Jó tudom mindenki, nem lehet tökéletes. Én meg véletlenül sem lettem normális, csak „TAXIS”. Igaz jó 50 évvel ezelőtt, amikor azt kérdezték tőlem, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek, akkor két dologra vágytam, ezért a válaszom az volt, hogy: — Magas, és sofőr!
Nos az előbbi nem teljesült, mert átlagos magasságú lettem, bár a Hupikék Törpök között óriásnak érezhetem magam. Az utóbbi meg bejött, mert igaz némi kitérővel, de sofőr lettem."

Na de félre téve a komolytalanságot nagyon röviden az életutam a taxizáshoz.
Mint már tudod a sikeres magyar érettségi vizsga után a többi tárgyból lazán vizsgáztam. Persze hogy lazán, mert sikerült elkapni a fonalat, no meg nem sokat tanultam, mert ha valami érdekel, vagy szorosan érint, akkor azt bevésődéses módszerrel megjegyzem.
Igaz mostani párom ezt a véleményt nem osztja, mert mikor megfőzi a zöldbabot, akkor néha szokta mondani, ha kihűl, akkor tegyem be a hűtőbe, de ezt rendszerint elfelejtem. Hiába no a zöldbabbal valahogy nem vagyok jó viszonyban.

De folytatom röviden felsorolva, és pár mondattal kiegészítve olykor a részeket.
Szóval "érett" ember lévén, mivel korábban beadtam a jelentkezésemet a BME-re (Budapesti Műszaki Egyetem), de a felvételi nem sikerült, ezért 1968 június utolsó napjaiban elkezdtem dolgozni az általam "General Motors"-nak nevezett cégnél. Valódi neve Ganz Mávag volt, de az előbbi név jobban hangzott.
Még nem töltöttem be 18-ik évemet, s mint első darabos MEO-s kezdtem dolgos napjaimat. Itt rögtön kis konfliktusba kerültem a "régi" öreg szakikkal, akik a háború előtt kezdték tanoncéveiket ebben a gyárban. A konfliktus abból adódott, hogy nekem, mint "kis taknyosnak" az volt a feladatom, hogy a gyártásba kerülő darabokat a gyártás elején ellenőrizzem, és a hiba esetén szóljak annak megszüntetése érdekében, és ne engedjem gyártani a selejtet.
Elképzelheted, hogy hogyan fogadtak azok a melósok, akik közül nem egynéhány még jó atyámnál is idősebb volt. Persze, hogy nézeteltérésünk támadt, de valami csoda folytán szép lassan elfogadtak, sőt mivel két műszakos volt a részleg, ami azt jelentette, hogy egy hét délelőtt, egy hét délután kellet dolgozni, de ekkor a szombat még nem volt csak minden második héten szabad, ezért én kiharcoltam magamnak, hogy kéthetente válthassak. Így sokkal könnyebb volt a az átállás egyik műszakról a másikra. Tulajdonképpen így mind a két műszakot megismertem, de elsősorban az vezérelt, hogy a szabadnapot igazságosabban osszuk el, mert a kéthetenkénti szabad szombat miatt 2 és 3 nap szabadidő váltakozott egymással. Számolj csak utána.
No de itt ezen a munkahelyen másfél évet töltöttem el. A kezdeti konfliktusok elmúltával szinte mindenkivel jó kapcsolatba kerültem, oly annyira, hogy amikor jelentkeztem a Bánki Donát Műszaki Főiskolára számomra legnagyobb meglepetés az volt, hogy az utolsó napomon a két műszak ott tolongott a műhelyben. Először nem értettem miért, hiszen a műszak végével, de inkább előtte pár perccel mindenki rohant az öltözőbe, de most nem. Először azt hittem valami rendkívüli brigádgyűlés van, amiről én nem tudtam, és most jól elkéstem. Az elképedésem csak fokozódott, no meg zavarom is nagy lett, mert mikor megláttak szinte egy sztárnak kijáró üdvrivalgásban törtek ki. Mondanom sem kell semmit nem értettem az egészből. Azt ugyan tudtam, hogy ez az utolsó munkanapom, mert megyek a suliba másnap a nappalos évfolyamra. De legnagyobb elképedésem akkor volt, amikor az "öreg" szakik jöttek oda és búcsúzóul kis ajándékot adtak át nekem a "kis taknyosnak". Megvallom őszintén, erősen küszködtem a könnyeimmel a meghatódottságtól. Így utólag visszagondolva az egyik legkellemesebb munkahelyem egyike volt.
