Mindez történt az úr 2007. évének november havának egyik szép 17-ik napján.
Ez a nap is úgy kezdődött, mint akármelyik szürke dolgos hétköznap.
A munkakezdés a szokványos módon kezdődött.
A reggeli ébredés után egy kis vakaródzás az otthon édes melegében, majd fokozatosan eluralkodott rajtam a vágy, hogy kimenjek az utcára dolgozni. A nap úgy indult, ahogy szokott. Rendszerint a hátam mögé mondták a címeket. Amit elém mondtak, arról meg jól levertek. No nem is panaszkodni akarok, mert ez a rendes megszokott módon zajlott, tehát nem volt semmi különleges a dologban.
Nem is ezért kaptam magam elé a klaviatúrát, hogy a zongora leckém előtt kissé bemelegítsem a mellső végtagjaim végén az újaimat mozgató izmokat az éjszakai tespedtség következtében.
A fő ok az, hogy a nap végén sorozatban három olyan fuvarom volt, amelyek fokozatosan ugyan, de rendesen belém tették az ideget.
Az első cím, amivel az egész kezdődött az a neve nincs, de mégis Király utcával kezdődött.
A rendelés természetesen a páros húszas számokhoz szólt. Mint köztudott ezen a helyen mindig „bőven” van hely a várakozásra. Bizony nem kellett csalódnom, mert a helyzet a várakozásnak megfelelő volt. Szerencsémre a valamilyen madár nevű utca, amely pillanatnyilag az építkezés miatt zsákutca, ezért ügyesen félig befordulva az utcába felvettem a figyelő állásomat. Ügyesen álcáztam magam, és közben villogtatva az összes index lámpámat vártam az utasom megjelenését. De a valamilyen csoda folytán a harmadik kocsi természetesen a zsákutcába akart bemenni. Kisebb győzködés után autóstársam rájött, hogy én nem letelepedni akarok e kilátástalan végű utcában. Mikor felfogta a helyzetet, akkor kissé hátratolatott. Így tudtam neki annyi helyet biztosítani, hogy bemehetett a zsák legmélyére. De az őt követő autóssal szintén gondom lett, mert ő minden áron arra akart kényszeríteni, hogy menjek tovább. No itt kissé bekeményítettem és közöltem vele, hogy kedves uram, én úgy döntöttem, hogy maradok és most magán múlik, hogy visszaenged a „régi” helyemre, és akkor mehet a dolgára, vagy együtt megvárjuk az utasomat. A döntés az ön kezében van. Végül is visszaengedett.
Na végre megjelent egy fiatal harmincas pár. Úgy rájuk volt írva, hogy ők rendelték a taxit.
Nosza uccu neki kipattanok a kocsiból és feléjük indulva felteszem a költőinek éppen nem mondható kérdést: — Önök rendelték a kocsit?
Közben próbáltam a legbarátságosabb képet vágni egy széles boldog mosollyal. Lehet, hogy ezt nem kellett volna, mert az „ÚRI” hölgytől a következő választ kaptam:
— Én dobókockát rendeltem, mert leszarom a Főtaxit.
Nos ezek után, mint egy „kis” kutya a párzási időszak idején behúzott fülekkel és egyéb mással, leforrázva kullogtam vissza személyszállításra használt szekeremhez. Próbáltam segítséget kérni, de többen voltak előttem a sorban és pont mezcsere is volt. A fiatal pár ott állt a ház előtt és szemmel láthatólag várták a megrendelt taxit. De az csak nem akart jönni.
Én még nem kerültem sorra a reklamálásnál, így szépen múltak a percek.
Közben a pár odajött a kocsimhoz, kinyitották az ajtót és beszálltak, majd közölte a hölgy, hogy:
— Vigyem el őket, mert ők rendeltek egy kocsit ilyen néven.
Hoppá, a név stimmelt, de mivel nem csak egy tarka nyuszi van a réten, továbbá az előző értesülésből egyértelműen kiderült az, hogy hogyan viszonyulnak a Főtaxihoz, ezért szépen megkértem, hogy legyenek szívesek távozzanak a fedélzetről. Kissé duzzogva, de kiszálltak.
Az igazat megvallva, a hölgy első kijelentése után legszívesebben elmentem volna a helyszínről, de mivel ehhez engedélyt kell kérni, ezért még maradnom kellett.
Közben a hölgy visszament az üzletbe, majd odajöttek hozzám, és közölte, hogy mégis ők az utasaim, mert most kockás taxit rendeltek neki. Szegény párocska, most az előzőleg lepiszkított kocsival voltak kénytelenek utazni.
Az egyes is most jutott el hozzám, de nem akartam tovább feszíteni a húrokat, ezért mondottam néki, hogy tisztázódott a problémám és már utazunk.
Adrenalin szintem 25-ös.
Következő cím Sobieski János utca. Mivel csodák nincsenek, ezért már meg sem lepődtem, hogy nincs parkolóhely a ház közelében. Mögöttem, dehogyis ettem mög, csak utánam jött természetesem egy egész karaván. A megállás kéjes gondolata rögtön elhessegetve, elkezdek körözni. Másodszor elhaladva a cím előtt utasnak semmi nyoma. Megint csak segítség kérés, ugyan már legyen oly kedves a kedves és fáradjon le, mert ha a következő körnél sem lészen lenn, akkor sosem fogja megtudni, hogy most mit veszített. Szerencsém volt.
Gyors telefon, a válasz: — Jön az utas.
Rögtön eluralkodott bennem a hurrá optimizmus. Még kettő perc mire visszaérek a címre, ha szerencsém van, még találkozhatunk is.
Az utcában megáll a sor!
Előttem három kocsi.
