A magyarul tudó utasok egyik fele akkumulátorproblémára tippelt, a másik fele két részre szakadt: üres a benzintartály, illetve gyújtászavar. A sofőr egyelőre nem nyilatkozott.
Bámészkodtam kifelé az ablakon. Sosem voltam még ilyen nyugodt. Le akartam késni a repülőgépet. Egyetlen porcikám sem kívánta a szófiai továbbképzést. Az utolsó pillanatig úgy volt, hogy Oslóban tartják meg, az utolsó utáni pillanatban lett belőle Szófia. Pedig már dédelgettem az oslói terveket, például hogy kimetrózom megnézni a sípályát.
Az egyik utas, egy lengyel biológus, angol nyelven szitkozódott, és perrel fenyegetőzött: azonnal indítsák be a mikrobuszt, mert ha nem éri el a repülőgépet, iksz dollártól esik el. Erre vérszemet kapott egy magyar üzletasszony, és a lengyel biológus összegét középárfolyamon átváltotta forintra, a kapott összeget megszorozta egy konstanssal, és kijelentette, hogy neki meg annyi lesz a vesztesége, ha nem csípi el a gépét. Valamint hozzátette: megvannak a megfelelő eszközei ahhoz, hogy negyvennyolc óra alatt tönkretegye a reptéri utasszállító szolgálatot. Kiszálltam a buszból.
Ne menjek messzire, kérte a sofőr, mindjárt indulunk.
Mi a baj?, kérdeztem.
Nem tudja, felelte, de megjavítja. Percek kérdése.
A teret körülvevő házak egyikének, egy üveg irodaháznak első emeleti légkondicionált irodájában unatkozó öltönyös bankárokat lehetett látni, akik beleunva az unatkozásba, kinyitották az ablakot (amit a légkondicionáló működése alatt tilos, de ezek punk bankárok), epret eszegettek tányérból, a rohadtakkal a járókelőket vették célba. Az irodaházzal szemközti utazási iroda még múlt ősszel csődbe ment. Nem hozta haza az utasait – egy charterjáratnyi fővel ideiglenesen megugrott a máltai magyar kisebbség. Az akkori szezonális akciók plakátjai érintetlenül ott maradtak a kirakatban, és azóta is rendületlenül hirdetik: "Utazzon el oda, ahol tombol a nyár!"
Egy atlétatrikós fiú, teljes tubus hajzselével a fején, kefirt töltött a szájába, majd egy Disney-róka sunyításával körbenézett, kiejtette a dobozt a kezéből, és sarokkal a szemetes melletti bokorba továbbította, a kólás- és cigarettásdobozok közé.
Egy professzorkinézetű úr szintén kiszállt a mikrobuszból, látszólag őt sem zavarta a késlekedés. Mint később kiderült, ő is Szófiába készült.
Az üzletasszony taxit hívott mobiltelefonon. A sofőrnek megmondta, és ujjal is megmutatta, pontosan hány napja van hátra az utasszállító cégnek: kettő. A lengyel biológus csatlakozott a nőhöz. A mikrobuszsofőr a kiérkező taxis segítségét kérte: pillanatok alatt bebikázták a mikrobuszt – a biológus hezitált, hogy visszaszálljon-e a buszba, de az üzletasszony végül maradásra bírta. A meggyőző érv így hangzott: "Ami egyszer lerobbant, az még egyszer le fog."
Az Üllői úton leelőztük a taxit.
Nincs ebben tanulság, csak gondoltam, elmondom.

Maros András író

forrás: Magyar Hírlap Online