A nappali tagozaton csak fél évet végeztem el, mert nem gondoltam arra, hogy az orosz nyelvet ilyen szigorúan fogják venni. Igaz csak gyakorlati jegy kellett belőle, de amilyen az volt az nem volt semmi.
A tanárnő buzgó aktivista vagy mi a bánat lehetett, mert nagy lelkesedésében kijelentette, hogy ő maga sem tudja az orosz nyelvet ötösre, csak négyesre, de mivel ő tanítja nekünk, ezért mi hármasnál jobban nem tudhatjuk. Na most az egész társaság a tankörben osztozkodhatott három jegyen.
Nekem "szerénységem" folytán az elégtelen jutott. Tehát a féléves vizsgáknak rögtön egy UV-val (utóvizsga) indultam neki. Összesen kettő lehetett, mert három esetén kirúgták az ember gyermekét. A politikai gazdaságtanból számítottam egy UV-re, mert a fene se értette ezt a száraz tárgyat. Bár szerintem az előadó volt kutyaütő, mert később hallottam olyan előadást, no nem szemináriumon, hanem másik iskolában, ahol még élveztük is a témát amiről szó volt. Szóval egy gyakorlati UV-val kezdtem a vizsgáimat. Mechanikai vizsgám lazán csípőből sikerült, igaz a tanár levont egy jegyet, mert a fél éves jegyzetem annyiból ált, hogy felírtam a tantárgy nevét az oktatóét mellé, no meg hogy mikor vannak az órák, és hol melyik terembe kell menni. Szerintem ez elég bőséges adatmennyiség volt, de a tanár hiányolta, hogy amit az órán mondott, azt nem írtam le. Minek írtam volna le mikor fejben volt az egész. Így négyest adott a szerencsétlen. Következtek a többi vizsgák, amiknek nem tudom az eredményét, mert írásban kellett vizsgázni, és mielőtt kihirdették volna már nem voltam tanuló.
Az ok az volt, hogy anyagszerkezettanból a tanár valami miatt kirúgott, de nem tudom miért. Kihúztam a vas-szén állapotábrát tételnek.
Ez röviden arról szól, hogy a vasnak a különböző szén tartalma miatt a különböző hőmérsékleten mikor mennyi az olvadáspontja, és a lehűlés, vagy melegítés folyamán mikor milyen a kristályszerkezete, valamint milyen hőfokon történik az olvadás, vagy megszilárdulás. Remélem tudsz követni, mert én már elvesztettem régen a fonalat.
Szóval a vizsgán előttem egy leányzó vizsgázott, aki még a makogást sem adta elő, mert nem tudott semmit, de szó szerint semmit, de hármast kapott. Hallottam volna, ha mond valamit, mert én is teremben voltam, mint következő vizsgázó a felkészülési stádiumban éppen.
A leányzó után én kerültem sorra. Az ábráról kb. tíz percet beszéltem, s mindent elmondtam, amit csak tudtam. A tanár közölte, hogy ennyi elég, majd feltett pár "mentő" keresztkérdést. Válaszoltam háromra, de a negyediket ne tudtam tökéletesen. No ekkor közölte velem, hogy nekem ezt is tudnom kellene, mert technikumba jártam. Jó azt tudta, hogy jártam, de azt honnan tudta, hogy mennyit tanultam? Ezt nem értettem, de lényegtelen, mert azzal a bájos megjegyzéssel adott elégtelent, hogy mivel már úgyis van egy elégtelen az indexemben, s mivel párosan szép az élet, ezért beír mellé egy második elégtelent. Mondanom sem kell, hogy miközben ezeket mondta az adrenalin szintem kezdett az egekbe szökni. Gondolatom pedig az volt, hogy most itt a helyszínen vágjam agyon az ürgét, vagy kövessem, és este egy csendes utcán tegyem meg.
Egyiket sem tettem, mert még itt vagyok.
