Horváth Pál reagálása, Szentgyőrgyi Ferenc Közleményére!

2007.10.31.

Felajánlás!!!
Nem szívesen teszem , mert nekem , vele ellentétben nincs bajom a személyével , mindaddig míg nem fenyegetett meg addig tiszteltem becsültem a segítségéért, mint ahogyan most is.


 

A cselekedeteiért azaz azért mert ilyen emberek kezére adta a két céget nem!
Nem is kívánok sem a személyével sem az általa mondottakkal foglalkozni!
Sőt felajánlom , mindkét cégben lévő 1.5-1,5 % -omat megvételre!
Csak a pontosítás végett szeretnék reagálni!
Szentgyörgyi Ferenc a H-77 KFT - ügyvezető igazgatója- és a HP- taxi KFT ügyvezető igazgatója!, Mindkét cég be 97% tulajdonrésze van a 3%-on Horváth Csaba és én azaz Horváth Pál osztozik!
Tehát Szentgyőrgyi Ferenc nem a Rádiotaxi ügyvezető igazgatója erre nézve nem tud semmije dokumentált bizonyítékot felmutatni!
Nem kívánok egyik céggel sem sem személyével a továbbiakban foglalkozni én mint a Rádiotaxi emblémáinak vádjelzett tulajdonosa és a 777- RT-taxi kft ügyvezető igazgatója nyilatkozom , hogy a teljes infrastruktúrával rendelkezem ami a Rádiotaxi további működtetéséhez szükségeltetik!
A székhely és telephely bejegyzett címe 1031 Kalászi út 11.! /cégbíróságon meg lehet tekinteni!/
Kijelentem, hogy sem Szentgyőrgyi Ferenc sem az általa vezetett fenti két cég működtetéséhez semmi közöm és azok belügyeibe semmijen módon nem kívánok beleszólni és részt venni benne!
Személyével és cégeivel semmi módon nem foglalkozom a jövőben csak és kizárólag a cégem és a védoltalmam alatt álló, Rádotaxi emblémájául szolgáló matrica és szabadjelző , valamint az ezekkel az emblémákkal ellátott Taxik és az ezekben dolgozó Taxisok és családjainak további sorsát tartom szem előtt! /ha kell az erröl szoló dokumentumokat be tudom mutatni!/
Minden további sárdobálást kérem mindenki által befejezettnek tekinteni mert az nem visz sehová! Az élet majd bebizonyítja mindenki számára ki mellett áll az igazság !
Teszem ezt azért mert 1986-óta ezt teszem , mert 1986-óta ebbéli tevékenységemet egyedű az engem és cégemet támogató taxisokkal együtt védtük és tartottuk fent a cég működését!


HORVÁTH PÁL RÁDIOTAXI 001/ 1986-óta!



Közlemények rovat felhasználási feltételei:

A közlemény szövegét a info@hallotaxi.hu címre küld el. Pontos névvel és egy visszahívható telefonszámmal mellékelve.
A közleményedet változtatás nélkül közöljük, amennyiben nem sérti a közerkölcsöt, és mások személyiségi jogait.
Legkésőbb a hozzánk való érkezéstől számított 24 órán belül elhelyezzük a közleményedet, az oldal közlemények rovatában.
Egyéni taxisok, érdekvédelmi szervezetek, fuvarszervező vállalkozások, taxitársaságok közleményeit mennyiségi korlát nélkül megjelentetjük. (kivéve, ha azok a saját vállalkozásuk FUVAR kapacitását reklámozzák. Ezek kereskedelmi reklámnak minősülnek)
Havonta 1 közleményt fogadunk kereskedelmi felhasználóktól. Kivételes esetben többet, erről a szerkesztőség dönt.
A hallotaxi.hu közlemények rovata nem kereskedelmi reklám felület a szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy ha egy közleményt kereskedelmi reklámnak ítél ne közölje azt. Taxisoknak nyújtott árkedvezmények nem minősülnek ennek.
A hallotaxi.hu minden felelősséget kizár a megjelenített közleményekkel kapcsolatban.