1992. évi LXXIV. törvény 32. § (1) bekezdés a) pontja, 35. § (1) bekezdése, 1996. évi LXXXI. törvény 1. § (2) bekezdése, 8. §-a)

Az adóhatóság felperesi társaságnál bevallások utólagos vizsgálatára, továbbá valamennyi adónemre irányuló ellenőrzést tartott a 2001 és 2002.-es évek vonatkozásában.

A revíziós jegyzőkönyv mellékleteként csatolt szerződés értelmében a felperes egy vasúttársaság részére vállalkozási szerződés alapján takarítási tevékenységet végzett. A szerződés szerint a szolgáltatás kiterjedt az épületek, építmények, utasforgalmi létesítmények, szolgálati helyek napi és időszakos takarítására.

A szerződés 1. sz. melléklete a takarítási díjakat, a 2. sz. melléklete a takarítandó szolgálati helyeket, állomásfőnökségenként, a 3. sz. melléklete a takarítandó terület nagyságát, a takarítási gyakoriságot, az egységárat és vállalkozási díjat, a 4/A melléklete a takarítás során elvégzendő műveleteket, az 5. sz. melléklete pedig a laktanya gondnoksági tevékenységet tartalmazta.

Az általános takarítási műveletek szerint naponta kellett üríteni a szemétgyűjtőket, takarítani és fertőtleníteni a mosdókat, fürdőket, hetente pedig a napi tevékenységen túl porszívózásra, csempék lemosására, párkányok tisztítására került sor, havonta pedig ezen túl tisztítani kellett a fűtőtesteket és az ajtókat is.

A szerződésben foglalt tevékenységet a felperesi társaságnak és a felperesi társaság kapcsolt vállalkozásának alkalmazottai végezték az állomásfőnökségeken meghatározott díjtételek ellenében. A két fél megállapodása szerint a szerződés 3. és 5. mellékletében meghatározott feladatokon túl külön a vasúttársaság írásbeli megrendelése alapján esetenkénti takarítást is végezhetett felperes.

A revízió feltárta azt is, hogy a vállalkozás a ráfordításai között - közvetített szolgáltatás megnevezéssel - olyan alvállalkozói teljesítményeket is szerepeltetett, melyeket a vasúttársaság külön nem rendelt meg, és kiszámlázásuk sem történt meg.

Ennek tisztázása érdekében a revízió ezen alvállalkozóknál célvizsgálatot végzett a gazdasági cselekmény körülményeinek teljes feltárásához, nyilatkoztatta az alvállalkozókat, azok képviselőit, illetőleg az adott állomásfőnökségeket is.

Ennek keretében a F. Kft és az A-B Kft képviseletében N.F. nyilatkozott, miszerint az F. Kft-nek ő és felesége volt az ügyvezetője 2002. május 10.-ig, amikor is a céget román állampolgároknak eladták, de még ezt megelőzően a társaság 2001. február 26.-án székhelyét vidékről Budapestre tette át, és a 2001. évről adóbevallást nem nyújtott be.
Az A-B Kft-vel kapcsolatosan a revízió hasonló tényeket rögzített.

A revíziós jegyzőkönyv szerint B.N. ügyvezető több társaság nevében úgy nyilatkozott a revízió során, hogy sem a B. ÉS TÁRSA Bt., sem az M.-N. Kft, sem az L.I. Kft, sem az L.99 Kkt, sem pedig az L. Kft. 2001. évről adóbevallásokat nem nyújtottak be, mivel a társaságok is különböző időpontokban eladásra kerültek döntően külföldi személyek részére.

Az O.2000 Bt. képviseletében K.Iné ügyvezető nyilatkozott a számla kiállításának körülményeiről. Eszerint a felperesi társasággal úgy került kapcsolatba, hogy a gyermekeik együtt sportolnak, és a takarítást a család végzi, a gyerekek a számlát megírják ő aláírja, és az ellenértéket is a gyerekei vették át a felperesi társaság irodájában.

H. A. egyéni vállalkozó az általa kiállított alvállalkozói számlával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy csak alkalmi munkásokat szerzett felperesnek, a takarításról információja nincs.

Az M. Kft képviseletében P.S. ügyvezető nyilatkozott, miszerint az általa szervezett alkalmi munkásokat nem ismeri, a munkavégzés során ő fizette ki zsebből a 4 napi munkabért.