De a vizsga után egyenesen a tanulmányi osztályra mentem és kiléptem a suliból. Mivel még jó pár vizsgám hátra volt ezért nem értették az egészet. Közöltem velük, hogy én sajnos nem tudtam, hogy tolmácsképzőbe iratkoztam be, célozva az orosz gyakorlati jegyemre. Továbbá még megjegyeztem, hogy: "-Legalább egy kiművelt emberfővel kevesebb lészen ez országban."
Visszamentem a GM-be dolgozni, de most a toronyépületbe (Könyves Kálmán krt. 76) helyeztek a nagyszivattyú tervezési osztályra. Itt éppen egy új konstrukció kialakítása volt folyamatban. A Paksra az atomerőműbe kellett a hűtőszivattyúkat megtervezni, úgy hogy sorozatgyártásra alkalmas legyen. No nem azért, mert olyan rövid élettartalmú volt egy szivattyú, hanem azért, mert az árvízvédelemtől kezdve a halgazdaságig mindenhol lehessen használni.
Itt egy évig voltam, majd "szólított" a hazafias kötelesség, és "önként" jelentkeztem katonának, hogy a hidegháború csúcsán hadba álljak.
Ekkor éppen túl voltunk a prágai tavaszon, és nekem már nem kellet mennem virágot szedni.
De kicsiny hazánkat védenem kellett a gaz imperialistáktól 2 éven és 22 órán keresztül.
Persze már akkor sem értettem, hogy mi a csudának, hiszem nem bántottak.
Az igaz hogy az akkori NSZK területére telepített rakéták ellen felsőbb utasításra tiltakoznunk kellett, mert azok támadó harci rakéták voltak. Bár nekünk is voltak rakétáink az akkori NDK területén, de ugye azok mások voltak, mert azok béke rakéták voltak.
A katonaság elején általában hetente 3 hónapon keresztül rendszeresen elítéltük az USA Vietnám elleni agresszióját. Olyan szabad nép félóra keretén belül.
Tiltakozásunk jeléül többször felmostuk a körlet folyosóját.
Abba is hagyták az agresszió folytatását, igaz kicsit később.
Itt kell megemlítenem egy fura esetet, mikor még kopasznak számítottam (nem bőrfejű voltam, csak újonc katona), akkor egyszer az írásom miatt kiemeltek a tömegből, és bezártak egy terembe. Ez nem a fogda volt de teljesen hasonlított reá. Mint kiderült valamelyik tisztnek megtetszett az írásom, de nem a tartalma, hanem a betűvetés formája. Nem akarta elhinni, hogy valaki szabadkézből így tudja kanyarítani a betűket. Be kellett neki bizonyítanom, és ez lett a "vesztem". Bezártak abba bizonyos szobába, és katonai térképeket kellett rajzolnom, valamint feliratoznom. Egy telefon volt benn a szobában, amin jelentkeznem kellett, ha ellenőrizni szerettem volna a mellékhelyiség tisztaságát.
Még egy kis adalék a katonasághoz, mivel ismerték a káderlapom, és azon szerepelt, hogy érettségiztem, azért egy alkalommal megpróbáltak úgymond "beszervezni" (Később tudtam meg a 3/3-as ügyosztály akart magáévá tenni). Manapság ez ügynökséget jelent.
Többedmagammal együtt felvittek egy nagy hosszú terembe, ahol mindenki kapott egy tollat meg egy fehér papírt.
Több addig ismeretlen képű tiszt volt a szobában. Az egyik előadta, hogy mit szeretnének. Na nem egyenesen bele a képembe, hanem finoman körül járva a dolgot. Udvaroltak mint egy kislánynak, amikor azt akarom elérni, hogy önként az enyém legyen.
A lényeg az volt, hogy először is elvtársak voltunk, sőt még tanult elvtársaknak is neveztek minket. Tették ezt abban az időben mikor az értelmiség még a nép ellenségének számított.
Itt jegyzem meg, hogy az adatlapokon, amikor olyan kérdés szerepelt, hogy édesapja apjának foglalkozása, akkor oda mindig azt írtam, hogy pásztor. Ezzel nem hazudtam, de nem is mondtam el a teljes igazságot, mert ilyenkor mindenki egy szegény "libapásztorra" gondolt, de valójában az öreg lelki pásztor volt, vagyis reverendás pap volt az öreg.
