Megkezdődött a visszaszámlálás. Aki még nem vette meg a karácsonyi ebéd hozzávalóit, csúcsforgalomra számíthat a piacokon. Riporterünk a Fővám téri Vásárcsarnokban járt.
Baromfiból főként liba és kacsa fogy, a mell és a comb a legnépszerűbb. "Van, akinek csak aprólékra telik, de ilyenkor a kispénzűek is drágább húsokból készítenek ünnepi ebédet" – igazít el egy eladó. A négylábúak közül mindent visznek. "Nem panaszkodhatunk; sertés, marha, olcsó, drága, minden megy" – így a hentes. Lehet benne valami, mert a pult alatt üresek a tálcák.

Húsmentes titkok
Piacra nemcsak vásárolni jár az ember. Alkudni, csevegni, eszmét és receptet cserélni, és ismerkedni is. Jómagam csevegő, tájékozódó szándékkal érkezem, és kizárólag a karácsonyi menüre koncentrálok. A kapunál elcsípek egy nyájas idős hölgyet. "Törököt fogott – mondja –, vegetáriánus vagyok." Sebaj, megtudom, mit esznek a növényevők az ünnepek alatt. De nem. A fogásokról semmit, a reformadventistákról annál többet hallok. Ez a szervezet ingyen főzőtanfolyamot szervez vasárnaponként. "Nem baj, ha nem vallásos, ők nem akarnak megtéríteni senkit, viszont mennyei ételeket főznek – folytatja. – Én tíz éve tértem meg." Az ünnepi menüjéről hiába faggatom, de indulás előtt még elismételteti velem az adventisták címét és a megközelítési lehetőséget. (Akit érdekel: Hetednapi Adventisták, Mogyoród, Szilas út 1. A HÉV-megállótól balra 200 méter.)

Non plus ultra
Következő alanyomat körültekintőbben választom ki. Egy apró, kockás kendős idős néni a kijáratig mesél nekem. "Megvettem már a zöldségeket, káposztát, paprikát – tárja szét a füles bevásárlószatyrot. – Lesz töltött paprika, halászlé és rántott hal. Mindig élő halból szoktam csinálni, mert a fagyasztottnak nincs olyan jó íze. Az idén a fiam ígért jó, filézett halat." A jámbor, nagymama külsejű asszonynál muszáj rákérdezni az édességre. "Hát amit a gyerekek kérnek, mindegyiknek megvan a maga gyomorfájása" – mondja. A kötelező bejgli, kalács és zserbó után valami non plus ultrát emleget. Nem egészen értem, hogy jön ez ide, és betudom az éveknek, meg a nagy zajnak. Később, egy szakácskönyvet lapozva viszont rábukkanok, ez egy linzer jellegű aprósütemény.
A csarnokból kiszéledő vásárlóközönség a megállóban táboroz le. A villamos nekem dolgozik: kimarad. Így könnyedén bekapcsolódom egy párbeszédbe, ami két – nyilvánvalóan nem ismerős – hölgy között folyik arról, vajon megkenjük-e a bejglitésztát mézzel vagy sem. (Részemről nyilvánvalóan igen.) A beszélgetésekből általános igazság vonható le. Kétféle ember létezik: aki eszik karácsonykor halat és aki nem. Ez utóbbi csoportnak korlátozottabbak a lehetőségei, ami a huszonnegyedikei menüt illeti. A halasok között viszont terjed a lazac, tejszínnel, tejföllel, rántva. És persze az elengedhetetlen majonéz, önmagában vagy burgonyakísérővel. Zárásként egyszerű süteményrecepttel látnak el, de a fatörzsnek már nem dőlök be.