicsérni, hogy milyen passzintos rá. Betyár hamar úgy látta, hogy ezt a zakót szinte Foxra szabták. Mivel csupa szív, ezért rögtön fel is ajánlotta megvételre. De Fox bizalmatlan volt, és kért engem (Csogut), hogy én is próbáljam fel, mert hasonló a testfelépítésünk, amióta hétvégeken rendszeresen 3-4 órát focizok. Betyár üzletet szimatolt, így csodákra képes állapotba került. Addig mesterkedett, amíg valahogy csak rám varázsolta a májban szűk zakót. Ekkor következett a másik hiba ezen az éjszakán. Pisti kománk negatívan nyilatkozott e nemes ruhadarabról, amiért egyesek sokat adnának Betyár szerint. Feltehetőleg a volt Malévos tulajdonosa, aki egy vasárnap reggel arra ébredt, hogy a felöltője eltűnt éjszaka, pedig emlékszik, amikor a taxiba szállt még megvolt.
Pistánk véleménye az volt, hogy hiába márkás valami, ha nem jó. Ez – szerinte – az autókra is igaz. Mert nézzük csak meg Betyár kocsiját, Mercinek-Merci, de már egy öreg kiszolgált darab. Miközben az Ő Lacettije hibátlan, és simán legyorsulja a Mercit, arról nem beszélve, hogy sokkal kényelmesebb is a Mercinél. Fox kadétot ez a téma is nagyon érdekelte, hiszen autóvásárlás előtt áll és ezt meg is említette Betyár úrnak, aki erre ellentmondást nem tűrve mind a hármunkat betaszított autójába, természetesen Foxot a volánhoz. Próbaútra mentünk.
Szegény én ültem elől Fox mellett, aki némi vonakodás után kedvet kapott, hogy a barátunk büszkeségét kipróbálja. Nem kis izgalom után kiálltunk a kútról, ugyanis az izgalom tárgya az én szememfénye volt, a Tüzes. Elég felelőtlenül nem dugtam el a parkolóban, így kisebb instrukciók után – amit hárman egyszerre adtunk Foxnak – sikeresen kimanővereztük az ESSORÓL.
Meg kell állapítanom, hogy a kocsilejárókat nagy tehetséggel vette ideiglenes sofőrünk. Mert ahhoz kérem már tehetség kell, hogy az egész kipufogósort végigzörgesse rajta. Ezt persze meg is említettük neki, amire az a válasz jött, hogy nem csoda, ha mind a hárman közelítünk a vágósúly felé. Itt némi dulakodás történt, de idővel rendeztük sorainkat és nekivágtunk a nagy sötét Pesti éjszakának.
Fox nem kímélte az autót és padlót nyomott neki, majd kipróbálta milyen egy automataváltóval rendelkező autónál bal lábbal fékezni. A hatás leírhatatlan volt, az amit Betyár mondott szintén, mert szegény Fox legtávolabbi rokonaira nézve is sértő lenne.
De Fox nem egy sértődékeny gyerek és csak még jobban vérszemet kapott. Sportfokozatba kapcsolt és Pisti folyamatos biztatására – aki civilben autóversenyző – nekifutottunk a Bajcsy Zsilinszky streetnek. 150 km/h-nál már kezdtem pesszimista lenni és hátulról is kértem a biztonsági övet. 190 km/h-nál már egyenesen követeltem. De senki sem figyelt rám, vagy nem hallottak Fox folyamatos ízirájder öcsém üvöltésétől. Deákon egy kézifékes megfordulás után megnyugvásomra visszafelé vettük az irányt, amit szinte minden említésre méltó esemény nélkül tettünk meg. Talán azt a momentumot megemlítve, hogy igaza volt Pistinek, tényleg át tudtunk menni a Nyugati fellett 180 Km/h-val és csak kicsit ijesztettünk rá a szembejövőre, amikor az utolsó pillanatban tértünk vissza a saját sávunkba. Fox elmondása alapján ez még a bérelt Skodával sosem sikerült neki, hiába szánt a próbálkozásra több órát.
A kútra visszatérve újra rám lett próbálva a zakó, ami már talán nem is feszült rajtam annyira. Hiába, az én nyugis vezetési stílusomhoz képest ez nekem kicsit sok volt, de mit tehettem volna? Fiatalság, bolondság…