Nekem már ez az egész kiemelés a többiek közül nem tetszett, de főleg az a téma amiről írni kellett. A témát is megadták, hogy a katona társaim miről beszélnek, hogyan ítélik el a gaz imperialistákat, akik a világon mindenhol a szegény munkásokat kizsákmányolják, meg elnyomják stb. stb.
Nekem mesélsz öreg akkor, amikor a fizetésem egy hónapra pontosan 1550,-Ft volt, és ebből levontak még 10%-ot. Bő lére voltam eresztve nem igaz? Akkor most ki, kit zsákmányol ki? Az agyam eldobtam ettől a baromságtól, főleg úgy, hogy a bevonulásom előtt beszélgettünk egy társaság keretén belül pár külföldivel a Balaton partján. Valahogy a fizetés került szóba, és mikor mondtam, hogy mennyit keresek, akkor a külföldi visszakérdezett, hogy ilyen keveset hetente? Mit hetente, havonta ember! Ettől szó szerint elájult, és úgy kellett felmosni szegényt.
Megmondom őszintén voltunk a teremben közel vagy negyvenen. Szinte mindenki azonnal elkezdett írni, mint egy írásbeli vizsgán. Páran nem írtunk semmit. Minket köztük engem is többször megkérdeztek, hogy miért nem tudok valamit írni? Mondtam, hogy nem tudom, hogy mit akarnak velem leíratni. Bátorítóan közölték, hogy bármit írhatok ami az eszembe jut, akár a nagymamámról is. (Figyeled a behálózás trükkjeit.)
Őszintén bevallom semmi nem jutott az eszembe, amit le lehetett volna írni. Persze az igazság az volt, hogy a helyzet valahogy nekem nem tetszett, és valójában teljesen be voltam tojva, hogy most mi a nyavalya lesz. Azt már eléggé a fejünkbe verték, hogy a hadi tudományokkal kapcsolatban semmit nem lehet írni, akkor ezek most mi anyavaját akarnak, hogy írjak a katonatársaimról. Végképp nem értettem, és agyilag zokni lettem. Fél óráig győzködtek, hogy írjak már valamit, de nem tudtam leírni semmit.
Ekkor visszaküldtek a körletbe. Megvallom őszintén, ekkor kissé megkönnyebbültem. De nem tartott sokáig a könnyebbség. A körletbe érve jól lecsesztek, hogy míg én "csavarogtam", mintha nem tudták volna, hogy hova vezényeltek, addig a szakaszom beriadózott és "innen" távolabb táborozik.
Ezt nagyon nem értettem, mert mindenki a körletben volt. No de azért szépen felmálháztam magam, és elindultam a többiek után.
Futásban katona, hangzott a háttérből, ekkor már nem voltam tanult elvtárs, csak katona. A csapatom utolérése abból állt, hogy az alakuló téren kellett köröznöm, mint egy repülőgépnek, amelyben a leszálláshoz még túl sok üzemanyaga van. Az előre kiszabott mennyiség öt kör volt.
Persze nem hagytak magamra, mert volt egy felügyelő, aki minden kör megtétele után megkérdezte, hogy: "- Katona tud már írni?"
Mire én: "- Mit?"
"- Akkor fusson csak tovább" volt a válasz.
Már az öt kör szerintem bőven meg volt, de mivel a fenti párbeszédből sehogyan sem tudtunk tovább lépni, ezért minden alkalommal tovább kellett futni.
Olyan "Most és mindörökké" érzés kezdett úrrá lenni rajtam. Egyszerűen mivel láttam, hogy ez a barom azt élvezi, hogy engem futtat, ezért azt csináltam, hogy a kör megtétele után mikor megszólított nem álltam meg hanem mint egy süket futottam tovább. Ettől teljesen megzavarodott, mert nem tudta tovább a szerepét. Elkezdett utánam futni, és mikor utolért akkor tette fel a kérdést. Én nem válaszoltam, míg ki nem adta a "Katona állj!" parancsot.
Ekkor megálltam s ő kérdezett, hogy miért nem válaszoltam. Mondtam neki nem hallottam a kérdést, mert ez a sok cicoma itt zörög rajtam, meg már elég messzire futottam magától. Erre tiszta céklába ment át a feje, s megkérdezte üvöltve, hogy mit képzel maga velem fog szórakozni? Erre a legártalmatlanabb képpel válaszoltam, hogy ez éppen fordítva van.
Erre még dühösebb lett, és visszazavart a körletbe.