Az R.2000 Bt, az M.Y.Bt, az I.CORP. Kft, és az N.3000 Kft képviseletében pedig Z.M. ügyvezető tett írásbeli nyilatkozatot, miszerint a munkákat elvégezték.
Az adóhatóság azt is tisztázta, hogy az R.2000 Bt adóbevallást nem tett, a számlák kibocsátásának időpontjában Z. M. már képviseleti jogosultsággal sem rendelkezett, hiszen a Bt-t 2000. október 5.-én hajléktalan személyeknek formailag eladta, később a céget végelszámolás elrendelése nélkül hivatalból törölte a cégbíróság. Az N.3000 Kft szintén eladásra került, iratanyag nem volt fellelhető, adóbevallása nem volt.
Az M.Y. Bt-t 2001. szeptember 9.-én adta el Z.M. ukrán állampolgároknak, a társaság bevallást nem adott, később hivatalból a társaságot törölték.

Az I.CORP. Kft-t Z.M. és testvére alapította, a cég szintén eladásra került már a revízió előtt, és Z.M. nyilatkozata szerint az eladás során minden iratot az új tulajdonosnak átadott, ezért ezeket bemutatni az adóhatóság részére nem tudta.

Ezen túl a revízió adatgyűjtéseket és információkat szerzett a pályafőnökségeken keresztül is az alvállalkozók tevékenységéről. Az állomásfőnökségeken csak a felperesi társaság alkalmazottainak szokásos takarításáról tudtak, másról nem volt ismeretük. Nem talált a revízió írásos belépési engedélyeket sem azokról a dolgozókról, akik alvállalkozóként a számla szerint tevékenykedtek.

Összehasonlította a revízió - adott időszakokra vonatkozóan - a szerződés szerint a felperes által kiszámlázott díjtételeket és m2-eket az alvállalkozói számlák szerinti díjtételekkel és m2-kel, amelyek során folyamatos ellentmondásokat tapasztalt. Nem tűnt ki a számlákból az sem, hogy a közvetített szolgáltatások miképpen kerültek a számlák adattartalmában továbbszámlázásra.

Ezekből a bizonyítékokból vonta le az adóhatóság az első fokú határozatában azt a következtetést, hogy ezek a számlák nem felelnek meg az Áfa tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja, illetőleg a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 15. § (3), 165. § (2) és 166. § (2) bekezdéseinek, vagyis nem hitelesek, tehát az Áfa tv. 34. §-a szerinti adólevonási jog a felperest nem illeti meg.

Az alakilag és tartalmilag hiteltelen számlák - az 1996. évi LXXXI. törvény 1. § (2) bekezdése és 8. §-a alapján - nem minősülnek a vállalkozás érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak, ezért a számlák nettó értékével az adóhatóság megemelte a felperesi társaság társasági adóalapját és levonta ennek adójogi következményeit.

Felperes fellebbezése kapcsán a másodfokú adóhatóság az első fokú határozatot helyben hagyta. A feltárt tényállás alapján az első fokú hatósággal azonosan arra a következtetésre jutott, hogy a hiteltelen számlák alapján a felperest Áfa levonás nem illeti meg és a számlák alapján átadott pénzösszeg a társasági adónemben költségként nem vehető figyelembe.

Ilyen előzmények után terjesztette elő a felperes keresetét a bíróságra jogszabálysértésre történő hivatkozással. Keresetében eljárási és anyagi jogi szabályok megsértésére egyaránt hivatkozott. Az eljárási szabályok megsértése vonatkozásában az Art. 97. § (4) és (6) bekezdésére utalt, vagyis arra, hogy a tényállás kellően nem tisztázott, és ebből következően az adóhatóság helytelen jogi következtetést vont le.

---

Hivatkozott arra is, hogy önmagában az a körülmény, hogy a társaságuk az alvállalkozók részére személyre szóló belépési engedélyt nem kért, nem ad alapot az adójogi következmények levonására. Folyamatosan több helyszínen dolgoztak, több munkavállalóval, így nem is várható el az állomásfőnököktől, hogy valamennyi alkalmazottat ismerjék. Nem ad alapot az adójogi következtetések levonására az sem, hogy esetleg a későbbiek során már az alvállalkozó nem lelhető fel, hiszen egyértelmű, hogy a munkákat elvégezték, ezáltal a szerződést teljesítették, így megalapozott volt az alvállalkozói számlák szerinti Áfa visszaigénylés.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, változatlanul fenntartotta azt a jogi álláspontját, hogy a tényállás feltárása teljes körű volt, és abból helyes következtetést vont le az Áfa és társasági adónemben egyaránt.