A legelső egy taxi, aki éppen teszi ki utasát. Távolból látom, hogy az utasom odamegy a másik cég taxijához, és be akar szállni. Szerencsémre a kolléga nem vette fel. Utas elindul vissza a házba. Ez csak természetes nem, hiszen becsapták, nem állt a kocsi pont szemben a bejárattal. Az hogy kicsit jobbra, vagy balra elnézni, azt soha. Aki egyenes ember az csak egyenesen nézzen előre.
Adrenalin szintem kissé megint emelkedett, most lett 35-ös.
Szerencsére ép az utolsó pillanatban még mielőtt a kapualj feketéllő homályában elveszett volna végleg utasom sziluettje sikerült magamra hívnom a figyelmét.
Utas beszáll, majd kölcsönös üdvözlés után közli a címet:
— Mercure Hotel.
Mint egy igazi western hős rögtön csípőből visszakérdeztem, hogy:
— Melyik hotelre tetszik gondolni?
Mint utólag belátom ez súlyos hiba volt. Az utas felemelte kissé a hangját, és következőt kérdezte vissza gyermeki egyszerűséggel:
— Nem tudja, hogy melyik a Mercure Hotel?
No itt elkezdtem magamban számolni gyorsan harmincig, s közben eszembe jutott egy régi vicc.
Egy tudós tanulmányútra megy egy természeti népcsoporthoz, mert hallotta hírét, hogy itt csak három vallást gyakorolnak.
Sorra látogatja a templomokat egy helybéli kísérővel.
Az első egy arannyal bevont csillogó pompázatos építmény, amely csak úgy úszik a fényben.
Látja, hogy a hívők széttárt karokkal hajlongnak, és közben morajlik a „Napunk, Napunk” szó.
Mennek tovább a kísérővel, és odaérnek a másik templomhoz, mely tiszta ezüst, csak éppen félhomályban van. A hívők ugyan úgy hajlongnak, s a morajlásból kivehető a „Holdunk, Holdunk” szöveg.
Tudósunk megállapítja, hogy e népcsoportnál vannak Napimádók, és Holdimádók, de kíváncsi a harmadik csoportra is.
A kísérőjét megkéri, hogy vezesse el a harmadik szentélyhez. A kísérője el is vezette.
Elérkeznek egy teljesen sötét helyre.
Tudósunk mindhiába mereszti a szemét semmit sem lát.
Kérdezi is halkan a kísérőjét:
— Uram itt miért van ilyen sötét?
A kísérője csendre inti, s jelzi néki, hogy hallgasson.
Igaz nem látni semmit, hogy mit csinálnak a hívők, de a morajlásból egyértelműen kihallatszik, hogy „Merkúrunk, Merkúrunk”.
Itt eszembe jutott, hogy most melyik hotelben.
Na de mikor közben eljutottam a harmincas számig, akkor finoman közöltem az utasommal, hogy ez egy szálloda lánc neve, olyan, mint a TESCO, és ez is több helyen van.
Itt kissé hülye párbeszéd alakult ki, majd tisztázódott melyik szállodáról is van szó.
A végére azért az adrenalin szintem megint emelkedett, most már 55-ös lett.
Mivel olyan harácsolós típus vagyok, s ezt jelzi autóm is, nem véletlenül lettem korlátozás alá vonva, ezért rögtön jelentkeztem egy közelembe feldobott címre.
Az első dobás 10 perc lévén sajnos én 2 percre voltam a címtől. Szerencsémre nem volt gondom a parkolással. A ház előtt kissé széles az úttest. Természetesen az utas neve nincs kiírva, mert miért is legyen, hisz a nevét szégyelli. Letelik a tíz perc, majd próbálok megint reklamálni. Természetesen megint sokan vannak előttem hasonló okokból.
Még vagy öt perc eltelik. Nem kerülök sorra, de az utasom végre megjelenik. Igaz nem a 46/A-ból, hanem a 46/B-ből. A két kapu majdnem egymás mellett van, még mielőtt címtévesztés miatt elmeszelnének.
Odajön és kérdezi, hogy mikor érkeztem a címre?
— Uram én már vagy 16 perce itt vagyok a ház előtt.
Erre közli, hogy neki a központ negyed órát mondott.
Azért megkérdeztem tőle, hogy ha negyed órát mondtak neki, akkor miért jött le 20 perc múlva.
Nos ezek után közölte az alig ötszáz forint távolságra lévő címet.
Nem szóltam semmit. Adrenalin szint 75-re szökött.
Elindultunk volna, de az utcában több autó közeledett, s mivel nekik van előnyünk valamilyen oknál fogva az éppen elinduló járművel szemben, ezért jobbnak láttam elengedni őket, s állva maradtam.
Na míg e pótcselekvést végrehajtottam megszólal az utasom, bár ne tette volna:
— Na mire vár nyomja má neki.
Adrenalin szint felszökött 95-re.
De uralkodni próbáltam magamon, és lehető legudvariasabban közöltem a következőket az Úrral:
— Kedves Uram (lehet, hogy megsértődött az uram szóra), ha ön ennyire siet, akkor hol a csudában vakaródzott 20 percig. Én nem fogom magam összetörni, mert most hirtelen siet. Továbbá ha annyira siet, akkor gyalog tíz perc kényelmes totyogással elmehetett volna a címre. Szóval most engem igazán nem érdekel, hogy maga mennyire siet vagy sem. Megyünk, ahogy a forgalom engedi.
Ahogy ezt elmondtam éreztem, hogy adrenalin szint kissé csökkent 85-re.
A fuvar végével úgy döntöttem, hogy haza megyek.
Nem kell tovább növelni az adrenalin szintemet.


MCCCXCII

• Olvasóink küldték
• Taxis ötperc
• Verseljünk