Az ígért repülőtéri gyorsvasútból ugyanis a Ceglédre tartó személyvonatok megállóhelye lett. Miért nem sikerült egy valóban színvonalas, az oly sokat emlegetett világvároshoz méltó összeköttetést teremteni? Miért nem fért bele az EU által finanszírozott beruházásba a megállóhelyen egy kb. 120 méteres harmadik vágány építése kizárólag a gyorsvasútnak? Miért nem éri meg a MÁV-nak egy különleges díjszabású vonat üzemeltetése? Olyan 2000 forintos viteldíjú – a taxi 4000-4500 forint – ingavonat közlekedtetése, amelyik minden órában indul a Nyugati pályaudvarról, illetve a Ferihegy megállóhelyről. A vonatpár a MÁV-dízelmotoros, ilyenformán felsővezeték-független Desiro-flottájából egy-egy (135 hely, 42 méter vonathossz), illetve két-két (270 hely, 84 méter vonathossz) motorkocsi. Ez az igények függvényében változhat (a repülőtér forgalma jelenleg évi kilencmillió utas).

A jelen megoldásnak mindjárt két Achilles-sarka is van. Az egyik esztétikai: aki utazott már személyvonattal, az tapasztalhatta, hogy nem éppen felemelő élmény. Mind az utastér, mind a mellékhelyiségek állapota, tisztasága hagy kívánnivalót maga után. A másik, a súlyosabb probléma az ésszerűség teljes hiánya. Mert mi is minden utazó tartozéka az útlevelén kívül?

Természetesen a bőröndje. A felüljáróra tartó lépcsősor helyett praktikusabb lett volna egy-egy mozgólépcső építése. Igaz, ott van a hat-nyolc fős befogadóképességű lift, nem nehéz megjósolni, hogy előtte hosszú sorban állás várható. A felüljárón való átjutás csupán az első stáció. Miután utazónk fel- és leszenvedte a 15-20 kilós csomagját, következik a mutatvány megismétlése a nem éppen alacsony padlósnak mondható vonattal. Azt pedig, hogy az estlegesen kerekes székes utazónk a liftből kigurulva mit is tesz az "akadálymentesített" megállóban, azt az olvasók fantáziájára bízom.

Teleki Nagy Krisztián