A bíróság a tárgyaláson meghallgatta a felperesi társaság ügyvezetőjét. A tanúvallomás szerint a takarítást mintegy 52 állomáson végezték napi és időszakos rendszerességgel. A napi takarításokat saját alkalmazottaik végezték, míg az időszakosokat az alvállalkozók.
A vasúttársaság felé egységes számlát állítottak ki, ami a hó végi visszaigazolást követően történt, és ami tartalmazta az adott hónapban végzett valamennyi takarítás végső tételét, vagyis az alvállalkozók által végzett takarítást is.
A vasúttársaság banki átutalással egyenlítette ki a számlákat, míg az alvállalkozóik felé döntő többségben készpénzzel fizettek.
A bíróság - véletlenszerűen kiválasztott - két időszak számláit kérte be fénymásolatban a felperestől, annak vizsgálata céljából, hogy miképpen és hogyan történt az alvállalkozói számlák alapján a közvetített szolgáltatás továbbszámlázása a vasúttársaság felé.

A számlákból a bíróság - az adóhatósággal egyezően - azt a következtetést vonta le, hogy a számlák adattartalmából a közvetített szolgáltatás számlázása nem tűnik ki. Egyrészt azért nem, mert közvetített szolgáltatás a számlában nem szerepelt, másrészt pedig az egyes díjtételek és m2-k összehasonlítása alapján sem lehet megállapítani a továbbszámlázás megtörténtét.

Meghallgatta a bíróság tanúként a felperesi társaság korábbi ügyvezetőjét is, aki elmondta, hogy az alvállalkozók képviselői keresték meg a felperest ajánlatukkal, ő kötötte meg velük a már ismert szerződést. A szerződéskötés előtt a cégnyilvántartásból az alvállalkozók elérhető adatait megismerte.
Az alvállalkozók felé döntően készpénzzel fizettek. Valójában azért nem tüntették fel a számlákon az alvállalkozói teljesítményt, mint közvetített szolgáltatást, mert a számlák három tételsora egyértelműen lefedte az alvállalkozói munkákat is.

A bíróságnak tehát abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a revízió által kigyűjtött számlák alakilag és tartalmilag hitelesnek minősülnek-e és ezáltal megilleti-e a felperest az adólevonási jog, továbbá a számlák nettó értékével a társasági adóalap csökkenthető-e.

A Megyei Bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság által folytatott töretlen gyakorlat értelmében az Áfa tv. 32. § (1) bekezdés a) pontja a 35. § (1) bekezdése, illetőleg az Sztv. 15. § (3) bekezdése, 166. § (2) bekezdése szerint az adólevonási jog jogszerű gyakorlására csak valós adóalany által kibocsátott alakilag és tartalmilag egyaránt hiteles számla alapján kerülhet sor akkor, ha a számlát a valós gazdasági eseményről állították ki, a számla ellenértékét megfizették. Mindezekből tehát az következik, hogy nem valamely gazdasági esemény, hanem az alakilag és tartalmilag hiteles számviteli dokumentumoknak megfelelő gazdasági esemény jogosít csak az adólevonási jog gyakorlására. Valamennyi törvényi feltételnek együttesen kell fennállnia ahhoz, hogy az adólevonási jog - jogszerű legyen.
Mivel a tényállás felderítési kötelezettség is csak ebben a körben és ilyen körülményekre vonatkozóan kötelező, ezért nem lehetett kiragadni egyes tényállási elemeket, és azokat hangsúlyozottan szerepeltetni (pld. az alvállalkozók szerződései, az ügyvezető nyilatkozatai stb.), hanem valamennyi bizonyítékot együttesen kellett értékelni abban a körben, amikor a számla hitelességét vizsgálja a bíróság.

A bíróság megítélése szerint az előzőekből kifolyóan az adóhatóság teljes körűen feltárta a tényállást, vizsgálta egyrészt a vasúttársasággal kötött szerződéseket, az alvállalkozókkal kötött szerződéseket, összehasonlította a felperes által kibocsátott számlákat, az alvállalkozói számlákkal, azok adattartalmával, díjtételeivel, de vizsgálta az alvállalkozók adóbevallásait, az alvállalkozók cég szerinti képviseletre jogosult vezetőit. Vizsgálta továbbá az állomásfőnökségek nyilatkozatai alapján az alvállalkozók munkáját, azokat értékelte, és mindezekből jogszerű következtetést vont le. Megállapította, hogy a kigyűjtött alvállalkozói számlák sem alakilag, sem tartalmilag nem hitelesek, ezért azokra alapítottan a már felhívott jogszabályi rendelkezések alapján adólevonást alkalmazni nem lehet.

Az ilyen hiteltelen számlák alapján átadott pénzösszeg pedig a társasági adóalapot nem csökkenti, ezért jogszerűen emelte meg az adóhatóság a számlák nettó értékével a Tao. tv. 1. § (2) bekezdése és 8. §-a alapján a társaság adóalapját és vonta le annak adójogi következményeit is.
Mindezek alapján a Megyei Bíróság a felperes keresetét elutasította.

(Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság K.27.031/2005/14. számú ítélete)

Apeh