A beömlő napocska nemsokára a következő hangokkal vegyült:
- Jól van bácsi? Mi történt? Hívjunk mentőt? Hozzátartozót?
- Jaj, aranyos. Itt lakom egy utcával feljebb. Elestem. Nem bírok felállni.
Majd csönd. 10 perc nem telt bele, újabb hangok kintről. Ezt már nem bírtam ki szemrevételezés nélkül.
Láttam az ablakból a kb. 70 éves bácsikát, amint magatehetetlenül fekszik a fűben, és láttam egy spicces, hangos társaságot. Két suhanc és két lány. Taxival érkeztek.
Ezután pedig a nyílt utcán bárki szemtanúja lehetett volna annak, hogyan lehet megfosztani valakit a majdnem élire vasalt nadrágjától és méltóságától.
Megpróbálom szavakkal visszaadni:
Úgy állították talpra szegény bácsit nagy rihegés-röhögés közepette, mint egy összecsuklott kempingszéket, a hóna alá nyúlva pedig úgy húzták, mintha szemetet vinnének az égetőbe.
A nadrág és a végső tartás akkor csúszott le róla, mikor a lábak megtagadták a vehemens vonszolást. Persze egyikük elővette a mobilját, megörökíteni a felejthetetlen pillanatot. Aztán valahogy elcipelték a taxihoz. Itt jött még csak a java!
A „csomag” a kombi csomagtartójában landolt!!! Az egyik lány affektálva megjegyezte, hogy ő nem szív közös levegőt az öreggel, még mit nem! Így is elég ciki neki ez a helyzet.
Azt hittem rosszul látok, de mindez megtörtént ott, az orrom előtt.
Akad még egy megválaszolatlan kérdés: vajon mit szólt mindehhez a taxi sofőrje?
Csak zárójelben, és nem általánosítás végett: ő volt az egyik suhanc, ő nyújtotta „segítő” kezét az elesett bácsinak.

Szendy Réka

• Több Olvasói levél