De hogy rövidebbre fogjam, mert a végén még soha nem lesz taxis belőlem.

Szóval a katonaság után visszakerültem a GM-be a nagyszivattyú osztályra.
Egy év után a Chemimas Vegyipari Gépgyár légtechnikai osztályán dolgoztam. Itt csak egy évig voltam, pedig itt azután isten igazából csaptuk a szelet, már aki engedte, hogy csapjuk neki a szelet.
Itt volt az első összetűzésem a "Szocialista Brigádmozgalom" nevű dolgozók lelki állapotának ápolására szolgáló mozgalommal.
Röviden a mozgalom függetlenített felelőse, hogy ezek mindenhol ott voltak, kitalálta, hogy mi még nem vagyunk egy brigád tagja sem, ezért vagy belépünk valahová, vagy alakítunk egy brigádot. Mi az utóbbi mellett döntöttünk. Igen ám de, valami nevet is kellett választani. Épületes javaslatok érkeztek. Ilyenek, mint például, VI.Lenin (az írás nem véletlen), Marx, Élmunkás, Gagarin, Brezsnyev, Május 1, Április 4 stb.
Egyik jobb, mint a másik, majd elájultam tőlük.
A függetlenített mozgalomfelelős mondta a legtöbb javaslatot, persze ez jellemezte a színvonalát is egyben. De azért ne felejtsük el, hogy 1973-at írtunk ekkor a naptárba.
Mivel egyik név sem tetszet a leendő brigád tagjainak, ezért valahogy sehogyan sem jutottunk közös nevezőre. Valaki feldobta, hogy valami olyan nevet kellene választani ami a munkánkat fémjelzi. A mozgalomfelelős végre kiderült ábrázattal érdeklődve fordult felénk és kérdezte, hogy mi lenne a javaslat. Én kapásból rávágtam, akkor a nevünk legyen "Széltoló Szocialista Brigád".
Döbbent csend, majd harsány röhögés, a mozgalomfelelős pedig vöröslő képpel dühödtem távozott kedves társaságunkból. Azt azért oda mondta búcsúzóul, hogy mi nem vesszük komolyan a mozgalmat. Hát nem.

