2006.10.31.
A szándék a lényeg
Részt szerettünk volna venni Szögi Lajos, a brutálisan meggyilkolt olaszliszkai tanár családjának megsegítésére, Horváth Pál által szervezett demonstráción.
A megadott időpontban, az integetőn, nem találtunk senkit.
Megkérdeztük Horváth Pált, mi történt, mi ennek az oka?
Egyes, a taxisok véleményét nagymértékben befolyásolni tudó nagyhangú kollégák olyan hangulatot teremtettek, hogy a többi taxitársaság elzárkózott a szervezett részvételtől, azzal az indokkal, hogy ők ezt megoldják házon belül.
A Rádió Taxitól volt velem együtt nyolc autó, aki szívesen részt vett volna a demonstráción, de nem akartam, hogy ez egy céghez köthető eseménnyé váljon, tehát úgy döntöttem nem megyünk. Szerettem volna kicsit megmozdítani a taxistársadalmat, egy olyan ügy mellett, ami a velünk alapvetően ellenséges civil társadalom szemében szimpatikus, hátha a megítélésünk kicsit javul, de sajnos újra bebizonyosodott, hogy mi erre pillanatnyilag képtelenek vagyunk.
Az összegyűlt százezer forintot - az általam hozzátett négyszázezerrel együtt - elküldöm a család számára nyitott segélyszámla-számra.
Köszönöm azoknak a kollégáknak, akik hozzájárultak, és kiemelt köszönet azoknak, akik a szabadidejüket sem sajnálták volna egy ilyen eseményen való részvételre.