"Elnézést, meg tudja mondani, merre kell menni Szeged felé?" Ezt a kérdést tette fel az útitársamat szondáztató rendőrnek egy félreálló autó sofőrje. A válasz egyszerű lenne, ha a kérdést történetesen nem egy lengyel tette volna fel angolul. Így azonban a rendőr láthatóan zavarba jött, majd nagy nehezen kinyögte: "Go along this and that!", azaz: menjen tovább erre és arra, közben hatalmas karmozdulatokkal adott hangsúlyt, s némi értelmet válaszának. Láthatóan a lengyel is zavarba jött, s talán átfutott az agyán, legközelebb nem jön Magyarországra térkép nélkül.

Egy tenyér, ha nyújtják

Nézzük, mennyire is nehéz hazánkban elboldogulnia egy külföldinek. Michael német, emellett angolul beszél. Magyar szókincse a következő három szóból áll: köszönöm, szia, viszlát, és – mint alább látni fogjuk – ezeket sem mindig használja jól az adott helyzetekben.

A Széchenyi fürdőben a pénztároshölgy kedves, kicsit angolul is beszél, s figyelmeztet, várjunk egy percet, akkor sokkal olcsóbb lesz a jegy. Amit aztán a belépőn megspórolunk, az öltözőben veszni hagyjuk. Pontosabban Michael. Az öltözőknél ugyanis az ott dolgozó férfi távozás előtt elállja az útját. Nem németül, nem is angolul magyarázza meg, mit akar. Egyezményes jelet használ: odanyújtja a tenyerét. Michael adja a pénzt, a férfi pedig továbbengedi, persze a lehúzás után egy köszönöm sem jár. Még magyarul sem.

Egy krigli, ha emelik

A budapesti Belvárosban a pincérek beszélnek idegen nyelveket, egy kispesti kis étteremben viszont nem. Angol és német nyelvű étlap azonban van itt is, a felszolgáló pedig kedvesen mosolyog. Azt pedig mindenki érti, hogy az üres söröskorsó felemelése újabb sör kérését jelenti. Egy másik sörözőben is megértik, hogy Michael két sört szeretne. Adja az ezrest, a pultoslány a sört, Michael villant egy vicces kiejtéssel elmondott köszönömöt, a lány pedig unott képpel elteszi a pénzt, a háromszáz forint visszajáróval. Röviden meg kell magyaráznunk német barátunknak, a köszönömöt csak a fizetési tranzakció végén mondja, ha nem akarja, hogy eltegyék borravalónak az összes visszajárót.

Eger spanyol ostroma

Érdekes a taxisok esete is. Többnyire nem beszélnek idegen nyelveket, de nagyon segítőkészek, ha arról van szó, hogy el kell magyarázni, miként juthat el valahova a külföldi. Persze szerintük a legtöbb irányba "no metro, no bus". A Liszt Ferenc térnél négyezerért kínálják az utat a külföldieknek a budai Várba, a Deák tértől ez már csak ezerötszáz, vagyis egy rövid sétával percenként 160 forintot lehet spórolni.
Különösen nehéz helyzetbe kerülhet egy magyarul nem beszélő turista, ha a tömegközlekedést választja. Alaposan meg kell szenvednie például egy egri kiruccanásért. A Keleti pályaudvar információs pultjánál az előttünk álló spanyol turisták éppen oda szerettek volna eljutni. A hölgy a kérdést érti, ujjai böngészi a menetrendet, hangosan jegyzetel: 9.15. Majd rábök Budapest nevére: 10.49-kor "csecsh" Füzesabonynál. Szegény spanyol srác csak bámul, majd rájön, hogy mit is jelenthet a "csecsh", a számokat végül is látja, de Füzesabony továbbra is csupán egy homályos pont egy fehér papíron. Az információs pultnál ülő hölgy is kínosan érzi magát. Aztán elmutogatja, hogy van egy "direkt" járat is, ott "no csecsh", majd egy mély sóhajjal nyugtázza, hogy a spanyolok távoznak. Nincs szerencséje, mi is Egerbe szeretnénk menni. A spanyolleckéből tanulva most már felírja: 7.15 Budapest, 9.22 Eger, direkt. Minket megkímél az átszállástól, magát a magyarázkodástól.

Nyelvek és botlások

Budapesten belül azért könnyebb a helyzet, már ha találkozunk néhány segítőkész járókelővel, a BKV-s jegyárusító hölgytől viszont ne nagyon számítsunk segítségre és megértésre. Az Oktogonra szeretnénk menni, ő már adná is a két jegyet, amelyekre semmi szükség, mire dühösen a bejárat felé mutat, s a mikrofonba bődül: "metró". A rendőrök azonban készségesek. Míg az egyik azt magyarázza, hogy először is a "Blaha Lujza square-re" kell elmetróznunk, addig angolul nem beszélő kollégája segít neki az ujjain kiszámolni, hány megállót kell mennünk (egyet).

Mi tovább játsszuk az értetlent, három fiatal lányt szólítunk meg. Előbb ránk sem hederítve továbbsétálnak, azaz inkább menekülnek, ám egyikük végül beadja a derekát, s elmagyarázza, hogy jutunk el az Oktogonra. Aztán a rossz metróvágányhoz vezet minket – ezt betudjuk a kezdeti rémületnek, amit egy angolul beszélő turista látványa okoz –, majd maga is eltéved társaival. Később utánunk jönnek, figyelmeztetnek tévedésükre, és jelzik, hogy a másik a jó irány.

Megértő nem értés

Michael mindezek után is elégedett: "Valóban dühítő, amikor egy idegen országban nem tudnak segíteni. De mindenki nagyon kedves, s legalább megpróbálja. Amikor telefonkártyát akartam venni, a társaság két munkatársa is kézzel-lábbal magyarázott, s angolul el tudták mondani, mennyibe kerül a kártya, a hívás és az SMS. Amikor azonban a részletekre kérdeztem rá, megállt a tudományuk.
Mindenesetre annyira igyekeztek, hogy végül így is megvettem a kártyát." Michael a fiatalokkal könnyebben boldogul, az idősebbekkel egy idő után már nem is próbálkozott megértetni magát. "A foci-vb idején mindenki elismerte, hogy jól beszélünk idegen nyelveket. Budapestet is elárasztják a turisták, ezért nem értem, miért vannak olyan kevesen, akiktől segítséget lehet kérni."
Bizonyos helyzetekben azért érkezik némi segítség, például a Keleti pályaudvaron: "Unicum, drink Unicum! It is good!" Csak hogy jobban pörögjön a nyelv, amitől persze még nem értjük jobban egymást.

MH-összeállítás