Egy év áldásos tevékenység után az EGI-ben (Energiagazdálkodási Intézet) kötöttem ki, ahol a vizeket kellett lágyítani. Nem hajtogatással, hanem különböző vegyszerek hozzá adásával. Bár ezen feladtok megoldása az osztályon dolgozó vegyész munkatársak feladata volt, de a tartályok, és azokhoz hozzá tartozó csővezetéket, szerelvények megtervezése elhelyezése részben az én feladatom volt, mert mint acélszerkezet szerkesztő foglalkoztattak ezen a munkahelyen.
Itt nyolc évig dolgoztam.
Közben jártam esti egyetemre, mert ott nem volt orosz nyelvoktatás.
Ekkor ismerkedtem meg egy leányzóval, akivel majdnem komoly tartós kapcsolatom lett, de csak 4 évig tartott.
Ezen időszak alatt dolgoztam az Európa Hotel camping részlegénél a mosogatóban, majd hordtam újságot, és 1980-ban másodos taxisként kezdtem dolgozni a Főtaxinál.

Az hogy hogyan vettek fel, az is egy kis történet.
A felvétel feltétele legalább 3 éves jogosítvány persze gyakorlattal.
No ebből nekem volt 1 azaz egy éves a jogsim, és vezettem összesen 30 órát, ami kötelező volt az oktatáson, valamint még 10 órát, amit plusz óraként vettem. Ja és béreltem az éppen egy éves jogosítványommal egy Lada típusú gépkocsit, amivel lementünk Szankra édesanyám anyjához. Nos ennyi tudással vettek fel a Főtaxihoz.
Most többekben felmerülhet a kérdés, hogy ki volt a hátam mögött, hogy mégis felvettek. Megmondom az őszintét senki. Egyszerűen a forgalmi tiszt, aki a felvételiket intézte az elképedés hatására, hogy ennyi gyakorlattal ide merek jönni, és miután közöltem vele, hogy mivel autóm nincs, ezért három év múlva még azt is elfelejtem, amit most tudok, hát kíváncsiságból kivitt vezetési gyakorlatra. A tesztlapokat nem volt módom kitölteni, mert arról meg jól elkéstem. Igaz nem az én hibám volt, mert a bérkocsit vizsgálták át, amit éppen visszahoztam. Hárman is nézegették, mert nem akarták elhinni, hogy nincs rajta sérülés.
A forgalmi tiszt úgy döntött a vezetési gyakorlat végén, hogy felvesznek.
Három évig másodosként dolgoztam, majd 1983-ban miután kiléptem az EGI-ből, és három hónapig a Budapest Tourist-nál dolgoztam végül is 1983 óta dolgozom főállású taxisként a Főtaxinál. Az idők folyamán "kényszer" vállalkozó lettem, és azóta is ezt a kenyeret próbálom majszolgatni, mert vénségemre már öt fogam hiányzik. Ebből négy a bölcsesség, ami látszik olykor rajtam, no meg egy rágó fog, mert a kő keményebb volt a fogamnál, ami rizsköretben volt egyszer.

No szóval ennyi az egész, hogy hogyan kerültem a taxis szakmába.
Most mondhatnám hogy röviden, de nem mondom, mert kissé bőre sikeredett, bár még így is cenzúráztam egy csomó dolgot.

A kérdésre meg nem válaszoltam, azért lettem taxis, mert minden munkához 30 maximum 35 éves korig keresnek embereket, ahol pedig felvennének, akkor ott közlik, hogy túlképzett vagyok erre a munkakörre.

Üdv. MCCCXCII

Kelt: Budapest, 2007-05-19

• FÓRUM -
  A gondolat megszületésétől, a VISZONTLÁTÁSIG ! A vita helye!
• Itt a megoldás?!?
• Vitaindító: Ünnepi tarifa
• KÉRDÉSEINK diszpécserekhez, telefonosokhoz, mindenféle rendű, rangú, központban dolgozókhoz!
• Miért nincs nekünk egy komoly szakszervezetünk???
• Miért nem jó, a fuvarszám arányos tagdíj?
• Rettegjünk, vagy repessünk?
• Mégis megoldható a létszámkorlátozás?
• Mit jelent manapság Budapesten taxisnak lenni?

• A gondolat megszületésétől, a "VISZONTLÁTÁSIG" !
• Rabszolgák, rabszolgáljatok!
• Nem úgy kék, ahogy maga gondolja!
• Álmodtam
• Bee, Bari, Bee

• Vélemények
• Olvasóink küldték
• Régiségek
• Megkérdeztük